nlc.hu
Otthon
Szomszédok közti pereskedés

Zsuzsa beperelte a szomszédját, miután az elvette előlük a napot

Elmérgesedett a viszony két XI. kerületi szomszéd között, miután Zsuzsáék mellett egy akkora ház épült, amely a nap jelentős részében eltakarja előlük a napot.

Három éve zajlik a per két, XI. kerületi szomszéd között, miután 2019-ben az egyikük épített egy új ikerházat. Zsuzsa, aki a szomszédban lakott, azt sérelmezi – így a Blikk – hogy az új ingatlan ősztől tavaszig leárnyékolja az addig napos kertüket.

Bár az első szakértő 16 milliós értékcsökkenést állapított meg Zsuzsáék ingatlanában, sem peren kívül nem tudtak megegyezni, sem a bíróság előtti per nem hozott sikert Zsuzsáéknak, akiknek keresetét elutasították.

amerikai ház, árnyékkal

Nagy árnyékot vet a szomszéd háza. Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az építkezés teljesen tönkretette az ingatlanunkat, ráadásul úgy, hogy hiába kértük, annak szabályosságát érdemben soha egyetlen hatóság sem vizsgálta meg. A teraszunkra így ki sem tudunk ülni nyugodtan, mert az övéké alig pár méterre van, ráadásul magasabban” – panaszolta Zsuzsa.  

A felperesek költségére az ügyön összesen három építész-szakértő dolgozott, amik közül egyet a közjegyző, kettőt pedig a bíróság rendelt ki. Végül mindhármat elutasították, kettőt kompetenciahiány miatt. Ezután a bíróság egy szakértői testületet kért fel, ám döbbenetes módon ötmillió forintos díjelőleget állapítottak meg, amit a „károsultak” már nem tudtak és akartak kifizetni, így Zsuzsáék elbukták a pert – írja a Blikk.

A lap megkereste a másik szomszédot, Miklóst is, aki szerint az építési hatóságtól kétszer is voltak kint helyszíni szemlét tartani és mindent rendben találtak, ráadásul ő minden törvényi előírást betartott.

Az elmérgesedett viszony miatt Zsuzsannáék arra kényszerültek, hogy meghirdessék eladásra a házukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top