nlc.hu
Otthon
A wabi-sabi filozófia és lakberendezési stílus

A belső békénket is segíthet megtalálni a legújabb lakberendezési trend

„A tökéletesség a tökéletlenségben rejlik” – tartja a mondás, és pontosan ezt hirdeti a wabi-sabi lakberendezési stílus is, amelynek használatával nem csak értékteremtő és tiszta tereket, hanem egy teljesen új szemléletmódot is kaphatunk.

Bár manapság az összes reklám, motivációs tréner és életmódtanácsadó arra biztat bennünket, hogy önmagunk legtökéletesebb, szinte már hibátlan verziói legyünk, a wabi-sabi gondolatvilág ezzel ellenben azt hirdeti, hogy inkább igyekezzünk megtalálni a szépséget a tökéletlenségben és az elmúlásban. Ez az életfilozófia tehát nem a legyőzhetetlent, a büszkét és a kifogástalant hirdeti, ehelyett tiszteli az ódont és az ütött-kopottat.

A szókapcsolat eredete

Bár első hallásra igencsak érdekes szókapcsolatnak tűnik a wabi-sabi kifejezés – jól mutatja ezt az is, hogy igazából nincs is rá magyar megfelelőnk –, konkrét jelentéssel bír. A japán filozófia szerint a „wabi” eredetileg a természetben élő emberek magányát és nehézségeit jelentette, jelentése azonban az 1400-as évek körül elkezdett megváltozni. Ma már arra utal, hogy az ember békében él önmagával, és nem kínozza őt a magány, inkább csak megéli a csendességet és a békét. Ha tágabb értelemben nézzük, akkor a szó most már nem számkivetett remetét jelent, hanem egy olyan személyt, aki hátat fordít a felszínes társadalomnak. A „sabi” eredetileg viharvertet, lesoványodottat jelentett, most azonban már inkább a régiségek méltóságát hivatott kifejezni.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend

A közösségi média által kontrollált, túlzó tökéletességre törekvő társadalom szinte fellélegezhetett a wabi-sabi felfogásnak köszönhetően, így nem csoda, hogy egyre többen választják ezt az irányzatot, hiszen eltér a perfekcionista hozzáállástól. Általa ugyanis megtanultuk meglátni a szépséget a tökéletlenségben is – fogalmazta meg a HOMMÉS Studio értekezése. Nem mellesleg az életünket is egyre inkább körbejárja a wabi-sabi, csak fel kell ismernünk hozzá a jeleket! Vegyünk egy pár példát: gondoljunk csak bele abba, hogy ma már nem csak nádszálkarcsú, hibátlan bőrű modelleket láthatunk a kifutókon és a reklámokban. A hétköznapokban pedig a túlzó sminkeket felváltotta a természetes megjelenés. Ezek a változások pedig nem csak a testünk, hanem a lelkünk egészségének is jót tettek.

Wabi-sabi a lakberendezésben

Ha megnéznénk a lakberendezési irányzatokról szóló legsikeresebb könyvek listáját, akkor minden kétséget kizárólag a dán hyggéről és a svéd lagomról írt értekezések alighanem a sor elején virítanának. A dobogó egyik fokára azonban jogosan tarthat igényt a wabi-sabi is, amely a lakberendezésben letisztult eleganciát és rusztikus egyszerűséget jelent. A lakberendezésben a „wabi” szó azt a fajta szépséget jelenti, amely az aszimmetriában és a durvaságban található. Mindezek mellett benne van minden egyszerűség, a mulandóság, a hibák és a tökéletlenség is. A „sabi” pedig az öregedés megbecsülését jelenti. Általa az idő múlásával nem egyre értéktelenebbek, hanem egyre értékesebbek lesznek a berendezési tárgyaink.

Hogyan lehet wabi-sabi otthonunk?

A wabi-sabi belsőépítészet leginkább a természet szabályairól szól. Ha át szeretnénk emelni ezt a stílust – és filozófiát – az otthonunkba, akkor a következő intelmeket érdemes megfogadnunk:

Természetes anyagok

Egy tér kialakítása csak akkor nevezhető wabi-sabinak, ha annak építőanyagai, bútorai, dekorációs tárgyai organikusak, fenntarthatóak és a lehető legártalmatlanabbak a környező állat -és növényvilágra.  

Nem is gondolnánk, hogy mennyire fel tudja dobni az otthonunkat egy nem mindennapi anyaghasználat (Fotó: Getty Images)

Nem is gondolnánk, hogy mennyire fel tudja dobni az otthonunkat egy nem mindennapi anyaghasználat (Fotó: Getty Images)

Válasszunk brutalista búrotokat

A brutalista bútorok a legalkalmasabbak egy wabi-sabi otthon berendezéséhez. A fatörzsek például kiválóan alkalmasak lehetnek asztalok, ágytámlák, székek alapanyagának. A wabi-sabi bútorai tehát sokkal erőteljesebbek és gyakran kézzel készítettek – a tökéletesség igénye nélkül.

Gondolkozzunk natúr színekben (Fotó: Getty Images)

Gondolkozzunk natúr színekben (Fotó: Getty Images)

Lágy színhasználat

A stílus a természetes anyagok használata mellett a természet lágy színeire is nagy hangsúlyt fektet. A színeket tekintve még a skandináv iránynál is visszafogottabb: ritkák az élénk kiegészítők, és a rikítóan fehér felületek, tárgyak sem jellemzőek. A wabi-sabi natúr színekkel hódít – mint a szürke, a sötétzöld vagy a barnás-földes árnyalatok.

A Wabi-Sabi szerint nem feltétlen kell kidobnunk azt, ami törött (Fotó: Getty Images)

A wabi-sabi szerint nem feltétlen kell kidobnunk azt, ami törött (Fotó: Getty Images)

Vintage bútorok

A wabi-sabi nagyra értékeli az öregedés nyomait is egy bútoron, egy berendezési vagy használati tárgyon. A stílus filozófiája, hogy egy tárgy nem csak akkor lehet szép, ha tökéletes, sőt, egy kis apró karcolás vagy törés csak még értékesebbé tesz egy darabot. Ezen a ponton kezd el keveredni a wabi-sabi a kintsugival.  A kintsugi az „arannyal összeillesztés” művészete, amely során törött tárgyakat – tálakat, edényeket, vázákat – aranyporral kevert ragasztóval tapasztanak össze. A törések így nemhogy láthatatlanok, még feltűnőbbek is lesznek, egészen egyedivé téve a tárgyakat.

Minden, amit saját kézzel készítünk magában rejti az egyediséget (Fotó: Getty Images)

Minden, amit saját kézzel készítünk magában rejti az egyediséget (Fotó: Getty Images)

Egyedi készítésű darabok

A kézzel készített tárgyak szintén nagyszerű lehetőséget kínálnak egy wabi-sabi otthon berendezéséhez. Ezek a darabok ugyanis gyakran olyan eredeti és megismételhetetlen jegyekkel rendelkeznek, amelyek igazán egyedivé teszik őket.

Igazán nyugtató és meghitt hatást kelthet, aki rengeteg növénnyel vesszük körbe magunkat (Fotó: Getty Images)

Igazán nyugtató és meghitt hatást kelthet, aki rengeteg növénnyel vesszük körbe magunkat (Fotó: Getty Images)

Gazdag növényhasználat

Ha zölddé tesszük az otthonunkat, akkor azzal szintúgy erősíthetjük a wabi-sabi által megálmodott tökéletlen, állandó és hiányos elveket. A beltéri kertek mindemellett nyugalmat és békét is árasztanak, amely szintén filozófiája az életérzésnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top