Minimális bontással újította fel a fürdőszobát, rá sem lehet ismerni

D. A. | 2024. Július 27.
Igazából nem is annyira a bontáson, mint az utána következő festésen és újragondoláson van a hangsúly. Ez a bizonyíték, hogy így is lehet igényes a végeredmény.

A legtöbben tartunk a felújítástól. Persze abszolút jogosan, mert kosszal és vesződséggel jár – nem beszélve a költségekről –, és még akkor sem biztos, hogy olyan lesz a végeredmény, amilyet várunk. Rengeteg kóklerről hallani, akik felújítás címszó alatt valójában csak szétbarmolják a lakást, de ez külön cikket érdemelne.

Szerencsére itt van nekünk a TikTok, ahol mindig van valamilyen újdonság, amit érdemes megfontolni, ha kisebb átalakítást végeznénk. Ezek közös nevezője, hogy általában inkább csak felületi csinosítgatást jelentenek, viszont az átalakulás mindig szembetűnő, és ehhez mélyen a zsebbe sem kell nyúlni. És ami a legjobb: egyedül is kivitelezhetőek. Nem kell hozzá szakember, csak egy kis kreativitás, na és a megfelelő eszközök.

A következő fürdőszoba egy egészen régies stílust képviselt, talán még te is láttál ilyet a nagymamádnál. Tulajdonosai úgy gondolták, hogy nem akarnak az alapoktól felújításba kezdeni, mert egy nyaralóról van szó, így inkább a funkcióra helyezték a hangsúlyt, és ami menthető volt, azt meghagyták. Ezt azt jelenti, hogy csak a wc-t cserélték ki, minden mást festéssel oldottak meg. Új színt kapott a falicsempe, a kád és a mosdókagyló, egyedül a járólaphoz nem nyúltak, ami tényleg különleges a maga nemében.

És hogy milyen lett a végeredmény? Azt nézd meg a saját szemeddel! Annyit elárulhatunk, hogy a kommentelők nem győzik dicsérni.

@kalcirecept

Fürdőszoba felújítása minimális anyagi kerettel. Sokan érdeklődtetek. Igyekeztem minden fontosat elmondani a videón pár percben. Tudnotok kell, hogy ez egy nyaraló, amit évi 2-3 hetet használunk így nem a legnagyobb tartósság volt a cél csak az, hogy kicsit megújuljunk. 60e Ft-ból kijöttünk ebben a 3 nm-es fürdőben. ❗️Renova kádfelújító festék 12000 Ft ❗️Dulux Simply Refresh Csempefesték Krém fehér 11000 Ft ❗️Sósav + kesztyű + festő henger + ecset + maszkoló szalag max 5000 Ft ❗️Wc 32000 Ft + ültetőgumi + flexibilis cső

♬ eredeti hang - Kalcirecept
Exit mobile version