nlc.hu
Otthon

Soha többé ne dobd ki a görögdinnye héját, csak tedd be egy órára a sütőbe

Ha egyszer megkóstolod ezt a finom édességet, akkor többé te sem fogod kidobni a dinnyehéjat.
Dinnyehéj recept

A dinnye húsának felkockázása után legtöbben gondolkodás nélkül a szemetesbe dobjuk a gyümölcs zöld héját. Pedig valójában isteni édességet készíthetünk belőle, nem kell hozzá más, csak egy kis cukor, egy tepsi és némi türelem.

Nehéz elhinni, de működik

A trükk egyszerű: a görögdinnye héját (a piros hús nélkül, de még a fehér résszel együtt) meg kell sütni, majd szirupban főzni. Az eredmény: puha, édeskés, fűszeres falatok, amiket akár reggelire, akár süteményekhez, fagyi mellé vagy csak úgy, magában is falatozhatunk. Ráadásul isteni illat lengi be tőle a konyhát.

Így készül a dinnyehéj-csemege

Hozzávalók:

  • Fél nagy görögdinnye héja (a piros hús nélkül)
  • 750–800 g cukor
  • 5–6 szem szegfűszeg
  • Fél teáskanál vaj
  • Fél citrom leve

Elkészítés:

  1. A dinnye héját vágd kisebb kockákra. 
  2. A héjkockákat tedd tepsibe, forró vízzel öntsd le, majd süsd 220 fokon nagyjából 50 percig.
  3. A sütés után szűrd le a levét, erre még szükség lesz.
  4. A cukrot 3 csésze leszűrt lével, a szegfűszeggel és a vajjal tedd fel főni, és addig főzd kis lángon, amíg szirupos nem lesz.
  5. Facsard bele a citromlevet, majd keverd hozzá a sült héjkockákat, és főzd további egy órán át.
  6. A kész édességet tiszta üvegekbe töltheted, akár télire is elrakhatod. Feltéve persze, hogy egyáltalán marad belőle. 

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top