Nem csodálom, hogy a KonMari módszer ilyen nagy tömegeket mozgat meg, ugyanis nem csupán rendszerezésről szól, hanem egyfajta spirituális utazás is, amely során megfogalmazhatjuk magunknak a céljainkat, elképzelhetjük, milyen jövőt szeretnénk, és hálát adva minden darabnak, amit elengedünk, velük együtt magunk mögött hagyhatjuk a múltat, ami esetleg visszatart minket a továbblépéstől. A módszerről szóló, Tidying Up with Marie Kondo című sorozat pedig olyan hatással van az emberre, hogy legszívesebben azonnal kifordítaná a lakását és kiszórná a sok felesleges holmit.
Azért, hogy ez a hely, ahol élünk, otthon legyen, ne csak egy lakás.
A mosolygós, tündéri, apró nő jön, lát és győz, lesöpri a boldogtalanságot és a feszültséget az asztalról, olyan, mint egy friss tavaszi szellő, aki kitisztítja az életünket. Egyszerűen imádtam, ahogy még a legnagyobb kupit is angyali mosollyal nyugtázta, és nem robbant fel a feje, mint nekem, amikor bemegyek a kamaszlányaim szobájába, és még a csilláron is szennyes ruhát találok.
A sorozatban minden részben egy új családdal találkozhatunk, igyekeztek minden élethelyzetet felölelni a kisgyerekes szétesettségtől kezdve a negyven éve házaspáron át, akik egy szemétdombon élnek, egészen odáig, hogy kisebb lakásba kellett a családnak költözni, és most elöntik őket a cuccok.
Marie Kondo, aki mindig így mosolyog – Kép forrása: Getty Images/Gary Gershoff/WireImage
Én pedig már az első résznél éreztem a megkönnyebbülést, hogy nem csak nekem vannak problémáim, lám, vannak nálam sokkal rendetlenebb emberek is, akiket elborít a sok cucc.
Este mondtam is a lányaimnak, hogy ha gyűjtögető életmódot folytatnak, ám legyen, de ne folyjon túl a szobájuk küszöbén a holmi, mert aminek csak a csücske kilóg, az megy a kukába.
A KonMari módszer nagy kérdése
Halmozd fel a cuccokat kategóriánként egy helyre, és kérdezd meg minden egyes ruhadarabnál, papírnál, kütyünél és csetresznél, hogy „Örömet sugároz ez nekem?” Ha igen a válasz, akkor tartsd meg, ha nem, akkor szabadulj meg tőle.
A műsor varázsa ugyanaz, amiért a megszállott gyűjtögetőket szeretjük nézni egy másik tévécsatornán: kicsit valóságshow, gyors megoldást nyújt, hiszen 45 perc alatt a totál káoszból eljutunk odáig, hogy minden rendezett és gyönyörű. És ráadásul közben még a párkapcsolatok is egy csapásra helyrejönnek, mert rendszerezés közben a résztvevők hatalmas életigazságokra jönnek rá. Ez egy kicsit amerikai romantikus filmes érzés, de nem baj, szeretjük a happy endet. Jó, az is igaz, hogy ebben a 45 percben egy-két hónapnyi rendszerezés bele van sűrítve, úgyhogy akár még az is lehet, hogy valóban remek hatással van a közös rendszerezés a kapcsolatra.
Ha csak a saját életemre gondolok, hogy milyen mindennapos stressz az, hogy elpakoljak a gyerekeim után, vagy amikor este végignézek a lakáson, és azt látom, hogy az étkezőasztalon az egyik gyerek tankönyvei tornyosulnak, a kanapét meg ellepik a legkisebb plüssállatai, máris felmegy a vérnyomásom.
Ha tényleg meg lehet valósítani, hogy ez az állandó, véget nem érő pakolással járó stressz megszűnjön, ahogy azt ebben a sorozatban láthatjuk, akkor sok száz ponttal javulna az életminőségem.
Kép forrása: Getty Images/Joanne Rathe/The Boston Globe
Bár pont a gyerekjátékok szortírozásánál felvontam a szemöldököm – pedig nagyon odafigyeltem, hátha megtalálom a bölcsek kövét –, mert azt javasolja Marie Kondo, hogy vonjuk be a gyerekeket a válogatásba, de ha én megkérdezném a gyerekeimet, hogy örömöt sugároz-e nekik a játék, akkor mindegyikre azt mondanák, hogy „Naná!”, esetleg azt, hogy „Hagyjál már, anya!”, mert nem akarnak semmit sem elengedni. Még azt a törött, féllábú kindertojásos játékot sem, ami ott porosodik fél éve a polcon érintetlenül. A plüssök tengerét meg főleg nem. De azért annak örültem, mikor Kondo is azt mondta, hogy a gyerekei születése óta nagyon nehézzé vált számára is a rendtartás a házban, elégedetten be is csuktam a gyerekszoba ajtaját, hogy akkor jó lesz az úgy még pár évig.
Pár értékes gondolatot azért találtam a sorozatban.
Például azt, hogy a gyűjtögetés általában félelemből alakul ki, mert félünk, hogy nem lesz, amikor szükségünk lenne rá, de Marie Kondo szerint sokkal jobb inkább azért őrizgetni cuccokat, mert örömet szereznek. És mennyire igaza van. Egyből eszembe jutott az a rengeteg vezeték és töltő, amit tárolok egy dobozban, de tulajdonképpen már azt sem tudom, mire valók. Vagy elég csak a gardróbomig menni, amiben aztán az őskáosz uralkodik, mert tele van „hátha jó lesz valamikor” cuccokkal. Le a félelemmel, jöjjön az öröm helyette!
Az is nagyon tetszett, hogy Kondo azt javasolta, köszönjük meg az otthonunknak, hogy mindig védelmez minket. Ez a gyakorlat alapvetően megváltoztathatja a viszonyunkat az életterünkhöz, nekem legalábbis nem a hála szokott eszembe jutni, amikor ki kell takarítani, pedig valóban megköszönhetném a lakásomnak, hogy ilyen szépen szolgál minket, mert gyakran nincs egyszerű dolga.
Sőt hálát kell adnunk, meg kell köszönnünk minden egyes holminak, amitől megválunk, hogy beteljesítette a feladatát az életünkben. Kondo szerint ezzel egyrészt az oly jellemző bűntudatot elkerülhetjük, másrészt az elengedés folyamatát lezárhatjuk és megnyithatjuk magunkat az újnak.
Egyetlen dolog, ami miatt haragszom Kondóra, és amivel nem tudok azonosulni: szerinte a könyveken is át kell menni a kérdéssel, hogy mi szerez nekünk örömet, és elég, ha minimális könyv marad, nekem meg van itthon 4000 darab, mert teljesen könyvfüggő vagyok, és elképzelhetetlennek tartom, hogy megszabaduljak a könyveimtől. De azért ha a könyvektől eltekintünk, akkor rengeteg hasznos tanácsot kaphatunk a KonMari módszerből. Mint például megtanultam hogyan kell hajtogatni azokat a fránya gumis lepedőket, amikkel eddig mindig meggyűlt a bajom, és a hajtogatások vége az lett, hogy valahogy összetúrtam, hogy úgy nézzen ki, mintha jó lenne, de inkább csak gyűrött lett tőle. Ha másért nem, ezért már megérte végignézni a sorozatot.
