Otthon

Így takaríthatod ki könnyen a sütőt drága vegyszerek nélkül!

A karácsonyi sütögetésben odaégett ételmaradványokkal szódabikarbónával elbánhatunk. Elmondjuk, hogyan.

Így takarítsd ki vegyszerek nélkül a sütőt!Karácsony idején nagyüzemben megy a legtöbb családban a sütő, sorra kerülnek ki belőle a finom sült húsok és édességek. Közben viszont a tepsikből és edényekből a hő hatására kivándorló ételdarabok szenes, megkövült maradványai lepik be a sütőnk alját és az üvegajtót. Még sincs szükségünk a takarításhoz drágán kapható durva vegyszerekre, egy kis szódabikarbónával, ecettel és citrommal eltüntethetjük a koszt.

Citrommal az égett szag ellen

Ha égett illatot áraszt a sütő, akkor csavarjunk bele két citromot egy hőálló edénybe, öntsük fel három centi vízzel, és dobjuk bele a citromokat. Tegyük be a tálat a sütőbe, és állítsuk be 120 fokra, majd hagyjuk ott egy félórára. Így nemcsak finom citromillatú lesz a sütőnk, de az odaragadt ételmaradványok is felpuhulnak.

Ha ennél durvább piszokkal állunk szemben, akkor szórjunk sütőport a sütő aljába, és egy spriccelős flakonnal fújjunk rá vizet. Hagyjuk állni éjszakára, majd reggel dörzsölgessük le szivaccsal. Ha még maradt valami, akkor szórjunk rá megint szódabikarbónát, és locsoljunk rá pici ecetet. Hagyjuk bugyborékolni fél óráig, majd tisztítsuk le.

Szüntesd meg a homályt!

Hogy az ajtó üvegfelületéről eltüntessük a homályt okozó koszfoltokat, keverjünk össze egy kis sütőport citromlével. Dörzsöljük be vele a felületet, hagyjuk hatni harminc percig, majd dörzsöljük le, és az üveg újra tisztán fénylik.

A megelőzéshez érdemes lehet alufóliát vagy sütőpapírt rakni a tepsi alá, ha tudjuk, hogy ez az étel biztosan kibugyborékol. Emellett érdemes a sütés közben odaégett, de még friss pacákat minél hamarabb letörölni, hogy ne várjuk meg, amíg teljesen odaszáradnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése