„Volt egy szabad hétvégéd/délutánod/napod, nem igaz, hogy nem csináltad meg” – általában ezt mondogatom magamnak még órákig, azután, hogy tudatosult, ha nem éjszakázok, vagy történik velem valami csoda, menthetetlenül ki fogok csúszni a határidőből. Csakhogy hiába. Nem a mostani az első cikk, ami ráégett a körmömre, és sajnos nem is az utolsó.
Mióta az eszemet tudom,
azóta kapnék érmet egy képzeletbeli halogatási világbajnokságon. Kezdetben csak kisebb, egyébként nemszeretem dolgokat csúsztattam át egy későbbi időpontra: a szobám összerámolását, aztán a matekleckét (mindig ez maradt utoljára), később a nyelvvizsgára készülést, és közvetlenül az előtt, hogy dolgozni kezdtem volna, a szakdolgozatot. Utóbbit egyébként annyira jól sikerült, hogy csak valamikor augusztus közepén, nagyjából egy hónappal a leadás előtt eszméltem.
Persze, minden épp, hogy időben elkészült munka után leteszem a nagyesküt, hogy mostantól aztán máshogy lesz! Hogy legyen akármilyen macera, nyűg, és stressz, minden telefont, e-mailt, anyaggyűjtést, interjút időben elkezdek. Aztán azon kapom magam, hogy egy hét alatt már századszorra pakolom át a szekrényeket, szünet nélkül porszívózok, mosogatok, vasalok. És, ha a lakás már ragyog, és tényleg, de tényleg nincs semmi, amit megcsinálhatok, esetleg akkor nekiülök a munkámnak.
Van jó oldala is!
Legyen bármilyen furcsa is, számomra a halogatás ennek ellenére sem csak egy visszataszító és idegesítő rossz szokás. Van ugyanis pozitív hatása is, ha nem is feltétlenül az életemre, de a munkámra. Azt vettem észre ugyanis, hogy minél közelebb van az a bizonyos leadási határidő, annál koncentráltabb és összeszedettebb vagyok. És nem csak a cikkeket, de bármilyen munkámat illetően.
Mintha az egyre hangosabban ketyegő képzeletbeli óra doppingolna: hosszabb ideig tudok egy dologra figyelni, nem kalandozik a figyelmem, még a közösségi média sem érdekel és olyan dolgok, összefüggések is eszembe jutnak, amik előtte nem biztos, hogy eszembe jutottak volna.
Tudom, hogy rossz, de kell
Talán épp emiatt, nehezemre is esik teljes egészében megválni a halogatástól. Igaz, az egyetemista mélypontom óta tényleg sokat fejlődtem. Ma már tudatosan próbálom kordában tartani ezt a rossz szokásomat: listát gyártok a legfontosabb teendőimről, amiket fontosság és dátum szerint súlyozok. Jellemző, hogy ezeken a listákon a nemszeretem feladatok vannak legelöl – hogy gyorsan túlessek rajtuk – és az is, hogy az aggasztó, nagy feladatokat, mindig igyekszem több, apróbb és egyben kezelhetőbb részfeladatra szétszedni.
Az esetek többségében ezzel a tudatos szervezéssel sikerül elkerülni, hogy maguk alá temessenek a különböző határidők. Persze, nem tagadom, előfordul, hogy van kihagyás a rendszerben: például olyankor, ha épp a halogatásról írok cikket.
Olvass még többet a halogatásról az NLCafé oldalán:
- Pató Pálon innen és túl – Mi áll a halogatás hátterében?
- Te is krónikus halogató vagy?
- Halogatásból csillagos ötös
