Összegyűjtöttük a nőkről elnevezett leghíresebb tereket

A nemzet csalogánya, a nemzet tragikája, az egyik első magyar politikusnő, egy Habsburg főhercegnő, mindenki Sisije és a leghíresebb magyar szent: ők azok a nők, akikről teret neveztek el Budapesten.

Szabó Sz. Csaba

Korábban már mi is foglalkoztunk azzal (az Átló remek infografikái nyomán), hogy a budapesti közterületek elnevezésének gyakorlata meglehetősen férfiközpontú, hisz az utcák és terek alig több mint egytizede visel női nevet, ráadásul ezek majdnem fele nem élő személy volt. A terekkel különösen rosszul állunk; mi most összesen ötöt tudtunk összeszedni, ez nagyon kevés.

Blaha Lujza tér

A hazai színjátszás máig egyik legjelentősebb alakja, a nemzet csalogánya, az utánozhatatlan Blaha Lujza az egyetlen nő, akinek a nevét Budapest (vagy talán egész Magyarország?) valamely fontosabb tere viseli, ám ez elsősorban nyilván nem a magyar nőket minősíti, hanem a fantáziátlan, és bizonyára főként férfiakból álló utcanévbizottságokat. Blaháné helyzete abban a tekintetben is kivételes, hogy ő nem posztumusz részesült ebben a kitüntetésen; hetvenéves volt, afféle élő legenda, valóságos nemzeti intézmény, amikor 1920-ban a tiszteletére elkeresztelték a korábban névtelen teret, amelyhez a művésznő egyébként több szálon is kötődött, hisz egyrészt a közelben lakott, másrészt pedig évtizedekig volt az itt található Nemzeti Színház tagja.

Halála után a színésznőt természetesen a Blaha Lujza téren, szeretett színházának előcsarnokában ravatalozták fel, és az eseményt olyan heves tömegjelenetek kísérték, hogy ahhoz képest Kossuth Lajos temetése is csak szűk körű, szolid családi esemény volt. Blaha Lujza és úgy általában az operett elpusztíthatatlanságát jól mutatja, hogy a teret a politikai rendszerek és a divatok viharos változásai ellenére sem nevezték át soha, és ez valószínűleg így is marad, amíg Budapest áll.

A Népszínház a Blaha Lujza téren a Rákóczi út felől nézve a századfordulón (fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)

Jászai Mari tér

A századelő írófejedelme, Herczeg Ferenc nyilatkozta egy interjúban, hogy ha Jászai Mari nem magyarnak születik, úgy alighanem korának legnagyobb tragikája lehetett volna — és Herczeg Ferenc bizonyára tudta, mit beszél, hisz ő még tényleg látta színpadon a régi világ ünnepelt színművésznőit, Sarah Bernhardtot, Ellen Terryt, Charlotte Woltert és Eleonora Dusét, valamint kifogástalan ízlése is volt. Noha Jászai Mari valóban nem lett világhírű, itthon egész karrierje során nagyasszonynak kijáró tisztelet és rajongás vette körül, emlékezete pedig ma is élő, még úgy is, hogy csaknem egy teljes évszázad eltelt már azóta, hogy a magyar Shakespeare-játszás főpapnője utoljára közönség elé állt; és már akkor is 76 éves volt. Hogy a neve továbbra is a köztudatban maradt, az nyilván a nevét viselő térnek is köszönhető. Igaz, a Jászai Mari tér méretei korántsem nevezhetők impozánsnak (ami azt illeti, első pillantásra talán kevéssé emlékeztet egy térre), de cserébe legalább Budapest egyik forgalmas és kimondottan szép részén található, amit nehéz elkerülni.

Jászai Mari tér és a Széchenyi rakpart a Margit hídról nézve, szemben a Belügyminisztérium épülete, a mai Képviselői Irodaház, 1950 (forrás: Fortepan)

Kéthly Anna tér

Kéthly Anna az Országgyűlés második női képviselője, és egyúttal az egyetlen magyar politikusnő, akiről teret (vagy úgy általában: bármilyen közteret) neveztek el Budapesten. A szegény munkáscsaládba született Kéthly már 1917-től politizált (először csak egyszerű tagként) a Magyar Szociáldemokrata Párt soraiban, és bár baloldali elkötelezettségéhez kétség sem fért, a Tanácsköztársaságot és a terrort ő is elítélte. Parlamenti tevékenysége mellett különböző újságokban, például a Tolnai Világlapjában is publikált, valamint ő volt a Nőmunkás felelős szerkesztője a lap 1938-as megszűnéséig; cikkei elsősorban szociális kérdésekkel foglalkoztak, valamint a társadalomban betöltendő női szerepekhez adtak útmutatást.

Mivel az 1949-es választásokat követően hosszú időre vége lett Magyarországon a többpárti demokráciának, az akkor 60 év körül járó Kéthly visszavonult a politikától, ám a kommunisták közötti belső leszámolásokat ő sem kerülhette el. Bár életfogytiglani börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, az ügye nyomán kirobbant nemzetközi felháborodáshullám hatására büntetését négy év után végül házi őrizetre enyhítették. Az 1956 novemberében megalakult, mindösszesen tíz napig működő harmadik Nagy Imre-kormányban államminiszteri posztot kapott. Másnap már Bécsben volt a Szocialista Internacionálé kongresszusán, ott értesült a szovjet hadsereg magyarországi inváziójáról. Soha többé nem tért haza; belga szociáldemokraták segítségével Brüsszelben telepedett le, ahol többek közt a londoni Népszava főszerkesztői teendőit látta el.

Kéthly Anna szobra aróla elnevezett téren (fotó: Wikipedia)

Krisztina tér

Krisztinaváros, Krisztina körút, Krisztina tér: bár ezzel talán kevesen vannak tisztában, a Krisztina ebben az esetben kivételesen nem csak egy kellemesen csengő és véletlenszerűen kiválasztott női név, hanem egy valódi történelmi személyt takar, mi több, egy valódi Habsburgot, Mária Terézia császárnő ötödik, és egyben legkedvesebb gyermekét, Marie Antoinette nővérét, Habsburg–Lotaringiai Mária Krisztina főhercegnőt, aki a bécsi Albertinát megalapító Albert Kázmér szász–tescheni herceggel kötött házassága révén a Teschen hercegnéje címre is jogosult, és aki mellesleg Németalföld társkormányzója is volt 1781 és 1793 között. A festői tehetségéről és Bourbon–parmai Izabella hercegnővel folytatott szolidan botrányos viszonyáról is ismert főhercegnő egy nehezen ellenőrizhető anekdotának köszönhetően lett az I. és a XII. kerület több közterületének is a névadója, illetve a városrész tiszteletbeli alapítója. A környéken ugyanis – hadászati okokból – egészen a 18. század végéig nem engedélyezték az állandó épületek emelését, és Mária Krisztina közbenjárása kellett ahhoz, hogy ezt a tilalmat feloldják. A főhercegnő állítólag felszólította a várost, hogy engedje át a Vérehulló Szűz Mária kápolnája melletti üres városi telket Affolter Péternek, a királyi palota felügyelőjének, a kápolna és Tabán közötti terület többi részét pedig ossza fel más adófizetők között, és a terület ettől a ponttól kezdve valósággal virágzásnak indult.

Krisztina tér, Krisztinavárosi plébániatemplom és környéke 1865 körül (fotó: Fortepan)

Erzsébet tér

Wittelsbach Erzsébet, azaz Sisi hazai kultusza örök (valószínűleg nem függetlenül a Romy Schneider főszereplésével készült klasszikus életrajzi filmektől), amibe még az is belefér, hogy minden magyarok kedvenc királynéja nemrégiben egy nehezen értelmezhető szobrot kapott a Madách tér körút felőli oldalán. Budapest belvárosának legnagyobb és legnépszerűbb parkja, az Erzsébet tér 1858-ban, az uralkodói pár magyarországi körútját követő évben kapta a nevét, és bár a huszadik század jelentős részében Sztálin, illetve Engels tér néven is futott, a rendszerváltás idején szerencsére visszakeresztelték. Egyébként egy másik Erzsébet, Árpádházi Szent Erzsébet nevét is viseli egy kisebb tér Budapesten. A híresebb magyar szentek közül való Erzsébetnek nem volt könnyű élete: anyját, Gertrúd királynét meggyilkolták a hős magyar vitézek, férje a Szentföld felé menet lelte a halálát, a sógora kisemmizte, a gyerekeit nem láthatta, majd egy Konrád nevű őrült inkvizítor verte véresre valami nyomasztó cellában – úgyhogy az a legkevesebb, hogy a főváros is megemlékezik róla.