nlc.hu
Shine
Divatikonok a nyolcvanas évek képregényeiből

Divatikonok a nyolcvanas évek képregényeiből

Hogy Superman és Pókember ruháját nem divatirányzat határozta meg, szinte biztos. Van azonban jó pár karakter a klasszikus képregényekben, akik bizony

Hogy Superman és Pókember ruháját nem divatirányzat határozta meg, szinte biztos. Van azonban jó pár karakter, akik a képregények hőskorában részesültek némi stílusigazításban is, mielőtt üldözőbe vették volna a gonoszt. Hogy ez a nyolcvanas évek srácait mennyire hatotta meg, nem tudni, a bő harminc éves történetek mindenesetre szép lenyomatot hagytak a korszak divatjáról is.

1. Vihar – X-men

A sorozat csodás képességű mutánsai közül Vihar volt az, aki 1983-ban jókora stílusváltáson esett át. A korábban köpenyt viselő, hosszú hajú, az időjárást befolyásolni képes lány egyszer csak mohawk fazonra nyírt hajjal, rövidujjú bőrdzsekiben jelent meg. A punk rock külső persze megváltozott karakterét volt hivatott kifejezni, az ominózus 173. résztől ugyanis Vihar egyre harciasabbá vált, mind nagyobb vezetői pozíciót kikövetelve magának a többiek között – ehhez pedig mi más illene jobban, mint a szupercsapatos Mr. T. frizkója?

2. Dakota North

A korszak agymenői helyett inkább a csajokat célozta meg a Marvel 1986-ban megjelent minisorozatának főhősnője, aki motordzsekiben magánnyomozott a gonosz után. A bubi frizurás karakter esetén ráadásul még az induló történet is meglehetősen divatszagúra sikeredett, Dakotának ugyanis egy híres divattervezőt kellett megvédenie a rá leselkedő veszélyektől.

3. Maggie Chascarillo és Hopey Glass

Tökéletes lenyomata a ’80-as évek elejét meghatározó new wave irányzat stílusának a két képregényhős ruhatára és frizurái. A Love&Rockets képregény néha intim viszonyba is keveredő barátnői vérbeli lázadó, égnek meredő frizurákat viseltek, ruhatáruk alapdarabjai közül pedig nem maradtak el a szakadt neccharisnyák, leggingsek, bakancsok, bőr szerkók és persze a punk bandák pólói sem.

4. Fashion in Action

Mindez semmi Frances Knight karakteréhez és az általa vezetett, csajokból álló védelmi szervezethez képest, akik úgy néztek ki, mintha csak valamelyik korabeli Thierry Mugler divatshow kifutójáról léptek volna le. David Bowie és Annie Lennox hatása is erősen érződik a főszereplő imázsán, ami meglepően retro fílinges, ha azt vesszük, hogy a történet 2086-ban játszódik. A divatrajongó kockáknak (már ha valóban létezett ilyen keresztmetszete a képregényvásárlóknak) valódi csemege lehetett a kivágható, “öltöztethető” papírfigura is, amire szuper menő, földig érő kabátot is adhattak.

5. She-Hulk

Nem vicc, valóban megrajzolták a női Hulkot is, ráadásul meglehetősen divatérzékenyre sikeredett a figura, aki szívesen bújt a ’80-as évekre jellemző dolgozó nős kiskosztümbe, frizurája pedig a tökéletesre tupírozott hajszobrok archetípusa volt.

6. Ginger Fox

Az 1986-os The world of Ginger Fox képregény hősnője igazi modern figurának számított: gyerekét egyedül nevelő, dolgozó anya, aki egy hanyatló hollywood-i filmstúdiót próbál feléleszteni, miközben egyre jobban belekeveredik a drogokkal, gengszterekkel teleszórt alvilág játszmáiba. A hölgyemény ruhatárából nem hiányoztak a válltöméses kiskosztümök, de jó pár oldalon keresztül rajzolták meg testre simuló bodycon ruhában is, a frizura pedig az ő esetében sem nélkülözte a kilónyi lakkréteget.

8. Supergirl

A női szuperhősök közül jó párat ábrázoltak fejpánttal a fejükön, az eredeti mázlista azonban, aki megkapta a sportos harcos kiegészítőt, Supergirl volt. Történt ugyanis, hogy 1984-ben Helen Slater főszereplésével akarták bemutatni a képregény film változatát, amelyben Slater ilyen fejdíszt viselt volna. Hogy meglegyen a kontinuitás, egy évvel korábban, a film forgatása alatt már belerajzolták a képregénybe is a fejpántot, hogy a rajongók időben megbarátkozzanak a vizuális sokkal. Végül, az élet fintora, hogy a filmkészítők meggondolták magukat és a szélesvásznú változat egyetlen képkockáján sem viselte a színésznő a kiegészítőt.

 

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top