A tavaszi, nyári kollekciók ismét csak úgy tobzódnak a tollas díszítésekben, a struccok, marabuk és pávák sem voltak biztonságban a divattervezők kreativitásától. Igaz, ezt már megszokhatták szerencsétlenek, így van ez amióta világ a világ, a vásárlók nagy részét pedig nem nagyon érdekli, milyen áron ékesítheti magát idegen tollakkal.
Míg ugyanis a valódi szőrmék és bőr viselését az állatok megnyúzását bemutató, sokkoló videók hatására a vásárlói oldal is egyre tudatosabban utasítja el, és a divatházak is egyre-másra mondanak le felhasználásukról, addig a madártollak származásán már jóval szűkebb réteg lamentál.
Moschino 2018 tavasz/nyár (Fotó: Getty Images)
Kínzó tollfosztás
Pedig a tolltépés sem a legbarátibb tettnek számít, ha a könyörtelen haszonszerzés az egyetlen cél. A PETA és más állatvédő szervezetek ezért igyekeznek mindenhol felszólalni a haszonállatként tartott madarak érdekében, ugyanis az óriási kereslet itt is kegyetlen szélsőségekre sarkallja az állattartókat. Kínában például, ahonnan a világon felhasznált tollak és pehelytollak 80%-a származik, gyakori, hogy nem törődve a ludak természetes tollváltási időszakaival, erőszakkal kopasztják meg az élő állatokat.
Normális esetben ugyanis az állattenyésztők figyelemmel vannak a madarak szezonális tollváltási időszakaira, amikor beavatkozás nélkül is jelentős mennyiségű tolltól szabadulnak meg, az időzített tépések pedig, ugyan nem wellness-élményt nyújtanak, de valójában csak ezt a folyamatot gyorsítják fel. Igaz, az állatvédők szerint ez a módszer is kínzásnak minősül, mivel élő állatokról van szó.
Vigyázat, felkavaró képsorok következnek!
A tollfosztási gyakorlatról és az őket ért vádakról a kínaiaknak is megvan a véleményük, ők ugyanis a kelet-európai országokra mutogatnak, mint ahol az élő állatokon végzett tollfosztás nagy hagyománnyal bír (jelentkezzen, akinél nincs otthon igazi, púposra tömött lúdtollpárna és -paplan, amit a nagymamája készített) és ahonnan átvéve Kínában csak a 20. században terjedt el a szokás. A távol-keleti ország hagyományos konyhája ugyanis oly gazdag a különféle szárnyasokból és főként kacsahúsból álló fogásokban, hogy a vágóhidakon leölt állatok megkopasztásával is jelentős mennyiségű tollat tudnak előállítani.
Bárhonnan is jött a szokás, a kínai állattenyésztőket egyre több vád érte, így a 2000-es évek elején kénytelenek voltak lépéseket tenni az ügyben. Így jött létre az állatvédő szervezetek indíttatására és a vásárlók megnyugtatása végett a Kínai Toll és Pehelytoll Iparági Egyesület (CFDIA), amely Non Live-Plucked Products Guarantee tanúsítványt ad minden iparági szereplőnek, amelyik hajlandó betartani az állatok védelmében meghatározott normákat.
Ilyen, nemzetközi szinten elismert szervezet a Responsible Down Standard (RDS) is, amely szerint többek között a H&M, a The North Face, a C&A vagy a Levi’s is olyan cégektől szerzik be a szükséges madártollat, amelyek megkapták az általuk kiadott tanúsítványt.
A valóság azonban nem ennyire szép és rendezett, hogy egy-két tanúsítvány bevezetésével egyből minden állattartó jó útra térne. A PETA szerint például az állattenyésztő farmok és ipari létesítmények sok esetben hiába szereztek pecsétes papírt, fű alatt ugyanúgy folytatják az élő állatokon végzett tolltépést. Konkrét bizonyítékok persze ritkán adódnak, a kész termék jellegéből pedig nem lehet megállapítani, hogy azokat az állatok leölése előtt vagy után tépték ki, így visszanyomozni forrásukat lehetetlenség.
A lehető leghumánusabb madártoll-beszerzési forma persze az lenne, ha kizárólag a természetes tollvedlés során kihullott pihéket és fedőtollakat gyűjtenék össze további felhasználásra, de ez a mennyiség, gondolhatjuk, messze nem fedezné az igényeket. Tollakra ugyanis számtalan formában szükség van, a flancos estélyik dekorálásától a kiegészítőkön át a kevésbé látványos, de annál kellemesebb kabáttöltetekig mind felhasználják őket, de ne feledkezzünk meg a különféle paplanokról, párnákról, hálózsákokról sem, amelyekhez szintén keresettek a pehelytollak.
Rajongók márpedig vannak
Minden kornak és korszaknak megvolt a maga tollimádata. Az ókori fáraók légkondija a díszes, madártollak felhasználásával készült legyező volt, Marie Antoinette esetén a tollak voltak a legvisszafogottabb elemek, amelyeket frizuráihoz felhasználtak, de a ’20-as évek partijai is elképzelhetetlenek lettek volna tollas fejdíszek, legyezők vagy boák nélkül.
Fotó: Getty Images
A divattervezők is rajonganak értük, Coco Chanelnek például az egyik legkedvesebb motívuma volt, amivel szívesen díszítette ruháit, de Cristóbal Balenciagától Christian Diorig a nagy nevek mindegyike tucatnyi öltözéket tervezett felhasználásukkal.
Az aktuális, 2018 tavaszi, nyári kollekciók közül tollügyben a Saint Laurent, a Maison Margiela és a Moschino a leginkább említésre méltók, igaz ha vörös szőnyeges eseményről van szó, bármelyik divatház neve szóba hozható. Láthattuk idén tollakkal ékesített Ralph & Russo estélyiben Angelina Jolie-t a Critics’ Choice díjátadón, de Lupita Nyong’o hófehér Dior Haute Couture kreációja is meseszép volt, amit a Cannes-i Filmfesztiválon viselt, Katy Perry MET-gálás Versace angyalszárnyairól már nem is beszélve.
Vegán tollak?
Sajnos a helyzetre nem létezik egyetlen, tökéletes megoldás, de még olyan is kevés, ami legalább a madarak kínzását visszaszorítja. A legegyszerűbb mód a helyzet javítására persze az lenne, ha a divatipar szereplői száműznék kínálatukból a tollas öltözékeket és kiegészítőket. Még példa is van erre, a Topshop és az Asos például elindult már ezen az úton, de a többség inkább más alternatívát keres.
Gyakori például, hogy azokat mesterséges változatokkal helyettesítik, amelyek ráadásul megkaphatják a szépen csengő vegán jelzőt is. Nagy probléma azonban velük, hogy környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok szerint az állati eredetű alapanyagok műanyaggal való helyettesítése csak újabb szeg lenne bolygónk koporsójába, a divatipar így is tetemes környezetkárosító hatását pedig amúgy is inkább csökkenteni kellene, nem növelni.
A helyzet tehát az, hogy ha az állatvédelmi és környezetvédelmi szempontokat is komolyan és következetesen be akarnánk tartani, akkor sem műbőrből, műszőrméből és műtoll felhasználásával készült termékeket nem szabadna gyártani és vásárolni, sem valódit. Vagy akkor már inkább valódit, de szigorúan csak azoktól a márkáktól, akik átlátható módon végzik tevékenységüket, biztosítva az adatokat a tollak pontos származási helyéről. Ez utóbbi esetén pedig még szigorúbb szabályozásra lenne szükség a tekintetben, hogy madártollakat kizárólag a fogyasztási célra, bejegyzett vágóhidakon leölt állatokról lehessen begyűjteni.
Mindez azonban még mindig nem rendelkezne az egzotikus madarak sorsáról, hiszen míg struccot tartanak a húsáért, úgy marabut, pávát vagy paradicsommadarat már kevésbé. Léteznek ugyan kisebb műhelyek, ahol közönséges tyúktollból is képesek lélegzetelállító alkotásokat készíteni, mint a párizsi Lemarié, ez azonban csak a couture ruhák és a legnagyobb divatházak kiváltságai, iparági megoldást nem kínálnak.
