nlc.hu
Shine
Anna Wintourt ilyen cipőben talán még senki sem látta

Anna Wintourt ilyen cipőben talán még senki sem látta

Ráadásul ő tervezte.

Az Air Jordan sportcipők eddig is kultikus daraboknak számítottak, amelyek rajongása köré komplett szubkultúra épült fel, a mostani limitált széria pedig csak még jobban felkorbácsolja a lelkesedést. Igaz, sokkal inkább a csajok, mint a pasik körében. Aztán ki tudja.

A Nike ugyanis legújabb kollaborációjához a Vogue-ot kérte fel, azon belül is a divat újvilági papnőjét, a nyugdíjazására készülő Anna Wintourt, aki még arra is nyitott volt, hogy magára húzza a sportcsukát.

A Nike X Vogue sportcipők tervezésében Anna Wintour kapta a főszerepet

A főszerkesztő asszony lett ugyanis a múzsája és egyben lábmodellje annak a két Air Jordannek, amelyek magukon hordozzák Wintour mémmé vált széljegyzetét is, az AWOK-ot, vagyis az Anna Wintour OK-t. (Ha épp nem lennél megszállott divatbolond, eláruljuk, ezt a rövidítést firkantja Wintour asszonyság minden jegyzetre, vázlatra és ötletre, amely a Vogue szerkesztésével kapcsolatban asztalára kerülve elnyeri a tetszését. Egy AWOK-ot kapni igazi főnyeremény, bennfentesek szerint mámorító megkönnyebbüléssel jár.)

Anna Wintour keze nyoma a cipzáras sportcipőn, amikor az még tervezés alatt állt

A sportcipő tehát bejön a főszerkesztőnek, a piros és fehér színekben elkészült AJI High Zip AWOK még a talpán is hordozza a feliratot, a fekete-vörös tweedből készült Air Jordan III SE változatnál pedig a sarokrészre is felkerült a négy betű (a bukléanyag sem véletlen, Anna Wintour ugyanis imádja a Chanel kosztümöket, a cipellő pedig erre kívánt diszkrét utalást tenni).

A Nike X Vogue sportcipőket az AWOK felirat mellett egyedi „Edited by Vogue” bilétával is ellátták

 

Nike X Vogue Air Jordan III SE  sportcipő hátsó része az AWOK felirattal

 

Így néz ki a Nike X Vogue sportcipő talpa, rajta az AWOK felirattal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top