Prostik és feministák frizurájaként kezdte pályafutását – 140 éve hódít a Marcell-hullám

A Montmartre prostituáltjai modellkedtek hozzá, majd a lázadozó feministákkal akarták összemosni a létezését, végül máig divatos frizura vált belőle, pedig azt sem tudni pontosan, hogyan is hívták megalkotóját. A Marcell-hullám története.

A nyugati kultúrában hosszú évszázadokon át a kontyok és hajfonatok jelentették a női frizurát, változás leginkább csak abban történt,  hogy mekkorára tornyozták a hajtömeget, és épp milyen volt az aktuális kalapdivat, ami alá azt be kellett gyömöszölni.

Az 1870-es években azonban merőben új trendet hívott életre egy francia fodrász, aki a haj természetes hullámait idéző frizurát akart készíteni vashullámosító segítségével. Az ondolált frizura divatja ráadásul nem is a legfelsőbb osztály tagjainak köréből szivárgott le a társadalom egészéhez, hanem épp fordítva: a legszegényebb réteg adta a próbafejeket, amiken a mesteri hullámokat feltalálójuk tökélyre fejleszthette.

Marcel Grateau fodrász 1922-ben (Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)

Marcel ki?

Ezen a ponton azonban épp a legfontosabb információt maszatolja el a történelem hanyag dokumentálása, mégpedig a fodrász nevét. Annyi bizonyos, hogy a frizura Párizsban született egy kicsiny montmarte-i fodrászüzletben, amelynek hajszobrásza egy bizonyos Marcel volt – csak azt nem tudni, mi volt a teljes neve: többek között a Marcel Grateau, a François R. Marcel és a François Marcel Grateau név is felbukkan a különböző dokumentációkban és szabadalmi bejegyzésekben.

A legvalószínűbb mindenesetre az, hogy az illető François Marcel Grateau néven született 1852-ben, és az 1870-es években nyitotta meg a fodrászatát, ahol egy teljesen új hajformázási módot talált fel. A lokniktól elkészítésében és küllemében is teljesen eltérő hullámok kialakításához fém fogóhoz hasonlatos eszközt használt, amelyet gázláng felett hevített fel a kellő hőfokra. Ismerős, igaz? Utódait fodrászok generációi pörgették ujjaik közt, ha hűteni akarták, és emelték szájukhoz, hogy kitalálják, leég-e a kedves vendég haja, ha közelít felé.

Fotó: instagram.com/jamiegamino

Marcel mester nem számított sztárfodrásznak, sőt örülhetett, ha az előkelőségek frizurái helyett a kétes hírű Montmartre környékének szegény, prostituáltakkal tarkított vendégkörében talált olyanokat, akik hajlandóak voltak modellt ülni neki. Az ingyenes frizurakészítés és a gyakorlás azonban meghozta az eredményt: szép lassan híre ment tudásának, és a pénzes vendégek is kopogtatni kezdtek az ajtaján. Pontosabban hozzájuk már ő ment házhoz, míg a szegényebbeknek továbbra is a fodrászatba kellett látogatniuk, ha Marcell-hullámot akartak.

A nagy áttörést az jelentette számára, mikor Jane Hading, a kor egyik ünnepelt francia színésznője is felkérte a hullámok elkészítésére. A színésznő frizurája hatalmas hírverést kapott, Marcel pedig egycsapásra a hajszobrászat sztárja lett.

Egy szexmunkás sütővasat használ frizurája elkészítéséhez Toulouse-Lautrec festményén. (Kép: wikimedia)

Szabadalmak és a bubi

Később aztán újabb népszerűségi ugrást hozott a Marcell-hullámnak a bubifrizurák megjelenése. Ezt megelőzően a frizurák még kitartóan hosszúak és kontyba rendezettek voltak, csak az arcot környékező és a hátsó kontyba vezetett tincseket igazították a mesteri hullámokba.

Lillie Langtry angol színésznő az 1880-as években (Fotó: Getty Images)

A húszas évek rövid frizuradivatja azonban tökéletes alapot teremtett a hullámoknak, a flapper-lányok sorban álltak a fodrászatok előtt, hogy elkészíttessék a kor legdivatosabb frizuráját. Pedig a nők egyenjogúságért harcoló feministák ellenfelei keményen igyekeztek összemosni a dolgokat, és a rövid, hullámos bubit egyenesen az otthon rendjét felrúgó, gyermeküket elhanyagoló, a politikába belekotyogó nők frizurájaként aposztrofálták.

Fiatal lány fotója az 1920-as évekből (Fotó: Samantha Vuignier/Corbis via Getty Images)

Az ostoba jelzőt azonban szerencsére gyorsan sikerült lemosnia magáról a Marcell-hullámnak, így végül társadalmi osztályokon átívelő, fiataloktól az idősekig minden körben keresett frizurává vált, amit, mondani sem kell, a korabeli sztárvilág is magáévá tett. A húszas és harmincas évek fekete-fehér mozijai tobzódtak a Marcell-hullámos hősnőktől, Mary Astor, Joan Crawford, Madge Kennedy, Joan Davis vagy Constance Bennett is szorgosan ondoláltatta fürtjeit – csak, hogy néhányat említsünk.

Megnézem
Összes kép (5)

Marcel ekkorra Amerikába helyezte át főhadiszállását: 1905-ben már a François Marcel Woelfflé név volt olvasható az első szabadalmakban, amelyeket különböző hajformázó, göndörítő eszközökre jegyeztek be. 1918-ban aztán François Marcel néven szabadalmaztatott egy Marcel-hullámok készítésére alkalmas elektromos hajsütőt, a húszas évektől pedig a François Rene Marcel név volt olvasható a hasonló okiratokon.

Marcel 84 éves korában, 1936-ban halt meg az észak-franciaországi Château du Theil-ben, ami idős korában az otthona volt. Az általa kidolgozott frizura azonban jóval túlélte őt, és bár mára a hétköznapi hajviseletből kikopott, alkalmi frizuráikat a legnagyobb sztárok is szívesen dobják fel pár Marcell-hullámmal.

Megnézem
Összes kép (7)