Shine

6 őszi toplistás sminktrend és buktatóik

Bár nagy izgalmakat nem tartogatnak számunkra az ősz-téli sminktrendek, azért mindegyik esetén érdemes odafigyelni pár apróságra, ha nem akarunk velük mellényúlni.

Az új szezon sminkdivatjának egy része a tavaszi-nyári etapból maradtak ránk, mind a csillámos, mind pedig a neon sminkekkel próbálkozhattunk már egy sort az elmúlt hónapokban. Melléjük olyan klasszikusok csapódtak, mint a füstös szemek vagy a hangsúlyos, vörös ajkak divatja, amiket az arany csillogása bolondít meg egy kissé.

Nem mindegy azonban, hogy a csillogó fesztiválsminkeket hogyan mentjük át az őszbe és az is nagy kérdés, hogy ha a nyári barnaságunk odavész, mennyire fognak sápasztani a rikító árnyalatok. És azt tudjuk, melyik vörös rúzs áll nekünk a legjobban?

Füstös szemek

Az egyik legrégebbi smink, aminek már az ókori egyiptomiak is hódoltak és manapság sem tudunk meglenni nélküle, a füstös szemsmink. Az ajánlások szerint készíthetünk rockosan fekete, erős szemsminket (inkább bulikra tartalékoljuk a pigmenteket) és lágy maszatolást is, ami csak a szürkés árnyalatok felszínét kapargatja (randira, barátnős délutánokra és azokra a napokra, amikor kell egy kis Kate Moss-féle dögösség).

Tom Ford 2018 ősz-tél (Fotó: JP Yim/Getty Images)

Jó tudni, hogy a füstös szemsminknél trükkös módon épp a világos árnyalatokkal érdemes kezdeni. Elsőként is szerezzünk be egy jó sminkalapot, amitől szépen tart az eredmény, majd egy világos alapszínnel menjünk át a teljes szemhéjon, az ugyanis még intenzívebbé teszi majd a sötét, szürkés színeket. Egyszerűbb változatokhoz az is elegendő, ha a szemceruza vonalát satírozzuk el kis fejű sminkecsettel, nappali sminkhez ennyi bőven megteszi.

Tom Fordnál a ’60-as évek stílusában készültek a sötét szemek, Carmen Marc Valvo modelljeinél kevéske csillámmal turbózták a látványt, az Alice + Olivia által megbízott sminkmester, Erin Parsons pedig megalkotta a bulisminkek legjavát. Carolina Herrera abszolút klasszikus megjelenést álmodott modelljeire.

Megnézem
Összes kép (4)

Vörös ajkak

A tavalyi ősz és tél a bogyós gyümölcsök színében tobzódott, amik idén részben átadták helyüket a klasszikus, vörös árnyalatoknak. A végzet asszonya, az erős nő, a démoni domina és Lolita is örülhet a változásnak, hiszen egy jól megválasztott vörös rúzs alapból lottó ötös, amit nyugodtan kenhetünk magunkra jövő ilyenkor is, bármit is diktáljanak majd nagyjaink.

Brandon Maxwell 2018 ősz/tél (Fotó: Peter White/Getty Images)

Mivel két egyforma vörös árnyalat nincs, és még ugyanaz a rúzs is másként mutathat két különböző emberen, egészen biztos, hogy mindenki megtalálhatja a számára tökéleteset, ha odafigyel néhány dologra. Elsőként is csekkold a bőrtípusod. Ha meleg tónusú, válassz narancsos, korallos, arany, rezes vagy barnás tónusú ajakszínezőt, hideg tónusú esetén pedig olyat, ami szintén hideg tónusú, tehát kékes, pinkes vagy lilás.

A szín sötétsége sem mindegy. Ha egészen világos a bőröd, vörös rúzsból se válassz túl sötétet, a nagy kontraszt ugyanis kellemetlenül harsánnyá teheti az összképet. Sötétebb bőrtípus esetén azonban érdemes a rúzsoknál is sötétebbet választani, különben épp azt a dögös varázsát veszíti el a szín, amit várnánk tőle.

Az őszi/téli divatbemutatók közül az Alexander McQueennél, az Erdemnél és Brandon Maxwellnél láthattunk csodás vörös ajkakat, de természetesen az olaszos temperamentum nagykövete, a Dolce & Gabbana sem hagyhatta le őket a sminkekről.

Megnézem
Összes kép (7)

Aranyozott részletek

A fémes hatás főszereplője egyértelműen az arany lesz, amitől csilloghatunk mint egy diszkó díva, de kezelhetjük ízléssel is a dolgot. A kevesebb több elve ugyanis simán ül az aranynál, olyan látványos a hatása, hogy nem kell tövig nyomni a sminkecsetet a palettába.

A szemsmink lágy változatai például az intenzív vörös és sötét ajkakkal is remekül párosíthatók, hiszen egy suhintásnyi arany szemhéjpúder kellő ragyogást kölcsönöz, de nem kontárkodik bele az érzéki szájsminkbe.

Alice McCall 2018 ősz/tél (Fotó:Monica Schipper/Getty Images for alice McCALL )

A szemfestékek mellett persze dolgozhatunk a nyárról megmaradt, aranyos highlighterekkel és bronzosítókkal is, csak ne feledkezzünk meg róla, egy bő hónap múlva már oda a barnaság, sokkal, sokkal kevesebbet tegyünk fel belőle.

Jill Stewart divatbemutatóján rezes árnyalatokkal keverték a színt a fémes-füstös hatású szemsmink kedvéért, az Ashish sminkesei extrém cicaszemekkel párosították, Alice McCallnál pedig tökéletes, visszafogott nappali sminkeket készítettek aranyos csillogású, bézses-barnás szemfestékekkel.

Megnézem
Összes kép (4)

XXL szempillák

Hogy valóban átvált-e a világ a szempillaspirálokról a műszempillákra, még nem eldöntött. Az azonban biztos, hogy valamilyen módon jó lesz, ha rástartolunk a drámai hatásra, az extra dús, extra hosszú pillák ugyanis már önmagukban felérnek egy jól összerakott nappali sminkkel.

Etro 2018 ősz/tél (Fotó: Rosdiana Ciaravolo/Getty Images)

Anna Sui a múlt évi Twiggy mániát újragondolva színekkel toldotta meg a látványos pillasort, a Halpernnél színes legyezőkként ékeskedtek a pillák, Faustine Steinmetz pedig a rosszul elkészített, csomókba összeálló pillasort emelte művészi szintre, ahonnan szinte (de csak szinte) már jól is néz ki az összhatás.

A tökéletes szempillaspirált megtalálni nem egyszerű, mint minden sminkterméknél, esetében is érdemes elolvasni a használók véleményét, tapasztalatát. A drogériás, párszázas kategóriában is remek darabokat találhatunk, ha pedig 8-10 ezer forintot készülünk kiadni érte, még indokoltabb, hogy valóban jó minőséget kapjunk a pénzünkért.

Megnézem
Összes kép (4)

Őszi neon

Múlt ősszel is felkapottak voltak az élénk szemsminkek, amik népszerűsége a rikítóan élénk pinkes, zöldes, sárgás árnyalatokkal csak tovább fokozódott a nyár folyamán. A színes szemhéjtusok és szempillaspirálok jó megoldást nyújthatnak rá, ha csak egy kevés, de merész színt szeretnénk használni, akinek pedig tényleg illik bőrtípusához a szövegkiemelők színskálája, bátran próbálkozzon a szemhéjpúderekkel is. 

Adam Selman 2018 ősz/tél (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for New York Fashion Week: The Shows)

Az eredmény persze minden lesz, csak nem irodabarát, nyitott és laza munkahelyi légkör kell oda, ahová neon pink szemekkel besasszézhatunk, ellenben mázli, hogy nem 0-24 dolgozunk, így simán találhatunk alkalmat a vidámkodásra.

A neon sminktrend éllovasai a Noon by Noor, az Adam Selman, a Chromat és a Tibi voltak, akik egyenként is igyekeztek kimaxolni a lehetséges színvariációk és geometrikus formák nyújtotta lehetőségeket.

Megnézem
Összes kép (4)

Csillám-csillám-csillám

Fény, ragyogás minden mennyiségben jöhet szemre, szájra, arcra, szóval nagyjából mindenhová. Ha nem elég a highlighter, a következő hónapokban is nyugodtan fokozhatod a hatást csillámokkal, bár gyorsan hozzátennénk, ezt a trendet úgy 99 százalékban csak bulisminknek ajánlanánk. Végtére is véget ért a fesztiválszezon, maximum a szüreti mulatságok adhatnak majd kellő okot rá, hogy fényes nappal csillámokkal szórt sminkben parádézzunk – bár kérdéses, mennyire helytálló full sminkben érkezni a szőlőtőkék erdejébe.

Preen by Thornton Bregazzi 2018 ősz/tél (Fotó: Getty Images)

Egy szó mint száz, távolodjunk el a Giambattista Valli, a Maison Martin Margiela vagy a Preen végletes show-sminkjétől, amiknek a leghalványabb köze sincs a való élethez és inkább az Oscar de la Renta kifutójára készített szofisztikált, alig-típusokat próbálgassuk. Ezeknél tényleg csak egy leheletnyi csillámport kapnak a szemhéjak arra szolgálván, hogy az egyébként smink nélküli, arcápolókkal elért természetes ragyogást kiemeljék. A csillámos sminkek igazi létjogosultságukat úgyis majd csak karácsony tájékán érik el, addig pedig még sok idő van.

Megnézem
Összes kép (4)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top