Shine

Kényelmet hoz életünkbe az őszi frizuradivat

Nem kell túlbonyolítani frizuránkat ősszel sem, hogy divatosak legyünk. Néhány hajcsatot azonban jó, ha a kezünk ügyébe készítünk.

Mázlinkra zömmel jól hordható, könnyen variálható alapfrizurák kerültek bele az őszi-téli frizuratrendekbe. A legfontosabb, hogy hajunk ápolt és tiszta legyen, a többi már – szinte – megy majd magától.

Ha formázgatni szeretnénk hajunkat, első körben a laza, leomló hullámokat gyakoroljuk. Nem kell, hogy szabályosak legyenek és pláne nem túlzottan kunkorik, inkább csak az a cél velük, hogy egy kis dinamizmust, mozgást adjunk a hajtömegnek.

Az alaptrend: középen elválasztott lobonc

A szezon legegyszerűbb frizurájáról van szó, ami kimerül annyiban, hogy természetesen leomló fürtjeinket középen választjuk el, és ha zavarnak, a fülünk mögé tűrjük kétoldalt. Ez utóbbi apró mozdulat egyébként most kiemelt fontosságú lett divatberkekben, ami nem vicc, külön frizuratípusként van számon tartva. Többek között a Versace, Tory Burch, Jason Wu és a Louis Vuitton kifutóján is ilyen frizurával vonultak a modellek.

Megnézem
Összes kép (4)

Az persze nem árt, ha mindehhez egészségtől fénylő, gubancmentes és selymes a hajunk, aminek hossza lehet az üveghajtrendnek megfelelő bubi, vagy egészen hosszú, picit hippis beütéssel. Palvin Barbi, Mihalik Enikő és nagyjából a modellvilág 2/3-a jelenthet élő példát erre a hajdivatra, de citálható Elle Fanning, Julia Roberts vagy Jennifer Lopez neve is, akik három különböző stílusban viselik a leomló hajzuhatagot.

Megnézem
Összes kép (5)

Villámkontyok

Lényegük, hogy ne gondoljuk túl őket. Mérnöki precizitású hajszobrászkodásra nincs szükség, a legjobb, ha fogunk pár hullámcsatot, és a copfba kötött hajat tetszés szerinti tincsekbe rendezzük, megtekerjük és megtűzzük, ahol épp tudjuk. Készíthetjük a kontyot tarkónál vagy fejtetőn is, fő a lazaság – nézd csak meg, a Chanelnél milyen frizurák készültek. Persze az eredményt érdemes lesz némi lakkal rögzíteni, és egy kis hajfixálót menet közben is jó rátenni, hiszen mint tudjuk, az „így keltem fel” hajak tulajdonosai sem úgy keltek fel.

Megnézem
Összes kép (4)

Laza kontyokra ötleteket ezernyi hírességtől elleshetsz (de hidd el, annyira nagy a szabadság, hogy rosszat gyakorlatilag nem tudsz készíteni). Ha mégis kell egy kis inspiráció, Giovanna Battaglia Engelbert divatszerkesztő vagy Poppy Delevingne is segítségedre siethet.

Megnézem
Összes kép (4)

Csatok és hajdíszek

Az összes retró hajdísz előtérbe kerül, a 90-es évek cikcakk körpántjától (Prabal Gurung) és banáncsatjától (Alexander Wang) kezdve a 80-as évekre jellemző sportos fejpántig (Tom Ford) előtúrhatjuk otthoni készletünk rejtett tartalékait – azokat, amikkel hosszú ideje már csak maximum a kertbe voltunk hajlandók kimenni.

Megnézem
Összes kép (3)

Ha náluk látványosabb (vagy csak szimplán szebb) megoldásra vágyunk, a strasszokkal kirakott csatok és virágokkal borított hajpántok felé vegyük utunkat. A Versace már a tavaszi-nyári divatba behozta a csillogó csatokat, és bár mostanra túl is lépett rajtuk, akad még jó pár hódolója divatberkekben, akik szerint érdemes marasztalni a trendet az őszi szezonra is. A Zadig & Voltaire és a Bottega Veneta egyértelműen ezt képviselik, a Dolce & Gabbana sem szívesen válik meg barokkosan túlzó fejdíszeitől, míg az Erdem a Marcell-hulllámok hullámcsatos verzióját szorgalmazza lelkesen.

Megnézem
Összes kép (7)

A sztárok közül elég a szeptemberi Vogue-címlapokról farkasszemet néző Beyoncéra és a vékony szemöldökével riogató Rihannára gondolni, akik mindketten virágos fejdíszt kaptak a címlapfotózásokhoz, jelezvén, a divattrendet igenis tessék komolyan venni.

Megnézem
Összes kép (2)

Hátrafésült simaság

A wet look hatás ismét nem maradhatott ki a szórásból, de mi azért tartjuk magunkat, és úgy véljük, elsősorban alkalmi és bulifrizurának mutathat jól a hajformázótól fénylő, hátranyalt frizura. Ettől még persze el tudjuk képzelni, hogy a világ roppantul trendi metropoliszaiban simán így flangálnak a trendszetterek, poros kis országunk átlagos reggelén mégis, higgyük el, furán mutatnának a helyi buszjáraton.

Megnézem
Összes kép (5)

A Boss Women, a Bora Aksu, a Prada vagy a Roberto Cavalli által is prezentált frizura dögös és látványos, ami öltözékünktől függően lehet maszkulin és roppant szexi is. Jól mutat különböző hajhosszokkal, miközben a frufrus csajoknak is jó opció lehet egy kis átmeneti stílusváltásra. Rita Ora és Shay Mitchell nemrég az MTV VMA-n viseltek ilyen frizurát, de elmondható, hogy nagyjából minden vörös szőnyeges eseményre jut legalább egy sztár, aki erre a stílusra szavaz.

Megnézem
Összes kép (3)

Fonatok

Elkészítésük nehézségi fokától függően ők képviselik a szezon legbonyolultabb frizuradivatját. Minimalista hippi szemléletűek (és fonni kevésbé tudók) megelégedhetnek az arcot övező tincsekből készített mini változatokkal, varázskezűek pedig akár olyan frizurakölteményeket is készíthetnek, mint amik Naeem Khan és Carolina Herrera kifutóján tűntek fel.

Megnézem
Összes kép (10)

A fonott copfok és részvételükkel elkészített kontyok nemcsak hétköznapi, de alkalmi frizuraként is megállják helyüket. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint a vörös szőnyeges események özöne, ahol bizony népszerű megoldásnak számítanak.

Megnézem
Összes kép (5)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top