A 10 legrégebbi divatház, amely még ma is működik

Hol van már a híres-neves Jean Patou? Christian Lacroix divatbirodalma is lehanyatlott, a 2000-es években a Balmain is tartott egy kis kényszerszünetet, mostanság pedig Marc Jacobs küzd egyre nagyobb üzleti gondokkal. Hiába, a legnagyobb luxusmárkák körül sem mindig olyan csillogó az élet, lehet valaki lángelme a divatvilágban, ha a bevételek nem jönnek, bizony előbb-utóbb becsődöl.

A nehézségek ellenére azért vannak szép számmal, akik régóta bírják a versenyt, közülük mutatjuk a tíz legrégebb ideje működő divatházat.

1837 – Hermès

A Thierry Hermès által nyereg és lófelszerelések készítésére alapított vállalkozásról talán még a névadó sem gondolta, hogy egy nap a legsikeresebb és leghíresebb divatházak között fog szerepelni. Igaz, Hermès felszerelései már a kezdetektől keresettek voltak az európai arisztokrácia körében, az első csaknem hetven évben nem is szerepelt a tervek között a kínálat bővítése. 

Az 1900-as évek elején kezdtek táskákat is készíteni, oka pedig roppant egyszerű volt: tehetős vásárlóiknak szükségük volt táskákra is, hogy azokban tudják szállítani a lovagláshoz szükséges felszereléseket.

Az első kézitáskát 1922-ben mutatták be, és bár a lovas felszerelések keresettsége csökkent, az időközben elindított couture ruhakollekciók és táskák sikere megnőtt. 1935-ben jelent meg a később Kelly néven divattörténelmi pozíciót is elfoglaló kézitáskájuk, híres sáljaikat pedig 1937 óta árulják a felső tízezer hölgyeinek legnagyobb örömére. 37 évvel ezelőtt mutatták be a Kelly táska testvérét, a világ legdrágább kézitáskájának is számító Birkin táskát, amelyet Jane Birkin színésznőről neveztek el. A divatház alapítása óta családi tulajdonban van, manapság már a hatodik generáció tagjai vezetik a céget.

1854 – Louis Vuitton

A névadó Louis Vuitton a vidéki Franciaországban, szegény munkáscsaládba született, sikerének története mindenki számára tanulságos és inspiráló lehet. Gyerekként mostohaanyja kegyetlenkedései miatt hagyta el otthonát, és indult el gyalog a csaknem 400 kilométerre lévő Párizsba, hogy ott szerencsét próbáljon. Mivel semmi pénze nem volt, az utat gyalogszerrel tette meg, közben alkalmi munkákból éldegélt. Két év kellett, hogy Párizsba érkezzen, ahol egy utazóládákkal és csomagolással foglalkozó műhelyben kapott állást – ekkor még alig múlt 15 éves.

Kiderült, tehetsége van a bőröndkészítéshez, pár évvel később már a legjobbak között emlegették nevét, 1853-ban pedig megtörtént az áttörés: felkérték, hogy Eugénia császárné csomagjai számára készítse el az utazóbőröndöket. Ezt követően a francia elit tagjai egyre-másra bízták meg munkákkal, a legmagasabb körökből érkeztek megrendelések Vuittonhoz.

A mára ikonikussá vált monogramos díszítés is az alapító nevéhez fűződik, míg az első kézitáskát már fia, Georges Vuitton készítette el kisebb, hétvégi kiruccanásokhoz, ez volt a Keepall. A táskák sikere 1854 óta töretlen, az LV logók egyet jelentenek a luxussal, nem csoda, hogy az ő táskáikat hamisítják a legnagyobb számban.

1889 – Lanvin

Jeanne Lanvin alig 22 évesen nyitotta meg első üzletét saját erejéből és megtakarított pénzéből. Már gyerekként egy kalapkészítő műhelyben tanulta a varrás mesterségét, de ahelyett, hogy megelégedett volna sorsával, saját kezébe vette annak irányítását, és önálló vállalkozásba kezdett.

Meseszép ruháinak népszerűségét lányának köszönheti, Lanvin ugyanis imádta a kis Marguerite-et öltöztetni, az aprólékos gonddal, a legjobb anyagokból elkészített ruhácskáknak pedig hamar híre ment, és idővel a legfelsőbb körökből is elkezdtek szállingózni a megrendelések.

A francia elit elolvadt Lanvin anya-lánya szettjeinek látványától, ezek voltak azok, amik világsikerre vitték a divatházat. Idővel férfivonallal, fehérneműkkel és szőrmekollekciókkal is bővült a kínálat, így ez volt az első olyan divatház, ahol a tehetős családok minden tagja elkészíttethette magának öltözékeit.

Jeanne Lanvin 1946. július 6-án, 79 évesen hunyt el, megérve, hogy lássa az általa felépített divatbirodalom bő két évtizedes ragyogását, amelynek fénye máig nem hunyt ki – igaz, némi útkeresési bizonytalansággal és átrendeződéssel mostanság meg kell küzdenie a jelenlegi vezetőségnek.

1909 – Chanel

Ki ne ismerné a divat nagyasszonyát, Coco Chanelt, aki képes volt kitörni a nyomorból és nélkülözésből, kihasználva azt az egyetlen lehetőséget, ami akkoriban a lányoknak megadatott, ha a ranglétrán feljebb akartak jutni: a férfiakat.

Szép volt és csábító, így már egész fiatalon egy gazdag textilipari örökös szeretője lett, neki köszönhető, hogy megismerkedett a különböző kelmékkel, és az is, hogy a férfi pénzéből felcsaphatott kalaposnőnek.

Élete szereleme, Boy Capel adta meg neki azt, amire mindig is vágyott: Párizsba vitte, és segített neki megnyitni első kalapüzletét. Szerelmük valódi volt, de rövid, Capel 1919-ben meghalt, és ezzel Chanel életéből a szerelem is távozott. Igaz, szeretői voltak azután is, valódi, mély érzéseket – állítólag – egyikőjük iránt sem táplált.

Míg magánélete romokban hevert, üzleti sikerei egyre nőttek. A korszak divatjához képest sokkal egyszerűbb vonalvezetésű és kényelmesebb dzsörzépulóverei, ruhái egyre keresettebbek lettek, amelyekkel merőben új divattrendet teremtett. A ’20-as években született meg a „kis fekete ruha”, ami manapság is minden női ruhatár alapkellékének számít.  A kor szinglijei imádták Chanel sportos, karcsú, nőies szabásvonalait, kreációi tökéletesen illettek függetlenségi vágyukhoz. A dzsesszkorszak dívái számára a Chanel ruhák voltak a vágyak tárgyai.

A II. világháború viszontagságai őt sem kímélték, 1939-ben kénytelen volt bezárnia couture házát, a háború után pedig kollaboráció vádjával letartóztatták, a büntetés elkerülését pedig csak a legmagasabb körökben forgó barátainak köszönhette. Svájcba menekült és 1954-ig ki sem mozdult ottani villájából, végül mégis úgy döntött, megpróbálja a visszatérést, ami, mint tudjuk, sikerült neki. Divatháza a mai napig él és virágzik, amit Chanel öröksége és a nyolcvanas évek óta Karl Lagerfeld kreativitása határoz meg és tesz megkerülhetetlenné.

1913 – Prada

Mario Prada és testvére, Martino 1913-ban alapították Milánóban bőrárukat forgalmazó vállalkozásukat, amely eleinte Angliából importálta portékáit, majd később döntött úgy, hogy helyettük saját maga készíti el őket saffiano bőrből.

Eleinte a bőröndök és útiládák képezték kínálatát, melyekért rajongott az olasz elit, olyannyira, hogy 1919-ben már az olasz királyi család hivatalos szállítója lett. Bár a Savoyai-ház uralma 1946-ban megdőlt, a Prada luxusmárka erősen tartja pozícióját a mai napig.

A sors fintora, hogy bár az alapító finoman szólva is hímsoviniszta nézeteket vallott, és a család nőtagjait a lehető legtávolabb igyekezett tartani a családi üzlettől, végül mégis a lánya lett az, aki átvette a cég irányítását, miután fia semmilyen érdeklődést nem mutatott az apai örökség iránt.

1978 óta az alapító unokája, Miuccia Prada ül a kreatív igazgatói székben, neki köszönhető, hogy a hatvanas évek végén jelentkezett népszerűségcsökkenés után a divatház visszakerült a fősodrásba, és azóta is viselheti az „ikonikus” jelzőt.

1932 – Nina Ricci

Maria Nielli már idősebb korában, 49 évesen alapította divatházát, a Nina Riccit Párizsban, ami igazi haute couture szalonként indult, bár sokáig nem említették egy napon Chanellel vagy Lanvin-nel. Ugyanis míg a Nina Riccihez a gazdag burzsoá réteg járt, addig a neves versenytársak vásárlóközönsége az arisztokrácia és a nemzetközi elit köreiből került ki.

A divattervező asszony Maria Nielli néven született, a Ricci férje családneve volt, Nina pedig gyerekkori beceneve, így állt össze a Nina Ricci elnevezés. Karrierje már 1908-ban elkezdődött, amikor varrónőként a Raffin-házhoz szegődött, igaz, 24 esztendeig megelégedett a divatmárkánál elérhető pozíciókkal, amelyek mellett saját név alatt is tervezett, illetve adott el ruhaterveket.

49 éves volt, mikor a Raffin alapítója meghalt, cégét pedig felszámolták. Nina Ricci ekkor akár nyugdíjba is vonulhatott volna, ő azonban fia ösztönzésére úgy döntött, felhalmozott vagyonából megalapítja saját divatházát. Az üzleti ügyeket fia vitte, ő pedig a kreatív részleget irányította, a feladatmegosztás pedig remekül működött. Mivel méretre szabott ruháik a legmagasabb minőségben készültek, árban azonban kedvezőbbnek számítottak a Chanel vagy a Lanvin couture ruháinál, a Nina Ricci visszafogott, mégis elegáns stílusát kedvelő tehetős réteg örömmel adta le rendeléseit a divatháznál.

1941-ben jelent meg a divatház első parfümje, a Coeur-Joie, amelyet az ikonikus Nina Ricci illat, a L’air du Temps 1948-ban követett, amelyet máig a legelismertebb illatok között tartanak számon.

Nina Ricci 87 éves korában, 1970-ben, fia pedig 1988-ban hunyt el. A divatház azonban ma is él és működik, igaz, az elmúlt harminc évben már több kreatív igazgató is váltotta egymást, a legutóbb épp a nyár végén választották ki a feladatra Rushemy Botter és Lisi Herrebrugh párosát. A viszonylag ismeretlen tervezőktől nagyjából olyan sikereket várnak, mint Demna Gvasaliatól a Balenciaganál – hogy sikerül-e teljesíteniük, a közeljövőben kiderül.

1946 – Dior

Nina Riccihez hasonlóan az ő karrierje is viszonylag későn indult be, Christian Dior 41 éves volt, amikor New Look kollekciójával beírta magát a divattörténelembe. Kissrácnak különc volt, aki a képzelete által gyártott kis világban élt, és akinek édesanyja maga volt a megtestesült elegancia: öltözködése, kifinomult stílusa sok évvel később fia ruhatervezői munkásságát is inspirálta. 

Tanulmányait Párizsban végezte, a bohém művészvilág azonban nagyobb hatással volt rá, mint az iskolai tananyag, szívesebben töltötte idejét olyanok társaságában, mint Jean Cocteau költő, filmrendező vagy Salvador Dalí festőművész. Mind közül mégis Christian Bérard divatillusztrátor volt Diorra a legnagyobb hatással, akinek később kulcsszerep jutott a divatház megalapításában is. Ahogyan az várható volt, tanulmányai végeztével nem vágyott az elrendelt diplomataéletre, helyette apja támogatásával művészeti galériát nyitott.

A művészvilágból verbuválódott baráti társasága azonban hiába szeretett elidőzni a galériában, bevételt nem hoztak, bohém viselkedésük pedig a valódi kuncsaftokat is rendre elijesztette. A könnyű és költséges lét 1931-ben ért véget. Nem volt elég, hogy rövid idő alatt elveszítette bátyját és édesanyját, a gazdasági világválság apja trágyafeldolgozó vállalatát is magával sodorta, így már nem akadt, aki pénzelje az ifjú galériatulajdonost. Nemcsak vállalkozását, de lakását is el kellett adnia, így egy barátjánál húzta meg magát. A földön aludt, sokszor még ennivalóra sem volt elég pénze.

Harmincéves korára kezdett anyagilag is talpra állni, ezúttal már saját erejéből. Bérard-nak köszönhetően divatillusztrációkat, szkeccseket kezdett kalapokról eladni újságok számára, végül Robert Piguet svájci couturier kínált neki állást, ami meghatározó volt divattervezői karrierje szempontjából. Röviddel ezután Marcel Boussac milliomos üzletember volt az, akitől megkapta a szükséges kezdőtőkét vállalkozásához, így 1946-ban, 41 éves korában hivatalosan is kezdetét vette Dior divattervezői karrierje.

Az 1947-es „New Look” ruhafazon átütő siker lett: a sziluett, amely a derék karcsúságát hangsúlyozta, a húszas és harmincan években teljesen háttérbe szorult, így a klasszikus női alakhoz visszanyúló tervező munkája forradalmi újításnak hatott a negyvenes években. Még ugyanebben az évben dobta piacra a máig közkedvelt Miss Dior parfümöt, parfümcsaládjának első tagját is. Dior végül nem érhette meg, hogy lássa márkája valódi kibontakozását, 1957-ben, máig nem tisztázott körülmények között, olaszországi nyaralása alatt szívroham következtében meghalt. Utóda korábbi asszisztense, az akkor 21 éves Yves Saint Laurent lett, akit még több más neves alkotó követett azóta a sorban, legutóbb 2016-ban lett új kreatív igazgatója a divatháznak, Maria Grazia Chiuri az első nő, aki ebbéli pozíciót betölt az idén 72 éves luxusmárkánál. 

1952 – Givenchy

Hubert de Givenchy már gyerekként vonzódott a ruhák világa felé, 17 éves volt csak, amikor Párizsba ment, hogy ott gyakornoki munkát vállaljon valamelyik divatháznál, és így lehetősége legyen elsajátítani a szakmát. Dolgozhatott Robert Piguet-nél, majd Lucien Lelong-nál is, a legjelentősebbek mégis az Elsa Schiaparellinél eltöltött évek voltak, ahol a kezdeti asszisztensi pozícióból a couture divatház legfontosabb párizsi üzletének kreatív igazgatója lett.

Mindössze 24 éves volt, mikor 1952-ben megnyitotta saját divatházát, a Givenchy-t, egy évvel később pedig találkozott Audrey Hepburnnel, és a divattörténelem egy újabb fejezete kezdődött el. Hepburn ekkor kölcsönözött Givenchy-tól néhány ruhát a készülő Sabrina filmjéhez, és mint tudjuk, ezt megannyi más emlékezetes közös munka követte. Barátságuk legendás volt, Hepburn volt az, akinek a dizájner első parfümjét, a L’Interdit-t is megálmodta.

Givenchy 1995-ben adta át a kreatív igazgatói széket utódjának, elsőként John Galliano, majd a néhai Alexander McQueen, Julien MacDonald és Riccardo Tisci foglalhatták el a kivételes pozíciót. 2017-ben újabb változás történt, azóta Clare Waight Keller a művészeti igazgató mind az haute couture, mind pedig a női és férfi készruha vonalnál.

Hubert de Givenchy ez év márciusában, 91 éves korában hunyt el Párizsban, halálával egy nagy divattervezői generáció egyik utolsó, kivételes alakja távozott közülünk.

1960 – Valentino

Valentino Garavani olasz divattervező már nagyon fiatalon inaskodni kezdett kisebb ruhatervezőknél, hogy kellő ismeretet szerezzen a párizsi École des Beaux-Arts-t is elvégezte. Karrierje első fontos állomása a Guy Laroche márka volt, 1959-ben azonban úgy döntött, elhagyja Párizst, és Olaszországban építi fel saját divatbirodalmát. 28 évesen, egy évvel később meg is alapította divatházát, amelyet párizsi mintára üzemeltetett Rómában már a kezdetektől.

Vörös ruháinak köszönhetően nagyon hamar hírnevet szerzett, amelyek máig úgy kötődnek a nevéhez, mint a kis fekete ruha Chanelhez. Nemzetközi karrierje is hamar beindult, a hírességek és a társadalmi elit tagjai, köztük olyan divatikonokkal, mint Elizabeth Taylor, Audrey Hepburn vagy Jacqueline Kennedy, egyaránt vonzónak találták kollekcióit. A first lady nemcsak kiemelt megrendelője, de jó barátja is lett a tervezőnek, Jackie stílusát nagy mértékben határozták meg a Valentino által tervezett öltözékek.

Bár a divatházat 1998-ban Valentino és társa, Giammetti eladták, annak munkájában a mai napig aktívan részt vesz, bár hivatalosan az utolsó, általa tervezett couture kollekciót 2007-ben mutatta be a szupermodellek legjavával; ott volt Naomi Campbell, Claudia Schiffer és Eva Herzigova is, akikkel Valentino hosszú éveken át dolgozott együtt.

1961 – Yves Saint Laurent

1936-ban Algériában született, a divattervezés iránt már egészen fiatalon érdeklődni kezdett. 17 évesen került Párizsba, ahol édesanyja kapcsolatainak köszönhetően bemutatták a francia Vogue főszerkesztőjének, aki néhány divatrajzát le is hozta a magazinban. Neki köszönhetően még divattervezői tanulmányai ideje alatt dolgozni kezdett Diornál, akinek halálát követően ő vette át a divatház kreatív igazgatói posztját.

1960-ban a kötelező katonai szolgálat miatt haza kellett térnie Algériába, amit ugyan egészségügyi okokra hivatkozva sikerült kihagynia, mikor visszatért Párizsba, sokként érte, hogy a divatház vezetése szó nélkül kitette őt pozíciójából. Saint Laurent-t lelkileg mindez nagyon megviselte, de végül perre ment, és nyert, közel húszmillió forintnyi kártérítést kapott, amiből lehetősége nyílt rá, hogy megalapítsa saját divatházát.

A következő két évtizedben divatháza a legnevesebbek közé került, a felső tízezer tagjai mind az ő kreációit akarták viselni. Ő volt az első divattervező, aki megérhette, hogy még életében kiállítást rendeznek munkásságából a Metropolitan Múzeumban, mégis, a nyolcvanas évek lejtmenetet is tartogatott számára. Lelki problémák gyötörték, az alkohol és a kokain rabja lett, jó pár év kellett neki, hogy visszataláljon kreativitásban is önmagához.

A kilencvenes évek grunge stílusában végül ismét megtalálta a helyét, és divatháza újra szárnyalni kezdett, ő azonban úgy döntött, kiszáll az üzletből. Cégbirodalmát eladta, utolsó kollekcióját 2002-ben mutatta be, ezt követően visszavonult marrákesi otthonába. 2008-ban, hosszan tartó, súlyos betegség után, 72 évesen hunyt el.

A nevét viselő divatház a mai napig él, és viszi tovább alapítójának hagyatékát. Az utóbbi években a kreatív igazgatói pozíciót Hedi Slimane töltötte be, aki emlékezetes és különleges kollekciók sorával futtatta fel ismét a Saint Laurent-t, az ő 2016-os távozását követően Anthony Vaccarello vette át a stafétabotot a divatház élén.