nlc.hu
Shine
Nem kap ruhát a Grammyre a sztár, mert 38-as méretet hord

Nem kap ruhát a Grammyre a sztár, mert 38-as méretet hord

Hiába jelölték Grammy-díjra, a divattervezők nem kérnek belőle a testalkata miatt.

Bebe Rexha amerikai énekesnőt idén két kategóriában is Grammy-díjra jelölték, ám hiába keresett fel több divattervezőt is, hogy készítsenek neki ruhát a díjátadó gálára, sorra elutasították őt, mégpedig azért, mert 38-40-es ruhaméretet hord, vagyis a kreátorok szemében túl kövérnek számít.

Bebe Rexha (Gary Gershoff/Getty Images)

„Ha nem tetszik a stílusom vagy a zeném, az egy dolog. De ne mondd, hogy nem tudsz felöltöztetni valakit, mert nem kifutói méretei vannak! Bátorítsuk inkább a nőket, hogy szeressék a testüket, ahelyett, hogy kevesebbnek éreznék magukat a méreteik miatt. Minden méretben gyönyörűek vagyunk! Kicsiben és nagyban egyaránt. És a 38-as seggem akkor is megy a Grammyre” – fogalmazott Instagram-bejegyzésében az énekesnő.

Bebe Rexha posztja eljutott Michael Costello divattervezőhöz is, aki máris bejelentkezett, hogy nagyon szívesen öltöztetné a sztárt, ráadásul teljesen ingyen. A dizájnernek nem ez lenne az első Grammy-ruhája, ugyanis 2014-ben Beyoncé is az ő egyik kreációját viselte a gálán.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top