Shine

730 millióért adta el a szüzességét a modell

Világ körüli útra és kutyamenhely nyitására is költ majd a pénzből.

Mahbuba Mammadzada, az egyik legsikeresebb azerbajdzsáni modell nemrégiben úgy döntött, a német Cinderella Escorts ügynökségen keresztül elárverezteti a szüzességét. A 23 éves nő mindemellett sugar daddyt is keres, aki havi közel 10 millió forintnak megfelelő összeggel támogatná.

Mahbuba Mammadzada (Facebook)

Az aukció már lezárult, a modell szüzessége átszámítva mintegy 730 millió forintért kelt el. A legmagasabb ajánlatot egy tokiói üzletember tette. A második legtöbbet egy londoni ügyvéd fizette volna, míg a harmadik legnagyobb összeget egy Münchenben élő focista ajánlotta.

A modell saját bevallása szerint azért adta el a szüzességét, hogy az édesanyja büszke legyen rá. Egy házat akar venni maguknak, és beutazni a világot. Ezek után pedig az Amerikai Egyesült Államokba költözne, hogy ott folytassa modellkarrierjét az egyik vezető ügynökségnél. Mindemellett hazájában szeretne kutyamenhelyet is nyitni.

A „tranzakció” végrehajtására Németországban kerül sor, ahol a szexuális szolgáltatásokkal kereskedni legális. A licit győztesének az aktus előtt le kell tennie az összeg 10 százalékát, és szállodaszobát is neki kell foglalnia. Lehetőség van mindemellett arra, hogy egy német orvossal ellenőriztesse, hogy a nő valóban szűz.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top