Shine

„A Taxituri a fenntarthatóság, a szolidaritás és a közösség szimbóluma” – Adománygyűjtő ruhavásárt szerveznek, az elmaradott településeket segítik

A megvásárolt használt ruhával az Adománytaxi Alapítványt támogathatjuk.

A fast fashion egyre inkább eluralkodott a divatvilágban. Egy átlagos fogyasztó 60 százalékkal növelte meg a ruhavásárlásának a mennyiségét, csak az USA-ban évente 14-15 millió tonna ruhát dobnak ki, amelynek több mint 80 százaléka hulladéklerakóban végzi. Ez ellen próbál tenni helyi szinten az Adománytaxi Alapítvány, mely kezdeményezésével az előző évben 25 tonna adományt gyűjtött össze.

Ennek a hatalmas mennyiségnek nagy részét vidékre viszik rászorulóknak, kevesebb, mint egy százalékából pedig vásárt szerveznek Budapesten, Taxituri – a jótékonyság öltöztet néven. A fenntartható divat és a ruhák újrahasznosítása egyre fontosabb, csakúgy, mint a rászorulók megsegítése és az adományozás. A Taxituri fő célja, hogy a kettőt egyszerre valósítsa meg és a jó állapotú használt ruhák megvásárlásából befolyt összeggel az Adománytaxi munkáján keresztül az ország legelmaradottabb településeit segítik.

A 2020-as év első vására január 18-án, szombaton 11 órától lesz a Bálint Házban. (Fotó: Adománytaxi Alapítvány)

„A Taxituri az egész önkéntes csapat egyik kedvenc programja. Igazi közösségi esemény, ahol jó találkozni, együtt lenni. A Taxituri erőssége, hogy minden érintett jól jár. A vásárló baráti áron, bűntudat nélkül kutathat igazi kincsek után, ráadásul a vásárlással egy jó ügyet is támogathat. Az Adománytaxi bevételhez jut, miközben népszerűsíti misszióját. A Taxituri a fenntarthatóság, a szolidaritás és a közösség szimbóluma, amely hatékonyan tudja ötvözni a kellemest a hasznossal” – mondta az Adománytaxi alapító igazgatója, Horn Tamás.

A 2020-as év első vásárát január 18-án, szombaton 11 órától rendezik meg a Bálint Házban. Az eseményen a PINKPONILO tervezője egyórás, előadással egybekötött workshop keretében mesél a divatipar káros hatásairól, és praktikus tanácsokkal segít nektek abban, hogyan zöldíthetitek a gardróbotokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top