Ahogy arról már egy korábbi cikkünkben is írtunk, a miniatűr portrék egészen a fényképezés szélesebb körű elterjedéséig, azaz a 19. század második feléig igen nagy népszerűségnek örvendtek az egész világon, mind az arisztokrácia, mind a polgárság körében. Ezek az apró dísztárgyak amellett, hogy egyszerre voltak bájos, súlytalan csecsebecsék és nemritkán virtuóz és ihletett módon megfestett, nagyszerű kortárs műalkotások, még rendkívül praktikus holminak is bizonyultak, hisz mégsem cipelhetett magával az óceánon hónapokig hánykolódó tengerész egy 81 x 65-ös olajfestményt, esetleg egy bronz mellszobrot a szeretett személyről, vagy a szomszéd megyében éppen egy előnyös házasságot intéző édesapa a lányáról.
Persze, alapvetően alkalmazott művészetről van szó, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ebben a műfajban ne lett volna helye a kísérletezésnek. A miniatűr portrék aranykorában, 17. században például még olyan különleges darabok is készültek, amelyek jó háromszáz-négyszáz évvel előlegezték meg az Instargam- és Facebook-filtereket – és ebben tényleg semmi túlzás nincsen, bármilyen hülyén is hangzik.
Az alap ebben az esetben is egészen hagyományos portré volt, azonban járt mellé egy adag zsírkőből készült, üvegszerűen átlátszó, vékony kis lapocska, amelyekre a készítők plusz kiegészítőket, kosztümöket, arcszőrzetet és egyebeket festettek, és amelyek az eredeti arcképre helyezve kissé megbolondították a kompozíciót; mondjuk kackiás bajuszt varázsoltak egy fiatal női arcra, vagy éppen apácaruhába öltöztettek egy szakállas urat. Valószínűleg nem is nagyon volt egyéb célja ezeknek – az amúgy elég drága – mütyüröknek, mint a szórakoztatás, és ezt maximálisan teljesítették is. Valahogy így nézett ki a dolog a gyakorlatban (a képre kattintva feltárul a galéria):
A modell egyébként Mária orániai hercegné, az alkotó pedig Gonzales Coques portéfestő. Érdekes, hogy mennyire emlékezetet a végeredmény Fornasetti Téma és a variációk c. sorozatára (amiről itt írtunk hosszabban)
Még a fentinél ambiciózusabb munka az a portré, amely az 1649-ben elhunyt I. Károlyt, az angol polgárháborúban kivégzett királyt ábrázolja, és valamikor a halála után egy évtizeddel készülhetett. A különböző (eredetileg összesen körülbelül 24 darab) filterek segítségével megtekinthetjük a szerencsétlen sorsú uralkodót koronával, kalapban, a tárgyalásán viselt öltözékben, a rácsok mögött (kár, hogy ez pont nem látszik a videón), ágyban fekve, kivégzés közben, kivégzés után, sőt még turbánban is – mondjuk arról fogalmunk sincs, hogy ez utóbbi pontosan hogy illeszkedik a sorba, de az biztos, hogy nagyszerűen néz ki.
Egy másik, hasonló kollekció I. Károlyról (fotó: flickr/Ann Longmore-Etheridge)
Sajnos ezekből a filteres barokk miniatűr portrékból mára nagyon kevés maradt – összesen kb. negyvenöt darabot tartanak a számon a világkülönböző múzeumaiban, és ráadásul egy részük még hiányos is. Azért ha valakit érdekel, annak tudunk még mutatni.
