Mindig olvasom a tanácsaidat, és sokat tanulok belőlük, de most nekem is szükségem van egy kis segítségre.
Két éve vagyok együtt a párommal, nagyon szeretjük egymást, és boldogok vagyunk, mindig igyekszünk megbeszélni a felmerülő problémákat. Ez a szexre kimondottan vonatkozik, mert úgy gondolom, csak így mehet problémamentesen a dolog.
Van azonban valami, ami újra és újra megzavarja a boldogságunkat. Ő állandóan abban a félelemben él, hogy nem tud eleget nyújtani nekem az ágyban, és meg fogom csalni. Erről természetesen szó sincs, mert soha nem csaltam meg, és nem is adtam okot rá, hogy féljen ettől. Nincs megelégedve a méretével sem, pedig nekem ő tökéletes. Minden alkalommal el tud juttatni a csúcsra, mindent meg tud adni nekem, amire vágyom ilyen téren. Sokszor kérdezi viszont, hogy a volt barátaim képesek voltak-e ugyanerre, nekik mekkora volt, vagy hogy magamat hány perc alatt juttatom el az orgazmusig. Mindig ezek a dolgok foglakoztatják, és egyre maximalistábbá válik, hiába mutatom ki – és mondom is –, hogy milyen elégedett vagyok.
Az a baj, hogy a félelmének hangot is ad, és már volt emiatt vitánk, nem is egy. Ilyenkor persze én felháborodom, hogy ennyire nem bízik bennem. Tudja, hogy nagyon szeretem, hiszen rengetegszer bizonyítom. Miért fél attól mégis, hogy nem elég nekem? Talán a sok pornófilm hibája, ahol mindig a nagyobb méreteket látta, és emiatt azt hiszi, hogy az övé kicsi?
Mit csináljak, hogy ne legyen benne állandóan ez a félelem? Hogyan bizonyítsam még, hogy maximálisan teljesít? Vagy én már itt nem tehetek többet, és neki kell valamit lépnie? Szerinted mi lenne a helyes megoldás?
Köszönettel: J.
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves J.!
Az, hogy a párod azt gondolja, hogy nem tud eleget nyújtani neked (az ágyban), számomra mindenképpen azt üzeni, hogy egy sérülést hordoz magában, amelyet még nem dolgozott fel. Valami van a mélyben, amin nem tud túllépni. Akaratlanul is újra és újra visszatér hozzá, elszíva ezzel a te energiádat, és a sajátját is. Én ilyenkor szoktam azt gondolni, hogy érdemes lenne külső segítséghez folyamodni. Tudod, milyen módszereket szoktam ilyenkor ajánlani (kineziológia, Hellinger-terápia). Elsőként szerintem leginkább egy kineziológiai oldás tenne neki jót. Egy jó szakember nemcsak tesztelné a stressz okát, de oldaná is.
Ezernyi oka lehet annak, amiért ő nem hisz magában, amiért elégedetlen, hasonlítgat, és bünteti magát. Ez egy idő után roppant fárasztó lehet neked is. Ha mellre szívnád, akár még megalázónak is érezhetnéd, hogy nem hisz neked, nem bízik benned. Jól csinálod, hogy ezt nem teszed. Én viszont nem mennék bele a továbbiakban ebbe a bizonygatós „játékba”. Ezáltal ugyanis ő megerősödik abban a szerepében, hogy bizonygatnod kell, hogy ő elég jó, és te is folyamatosan a magyarázkodó, a vigasztaló szerepét játszod. Amikor újra felteszi a lemezét, mosolyogva legyints. Ne csinálj belőle ügyet, engedd el a füled mellett az önlehúzó szövegét. Mondd meg neki, hogy úgy gondolod, ismer már annyira, hogy érezheti, nem színlelt orgazmusod volt, úgyhogy nincs szükség a továbbiakban a bizonyítvány magyarázására. Minél jobban mondod és bizonygatod neki, hogy nincs vele semmi baj, sőt milyen fantasztikus vele, annál gyanúsabb az egész. Többnyire arról beszélünk, ami problémát okoz. Amivel minden oké, arról jóval kevesebb szó esik, vagy szóba sem kerül. Persze néha fontos, hogy megdicsérd, de az egészen más, mint ez a paranoid játszma.
Azt írod, hogy mindig csak ilyen dolgok foglalkoztatják a párodat, és egyre materialistábbá válik. Vagyis egyre jobban beszűkül az énje, és egyre inkább szorong. Kórosan megtapadt egy témánál (szakszóval: perszeverálódik – ezt most a jól tanuló „Klára-énem” jegyezte meg), egyre jobban rágörcsöl a gyártott problémára. (Aminek a mélyben nyilván megvan az oka.) Az egyre fokozódó maximalizmus is a növekvő szorongás jele. Nagyon nehéz hosszú távon állandó teljesítménykényszerben élni, nagy szüksége lenne a lazulásra. Csakhogy valami miatt nem érzi magát biztonságban. Valahogy meg kellene látnia magát kívülről. Fel kellene ébreszteni annyira, hogy segítséget merjen kérni, hogy észrevegye, nem azon a szinten lesz a megoldás (az ősbizalomhoz és az önbizalomhoz való közelebb jutás), hogy te folyamatosan bizonygatsz neki.
A párodnak mélyre kell ásnia magában, és persze fontos, hogy te mellette legyél ezekben az időkben, de fontos, hogy ezt magával játssza le. Szembe kell néznie azzal a múltbéli sérülésével, amely nem engedi, hogy itt legyen a jelenben. Ha itt lenne, akkor nem gyártaná magának ezt a problémát, hanem élvezné az életét. Nem gondolom azt, hogy a múltban a végtelenségig kell vájkálni, csak éppen annyira, amennyire ez az elfojtott trauma feldolgozásához hozzásegíti. Aztán ezen túljutva végre valóban a jelenben élhet majd. Ebben egyébként a különféle meditációs gyakorlatok is segíthetnek, ezúton ajánlom neki is (és mindenkinek) Ekhart Tolle A most hatalma című könyvét.
A jóga, meditáció, lazítás (ez lehet úszás, kirándulás, masszíroztatás, tánc) alapvetően minden embernek jó, különösen a szorongóknak. Érdemes megtalálni azt, ami neki leginkább fekszik. Az külön nagyszerű, ha megtaláljátok a közös lazítóprogramotokat. (Én ma három órát kirándultam a csodás téli napsütésben Gyurival meg a kutyánkkal, úgy jöttünk haza, mint akit kicseréltek.)
Ne vedd fel a hisztiket, a kiborulásait, ha szereted, légy mellette, mint egy biztos bástya. Ne borulj ki, ne inogj meg, ne sajnáld őt (az is lehúzó mindkét félnek), érezz vele együtt, és ne hagyd, hogy a problémát mélyítse.
Mindettől te is erősödni fogsz. Minden jót:
Soma Mamagésa
| Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! » |
