A legkorábbi ismert szélmasinákat a perzsák használták i.e. 200-ban gabona őrlésére, de a malmok igazi újítói a hollandok voltak. Elsősorban arra alkalmazták, hogy a szárazföldről eltávolítsák a vizet. 600 éven át a szélmalom volt az első számú erőforrás Hollandiában. Ha arra vetődnénk, az arnhem-i Open Air Múzeumban a legkülönbözőbb típusokat lehet megtekinteni, Kinderdijkben pedig számos malom működik még ma is. A legkorábbi, szélmalmot említő holland feljegyzést 1274-re datálják. Ekkorra már pápai határozat volt megadóztatásáról is, ezek szerint akkor már teljesen köznapi volt egy-egy szélmalom az országban.
A fűrészmalmokat először a XVI. század végén fejlesztették ki Hollandiában, és ezután indultak el hódító útjukra Európába. A vízelvezető és az öntöző malmokat 1400 után kezdték el használni, amikor tengeri védelmet kellett építeni az ország számára. Később gépekkel helyettesítették a szélmalmokat, mert azok sokkal megbízhatóbbak és olcsóbbak voltak.
1923-ban azonban a hollandok rádöbbentek, hogy az építmények sürgős oltalmat igényelnek, hisz egyre-másra tűnnek el. Mostanra körülbelül 1000 szélmalom maradt az országban, az eredeti mennyiségnek csupán tizede. A még meglévőket nagyobb lakásokká, helyi múzeumokká és vendéglátóhelyekké alakították, bár néhány még mindig használatban van áramkimaradás esetére, vagy ha esetleg a környéket elárasztaná a víz.
Az ideális működéshez a szélmalmoknak 30 km/h-s sebességű szélre van szükségük. 37 km/h-s, vagy még erősebb szélnél a vitorlákat meg kell kurtítani. A karokra szövetet feszítenek ki. Ezt csendesebb napokon teljesen kieresztik, míg viharosabb napokon leengedik, akárcsak a vitorlákat a hajókon. Hollandiában általában fekete vitorlákat tesznek a malmokra, az épület homlokzatát pedig szépen díszítik, ezt a részét „szakállnak” nevezik. A szakállon az építés dátuma, és ékes kifaragott motívumok vannak. A vitorla felépítését a holland malomépítők a XVI. században fejlesztették ki, és ez azóta sem változott.
