A spanyol uralkodóktól függetlenedő Portugáliában a csempekészítés és felhasználás igazi művészetté nőtte ki magát. A leghíresebb típus a kék-fehér barokk csempe, ami számtalan templomot, magánházat, szökőkutat, kastélyt, temetőt díszít.
 |
 |
A csempedíszítés elterjedésében jelentős szerepet játszott az egyház, mivel a templomokat és a bennük lévő oltárokat is kerámialapokkal fedték be. A XVII. században szinte minden nemesi ház belső udvarát míves csempefal borította, melyeket nem csupán egyszerű geometriai minták díszítettek, de gyakran történelmi és bibliai jeleneteket ábrázoltak.
A XVIII. század a spanyol örökösödési háborúval kezdődött, ami 1714-ben zárult az utrechti egyezménnyel, melyben azt is elismerték, hogy Brazília az 1640-ben függetlenné vált Portugália uralma alá tartozik. A távoli kontinensről többek között több tonna arany érkezett az anyaországba. A csempeművészet felhasználta a nemes anyagot, és egyre több arannyal díszítették a kerámiával kirakott felületeket. Ez volt minden értelemben a csempe aranykora Portugáliában.
 |
 |
Az 1920-as években betiltották az épületek csempedíszítését, arra hivatkozva, hogy tűz esetén a lehulló darabok akadályozzák a tűzoltók munkáját. A nagy múltra visszatekintő építészeti és művészeti ág azonban oly mértékben fémjelezte az egész országot, hogy kénytelenek voltak feloldani a tilalmat, és azóta tovább virágzik a híres portugál csempedíszítés hagyománya.
