Mátyás király udvarának zenéje
• Magyar táncok
• Caioni kódex
• Vietorisz kódex
• Eszterházy: Harmónia Caelestis
Előadók:
Andrejszky Judit – szoprán
Szászvárosi Sándor – szoprán és basszus violola da gamba
Demjén András – szoprán és basszus violola da gamba, violone
Bodoczky Miklós – alt viola da gamba
Szabó Zsolt, Kalmanovits Zoltán, – basszus viola da gamba
Dinnyés Soma – continuo orgona
 |
A viola da gamba elnevezés a hangszer tartásából adódóan alakult ki. Az ülő játékos a két térde közé fogva tartja hangszerét, ill. a nagyobb méretűeket földre, sámlira, párnára, vagy valamilyen erre alkalmas tárgyra helyezték. A vonót a játékos felfelé fordított tenyerébe helyezve, középső ujját a szőrre téve feszíti azt. A viola da gamba a consort zenék legfontosabb hangszere hangvételénél fogva, mivel ő hasonlított talán a legjobban az emberi hanghoz. A viola da gamba aranykora a XVII. század utolsó harmadától a XVIII. század utolsó harmadáig tartott, majd teljesen feledésbe merült Carl Friedrich Abel halálával, aki e hangszer virtuóza volt.
Ezt követően teljesen felváltották a gamba családot a mai idők modern hangszerei: a hegedű, brácsa, cselló és nagybőgő. A hangszer “kihalásával” majd teljesen elfelejtettünk nagy zeneszerzőket szinte teljes munkásságukkal együtt, csak azért, mert műveik a “modern”, kvint-hangolású hangszereken nem, vagy csak kevéssé játszhatók.
