Boszorkánypöröly 4. rész

Szörnyű álmában egy panoptikumban menekült valami ismeretlen, medveszerű rém elől. Közben a viaszbábok – lepődjünk meg, valamennyit férfiakról mintázták – félelmetesen kalimpáltak a kezükkel és a lábukkal. Azon mesterkedtek, hogy megragadják vagy elgáncsolják, aztán a felajzott rém elé vessék. Aranka megpróbált felülkerekedni ijedtségén. Egyetlen pillanatnyi józan mérlegelés elég volt ahhoz, hogy tisztába jöjjön a helyzettel. A panoptikum valószínűtlenül kicsi volt, a bábok képtelenül életteliek, a rém pedig kimondhatatlanul idétlen. Aranka rájött: egy őrült álomba keveredett. Ekkor kezdett kiabálni, amitől a következő pillanatban felébredt. Azon tűnődött, igazából miért is nevezte magát bolondnak? Azért, mert a Róza néninél tett látogatása óta ébren és immár álmában is mackós férfiakkal ismerkedik („ismerkedik” – khm!)? Vagy azért, mert amikor majdnem ráveti magát egy nagydarab fickós fickó, menekülni kezd?

Az biztos, hogy az elmúlt néhány napban a Róza nénitől kapott „Szarvasbőgés 5″ hatására keletkezett – még számára is extra mennyiségűnek számító! – élménytömeget egyre nehezebben tudta feldolgozni. Elhatározta, hogy ma, ha törik, ha szakad, hagyja érvényesülni az erkölcsös Arankát. Márpedig akaratereje közismert: ha egyszer ő elhatároz valamit…
Ehhez képest pár óra kitartó csetelést követően már röpke harmincnyolc esztendős Fiat Topolinójának szutykos, ám formatervezett visszapillantó tükrében púderezte az orrát. Egy szigorúan titkos kormányépület szigorúan titkos parkolójában állt. Mit tegyünk, ide kérte a randit új ismerőse.

– Ezt az autóforma dolgot itt hagyhatja, kislány – mondta leereszkedően a fekete napszemüveges úriember, aki a „Top secret” felirattal ellátott kapun lépett ki az imént. Aranka valami csípős válaszon gondolkodott. Ám ebben megzavarta a felismerés, hogy behízelgő modorúnak nem mondható lovagja kiválóan megfelel új, medvejellegű zsánerének. Leszámítva, hogy a fejét kopaszra borotváltatta. De Ari rájött: neki ez is tetszik. A tökéletes eleganciájú drabális férfiú tökfekete luxusautójához vezette az ijedtnek egyáltalán nem mondható Arit. A kocsi rendszáma egyszerűen csak 007 volt. Ez volt az egyetlen adat, amit sikerült megtudni emberünkről: még álnevet sem volt hajlandó mondani. Aranka magában Mr. X-nek keresztelte el. Ő maga meg stílszerűen Mata Hariként mutatkozott be.

Mr. X -nek rohannia kellett. Állítólag titkos tárgyalásra igyekezett egy gellérthegyi konferenciaközpontba. Ari – és ez az ő szarvasbőgésre hangolt állapotában érthető volt – nem habozott vele tartani. Pár perc múlva már az alsó rakparton ültek egy dugóban. Ekkor Mr. X lazán elkezdte kigombolni az ingét, mintha melege lenne, és megkérdezte Arankát, miért viselkedik olyan gátlásosan.
– Olyan szép vagy, Mata! – lihegte, és élénk nyálcsorgatás jelezte feltámadó ösztöneinek irányát. Átvetette magát a sebváltón, egyenesen Arira. Alig voltak feltűnőek, amint a délutáni csúcsforgalomban birkóztak az anyósülésen. A mellettük álló japán turistabusz ablakaiban eközben mintha gyakrabban villantak volna a vakuk. Valószínűleg az első vezető nélküli autót próbálták megörökíteni. Életük és testi épségük kockáztatásával jutottak el a Gellérthegyre. Megérkezvén, Aranka a szuperkém tikos utasítását követve behatolt a konferenciaközpont épületébe. Rezzenéstelen arccal megkérdezte a portást, merre van a mosdó. Benyitott, majd a konspiratív megbeszélés szerint az egyik fülkében várakozott. Az igazat megvallva, kezdte már kicsit unni ezt a kalandot.

– Nagyszerű – gondolta –, anyósülés után jöhet a vécécsésze. Ennyire nem lehetek kiéhezve! Brrrrr….
Hamarosan nyílt az ajtó, és megérkezett a tarfejű udvarló. Benyomakodott a fülkébe, mire Arankából kinyomakodott a levegő.
– Ahhhhh! – szakadt fel Ariból a sóhaj.
– Ilyen könnyen elmész? – kérdezte reménykedve Mr. Önelégült.
– Bizony ám! – kiáltotta Ari, feltépte az ajtót és kirohant. Azonnal a főkapu felé indult volna, de a mosdó ajtaján kilépve meglehetősen fura szerzetek forgatagában találta magát.

Aranka boszorkányügyi műveltsége tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy rájöjjön, kik közé keveredett. Először is, az üvegajtón át jól látta, amint a parkolóban alacsonyan szállnak a cirokseprűk, s azokról különc alakok kászálódnak le. Aztán meg a büfé előterében Lucrezia Borgia, Báthory Bözske és Spéter Erzsébet vitatkozott valami új csodafőzet hatékonyságáról, és az Erzsébet-díj jövőjéről. A boszorkánykonferencia, amelyre Róza néni és Bővér Katica is hivatalos volt, még nem kezdődött el. A vendégek egyelőre csak – szó szerint – szállingóztak. Aranka már nem akart olyan gyorsan távozni.

Nézelődött jobbra-balra, találgatta, kik lehetnek a belépő újabb vendégek. Próbálta azonosítani őket a Róza nénitől hallott boszisztorik alapján. Egyszer csak azonban maga Róza néni közeledett az ellenkező irányból, egy kisebb tárgyalóterem felől. Láthatóan felháborodva, élénken gesztikulálva magyarázott valamit a most valóban teljes pompájában ragyogó Bővér Katicának. Aranka úgy látta, ez nem a legalkalmasabb pillanat újabb életvezetési tanácsokat kérni. Az előcsarnokban álló, ez alkalomra dekorációként odavarázsolt, kornyadozó griffmadarat ábrázoló műmárvány vízköpő mögé rejtőzött, és jól kinyitotta a fülét.
– Egy brancs ezek mind, én mondom! Ne nyugtatgass engem, Katicám, nem vagyok én valami gyengeelméjű! A vezetőség is könyékig benne van, hidd csak el! Barátkozz meg a gondolattal…! – rikácsolta Róza mama, miközben Katica csillapítani próbálta. Eközben csak egy egészen picikét figyelt oda egy közelben ácsorgó, észbontóan helyes ördögfióka formás hátsójára, és ez a visszafogottság igazán dicséretes teljesítmény volt tőle.

Róza néni és Katica mindenkinél korábban érkeztek; tájékoztatni akarták a bosziszövetség elnökét a kulcscsőszök hirtelen fogyatkozásáról és azonnali intézkedést követeltek. Legnagyobb megdöbbenésükre Picatrix Jolanda, a jóindulatáról és humorérzékéről messze földön nem híres elnök asszony egyáltalán nem bánkódott a furcsa halálesetek miatt. Csak a tagdíjkiesést fájlalta. Kereken megtagadta, hogy kiszolgáltassa hőseinknek azt az óegyiptomi krokodilgranulátumot, amivel mágikus védettség szerezhető minden erőszakos közeledés ellen.
– Granuláljatok magatoknak, Rózikám. És őrizzétek a nem létező könyvtáratokat. Nem gondolod komolyan, hogy a nálatok is öregebb legendátokra pazarlom ezt a méregdrága varázsszert – vetette oda gúnyosan, majd műkígyóbőr palástjában (Jolanda ismert állatvédő aktivista volt) tovasuhogott.

A titokzatos merénylővel szemben magára hagyott két boszi közül Katica őrizte meg a hidegvérét. Miután kivezette a friss levegőre a teljesen felindult Róza nénit, Aranka feltápászkodott…, s ekkor a vízköpő medencéjében a bedobált eurocentek és ukrán hrivnyák mellett egy kulcsot pillantott meg. Arankának eszébe se jutott a jogos tulajdonos után kutakodni: azon melegében a zsebébe süllyesztette. – Valamire csak jó lesz – gondolta. Majd miután egy jó órája nem volt része semmilyen szexuális élményben, az imént még Katica által stírölt feneket követve besétált a nagyterembe, ahol lassacskán megkezdődött a konferencia első előadása.
Arankának – zsebében a kulccsal, látóterében a popsihoz tartozó deltás hátú fiatalemberrel – lövése sem volt arról, hogy az évszázad leghajmeresztőbb mágikus bűntényébe keveredett.

Folytatás jövő hétfőn következik!