Szabadidő

A 2003. évi Súgó Csiga szavazás 12 díjazottja

A Súgó színházi programmagazin nevében nagy örömmel adunk hírt arról, hogy a 2003. február 1-jén immár harmadik alkalommal elindított nagyszabású internetes szavazást március 21-én lezártuk.

A szavazás eredményeképpen kiderült, hogy idén ki lett az a 12 művész, aki március 27-én, a Színházi Világnapon veheti át a legnépszerűbb színészeknek járó a Súgó Csiga díjakat.

A 12 díjazott névsora a következőképpen alakult:





Alföldi Róbert
László Zsolt
Bozsó Péter
Mácsai Pál
Debreczeny Csaba
Nagy Ervin
Gyuriska János
Oroszlán Szonja
Kamarás Iván
Pápai Erika
Kolovratnik Krisztián
Vári Éva

Az internetezők március 21-ig szavazhattak, ez idő alatt közel 17 ezer szavazat érkezett a www.csiga.sugo.hu címre. Március 22-től a 12 díjazott neve ugyanitt megtalálható.

A Súgó Csiga Díj nyertesének kiléte március 27-én, a Színházi Világnap programjának lezárásaként megrendezésre kerülő Súgó Csiga Díj Gálán derül majd ki. A nagyközönség itt tudhatja meg, hogy ki lett „Magyarország legnépszerűbb színésze” 2002-ben.
A Súgó Csiga Díj vándordíj, így 2002 legnépszerűbb színésze a tavaly legtöbb közönségszavazatot kapott Szervét Tibortól veszi majd át a fődíjat.

A szavazóoldal címe: www.csiga.sugo.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top