nlc.hu
Szabadidő
Fotókiállítás Mongóliáról

Fotókiállítás Mongóliáról

A Góbi területén lévõ egykor mûködött kolostorokról elõször készült fotókiállítás Magyarországon. Ennek aktualitását az adja, hogy a vidék legjelentõsebb egyházi vezetõje, Dandzan Ravdzsaa 200 éve született.

A képeken az egyházfő által alapított kolostorok maradványai láthatók, valamint a kolostori élet egy-két jelenete.






Dandzan Ravdzsá (1803-1856)

A mongol buddhista filozófia, költészet egyik legjelentősebb képviselője, az első mongol színház és múzeum megalapítója. A Góbi területén nyolc kolostort alapított, ahol iskolákat és színházat is működtetett, ahol egyedülállóan nők is tanulhattak. Több működő kolostort új szentéllyel gazdagított. A tibeti, ún. vörös sapkás nyingmapa rend követője, annak mongóliai képviselője. Mintegy 300 verset írt mongol és tibeti nyelven. Tanításait verses formában örökítette meg. Tevékenységének köszönhetően a Góbi keleti része az ország egyik legjelentősebb kulturális központjává vált.

Az egyházfő halála után hagyatékának védelmére legjobb tanítványa esküt tett, és leszármazottai a mai napig védelmezik azt. Sajnálatos módon az 1930-as évek kolostorrombolásnak Dandzan Ravdzsá mintegy 1400 ládányi tárgya, használati eszköze áldozatul esett, a megmaradt 64 láda a Góbi homokjaiban elrejtve vészelte át a nehéz időszakot. 1990-ben a gyűjtemény jelenlegi őrzője, Z. Altangerel felszínre hozta az elásott ládák egy részét, és azokat a helyi múzeumban, valamint az újonnan felépített Hamrijn Hijd kolostorban helyezte el.

A kiállítás nov. 27-től látható a Sambhala Tibeti Központban, 1088 Budapest, Lőrinc pap tér 2. T.: 266-80-84

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top