Szabadidő

330 ezer nézõt hozott a Moziünnep

Az ország legnagyobb mozijában, a 14 termes Palace Westend moziban közel 11.500-an váltottak jegyet, ami a tavaly ugyanekkor mért nézõszám négyszerese, a Camponában ugyanígy közel hatszor annyian néztek filmeket.

Olcsón járnánk moziba

A francia mintára szervezett Moziünnep itthon is hatalmas sikert aratott, mondta el Falvai Györgyi, a magyar mozifieszta szervezője. Négy nap alatt több mint 330 ezren mentek moziba, ami az átlagos mozilátogatási tendenciához képest háromszáz százalékos növekedés. Ez az arány nagyjából megegyezik a Franciaországi aránnyal, bár ott a látogatók száma milliós nagyságrendű. Az ünnep sikeréhez hozzájárult a mozijegyek alacsony ára és természetesen az ünneplés felszabadult hangulata is, emelte ki Falvai Györgyi.

A szervezők a MOZIÜNNEP előkészítő tárgyalásain 200 ezer látogatót irányoztak elő a moziüzemeltetőkkel egyeztetve, mondván, hogy már ekkor sikeresnek nyilvánítanák az első magyarországi Moziünnepet. Ehhez képest a 4 nap alatt több mint 330 ezren ünnepelték a mozit mozizással országszerte. Ez a tavaly ilyenkor jegyzett országos átlag nézőszám háromszorosa. Az ország legnagyobb mozijában, a 14 termes Palace Westend moziban közel 11.500-an váltottak jegyet, ami a tavaly ugyanekkor mért nézőszám négyszerese, a Camponában ugyanígy közel hatszor annyian néztek filmeket. A csepeli multiplex mozi 340%-os látogatottsággal büszkélkedhet.

Az ünnepély egyik tanulsága, emelte ki Falvai, hogy nagyon sok olyan mozikedvelő van, akik nem engedhetik meg maguknak az előadásonkénti 1200-1300 forintos jegyárakat.

Ugyanekkora érdeklődés kísérte az Art mozihálózat filmjeit is: a Művész mozi megnyitása óta nem tapasztalt ekkora érdeklődést, beszámolók szerint a jegyvásárlók az utcán kígyózó sorban álltak a mozi pénztára előtt. A kisebb fővárosi mozik közül például a Toldiban is a tavaly nyári napi átlag 183 fős nézőszámhoz képest most vasárnap 534-en moziztak, az Odeon-Lloydban a múlt év ugyanezen szombatjához képest június 19-én több mint hétszer annyi nézőt számláltak.

Nagyon sok család tekintette meg a filmeket, emelte ki Falvai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyerekfilmek például sokkal kiemelkedőbben szerepeltek volna: ugyanúgy sokféle ízlés mentén választottak filmet a többtagú családok is, mint a többi látogató.

A vidéki mozik látogatottsága sem marad el a pestiekétől: míg a szervezők összesen 50 ezer főre számítottak, addig végül több mint 91 ezren moziztak. Miskolcon 200%, Békéscsabán 300%, Sopronban 297%-os volt a látogatottság.

A legkedveltebb filmek között az élen járt az egyik eheti premierfilm: a Betörő az albérlőm, Tom Hanks-szel a főszerepben, illetve az 5 hete műsoron lévő Trója című film tarolt. Meglepetésnek számít az is, hogy a premier előtt vetített Csak Ön után című francia, és a 3 hete műsoron szereplő Az 50 első randi című amerikai vígjátékok a várakozásokon felül sok nézőt vonzottak.

Idén egyetlen film maradt ki a népünnepély köréből, a Harry Potter és az azkabani fogoly. Nagytermes vetítéseinek (Corvin, Mammut) látogatószámai azonban elmaradtak a várttól. A filmet a Warner londoni igazgatósága nem engedte az ünnepen résztvenni, árulta el Falvai Györgyi az ügy hátteréről. Ez azonban nem árnyékolta be a moziünnepet: a látogatók és a szervezők egyaránt elégedettek voltak a négynapos happeninggel.

Jövőre ugyanebben az időpontban szintén lesz Moziünnep Magyarországon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top