A héten valahogy ellent tudtam állni egy zombi-filmnek (
Holtak hajnala), egy képregény-adaptációnak (
A megtorló), és egy arab transzvesztita megpróbáltatásainak (
Szívem csücske, Chouchou) helyettük ismét a tékát választottam, méghozzá egy olyan filmet, amely amerikai bemutatásakor hosszan vezette a jegyeladási listákat. Gondolom ezen nyomós érv inspirálhatta a honi forgalmazókat arra, hogy a
Demi Moore kedveseként elhíresült
Ashton Kutcher főszereplésével készült Pillangó-hatás c. mozit csupán video-formátumban jelentessék meg a magyar filmpiacon.
A Pillangó-hatás amolyan pszichothriller-szerűség, mely a káoszelméletek alaptételéből indul ki, mely szerint: ha egy pillangó Tokióban meglebbenti a szárnyait, a New York-i Central Parkban elered az eső érthetőbben: bármilyen kis változtatás a múlt egy adott pillanatában, hatalmas következményekkel járhat a jövőre nézve.
A történet szerint filmünk hőse, a pszichológiára szakosodott egyetemi hallgató (Ashton Kutcher) memóriazavarokkal küszködik, s hogy problémáit orvosolja, évek óta naplót vezet miközben elfeledett emlékeit ellenőrzi a papíron, gondolatban visszakerül a múltjába, és változtatni próbál a hajdani tragikus eseményeken (a szomszéd testvérpárról pedofil pornófilmet készített saját apjuk, a gyerekbanda felrobbantott egy dinamitrudat az egyik kertvárosi ház előtt, mely tragédiához vezetett, etc.).
Ezen változtatások következményeit láthatjuk viszont a képernyőn, melyek között egyre tragikusabb variációk is feltűnnek, jelezvén, hogy adott esetben egy rossz döntésünk is járhat ideális következményekkel, és jó döntéseinknek is lehetnek katasztrofális kihatásaik.
A Pillangó-hatás nem annyira történetében, mint inkább képi világában és a fentebb részletezett mondanivalójában izgalmas film a különféle variációkat szemlélve a néző könnyen belekeveredik abba, mit is lát éppen, hol tart a történet, és vajon melyik variáció az igazi. A különböző időbeli síkokon játszódó film nem könnyű délutáni szórakozás, inkább azoknak ajánlom, akik szeretik a hagyományos dramaturgiát felrúgó, kisebb agymunkát is igénylő, a thriller műfaji kereteit kitágítani szándékozó mozikat.
Ha a filmet nézve felhőtlenül nem is szórakoztam, azt hiszem, a heti mozi premierek helyett mégis megéri ezzel a filmmel próbálkozni ha másért nem, hogy személyesen ellenőrizzük, jól választott-e a kilencvenes évek szexidolja, Demi Moore, amikor egy nála tizenöt évvel fiatalabb titán mellett tette le a voksát, vagy múltbeli döntésének katasztrofálisak-e a következményei.
Rozi étvágya a film alatt:
