 |
A duó bankrablásokkal fűszerezetett szenvedélyes szerelmi történetét és észak-magyarországi ámokfutását a híradókból jól ismerhetjük: a filmben Lili és Pali névre keresztelt Novák Tündét és Fekete Lászlót csak a rendőrség és a halál választhatta el egymástól, a rablássorozatnak és a love storynak a börtönévek és a férfi öngyilkossága vetettek véget.
Mi ez, ha nem kiváló alapanyag egy izgalmas filmhez? kérdezhetjük joggal, miközben feltételezésünket azon híresztelések is megerősíteni látszanak, melyek szerint a szemfüles amerikai filmesek kasszasikert szimatolva már jó ideje lecsaptak az üldözőivel éveken keresztül cicázó másik magyar bankrabló, a whiskys történetére.
 |
Nekünk a miskolci Boni és Klájd jutott, akiket a filmben az amatőr Ráczkevy Ildikó és a Moszkva térből megismert Karalyos Gábor kelt életre. Nem is annyira velük van a baj, mint inkább a film koncepciójával, helyesebben koncepciótlanságával egy kis love story, egy kis börtönfilm, egy kis rabló-pandúrosdi, egy kis szociomozi; a Miskolci Boni és Klájd nem tud választani a különféle műfajok között, így a pár történetét ezek elegyeként adja elő, ráadásul még fordított időrendben is: a börtöntől jutunk el a megismerkedésig.
Hogy a rablópárocska életéből miért pont ezek a momentumok kerülnek a vászonra, az sem teljesen világos a számomra a macskamenhelyként és búvóhelyként üzemelő bérlakások felhajtása, a műszaki nagyáruházban tett bevásárlás vagy a tóparti bujkálás pont olyan súllyal esik latba a filmben, mint a bankrablások, melyeknek jelentősége ezáltal egyre kisebb súlyt kap.
Tartok tőle, a hiba nem az én készülékemben van ha Arthur Penn rendező abban a bizonyos Bonnie és Clyde-ban sikerrel találta meg a helyes arányt a jellemrajz, az izgalom, a szerelem és a bűn története között, nekünk is sikerülhetett volna. A nyersanyag adott volt hozzá.
Rozi étvágya film alatt:
 |
