nlc.hu
Szabadidő
Az ellenkezõ nem

Az ellenkezõ nem

Valljuk be: csalogató cím. Mindenféle várakozással telve ülünk be a moziba, reménykedünk abban, hogy – mivel egy romantikus komédiáról van szó – játszva, és mindenekelõtt jól szórakozva tudunk meg valami hasznosat és újat a másik nemrõl.





Sajnos az Ellenkező nem című komédia az egyik leginkább atavisztikus mozi, melyet a műfajban volt szerencsé(tlensége)m látni: olyan, mintha burokban született volna, és semmit sem hallott volna olyan fogalmakról, mint az emancipáció, a feminizmus, a szingli-jelenség, melyek az utóbbi években újraértelmezték és meghatározták a műfajt.

A filmet a hagyományos értelemben vett társadalmi nemi szerepek uralják – a főszerepet játszó, és a Sakáltanya című opuszból megismert friss diplomás Piper Perabónak eszébe sem jut, hogy az egyetem elvégzése után akár őt is követhetné kedvese, Martin Henderson (A kör) Chicagóba, ha már a város legnagyobb reklámügynökségénél jól fizető állást kapott – megy a férfi után egyenesen Los Angelesbe.

Mi több, pár hónapos együttjárás után vesz egy ebet, akit Dante névre keresztel, és a házasságot, valamint a gyermekvállalást tervezgeti, amelyről nekem csak egy másik, fogyaszthatóbb romcom címe jut az eszembe: Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt?






A pasiról egyébként csak annyit, hogy amint a film cselekménye halad, és a kapcsolatban sűrűsödnek a próbatételek, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem üti meg a mércét – hogy Piper ezek után miért marad vele, rejtély; a kérdést egyébként a barátnője (Jennifer Tilly) is gyakorta nekiszegezi, mire a válasz: „szeretem”.

Imígyen szóla az álomnő, aki mindezek ellenére mégsincs megbecsülve, jóllehet mos, főz, takarít, és egész arzenált vonultat fel virágos nyári ruhákból, valamint telitalpas papucsokból.





A filmben sajnos a kutyán kívül, aki módfelett szőrös és bájos jelenség, nem igazán voltam képes más értéket felfedezni – a történetet végig Martin Henderson kommentárjaival láthatjuk, aki bűnbánóan emlékszik vissza a régi szép időkre, arra, hogy milyen is volt a szerelem három éjszakája, no meg a kapcsolat vége.

Merthogy a feszültséget ezen szál hivatott fenntartani: kiállja-e a próbát Piper és Martin szerelme, képes-e az érzelem megbirkózni a gonosz világ kihívásaival, mely a csábító promiszkuitás és a karrier képében támad rá?
A végkifejletet nem árulom el – a többszörös fordulat legalább olyan földbedöngölő, mint maga film, melytől az emancipáltabb olvasók mindenképpen óvakodjanak.

Rozi étvágya a film alatt:






 


A film hivatalos honlapja »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top