Szabadidő

Álomlányok a színpadon

A Dreamgirls éppen olyan paradoxon, mint az ólomhab. Könnyû és felszínes, mégis van egy vetülete, amely hihetetlenül nehéz. Mindenki feláldoz valamit a sikerért, ki a szerelmet, ki a barátságot, ki a lelkét, és a számlát énekelve nyújtják be.





Zenés időutazás

Az 1960-as években járunk Detroitban, amikor a polgárjogok és az esélyegyenlőség még inkább a béka feneke alatt volt, mint mostanság. A zene hódított, a zene maga volt a szabadság, viszont a rádiók csak a fehérek zenéit játszották. Az afroamerikai énekesek zárt világú tehetségkutatóktól remélték a kiugrás lehetőségét.
Ebből a felütésből és árulással teli légkörből készülhetett volna egy nehéz dráma is, de Bill Condon rendező és forgatókönyvíró inkább zenében mondta el, és ezzel új lendületet adott a filmes musicaleknek. A film slágereiben (tegyük hozzá, hogy a mozi zenéje igen jó) megvan az öröm és a fájdalom, de a néző mégis kívülálló marad.


Álomgyár

A XX. század nagy találmánya a tehetségkutató, amely napjainkban reneszánszát éli. Amerikában az American Idoltól, Magyarországon a Megasztártól remélnek kiugrási esélyt a tehetséges fiatalok. A történet szerint nem volt ez másként 1962-ben sem, amikor három lány (Beyoncé Knowles, Anika Noni Rose, Jennifer Hudson) The Dreamettes néven egy helyi tehetségkutató versenyen szeretne feltűnni. Itt ismeri meg őket Curtis Taylor (Jamie Foxx), aki foglalkozására nézve autókereskedő, álmait tekintve sikeres zenei producer, és beindul az álomgyár, de minél közelebb kerülnek a sikerhez és a gazdagsághoz, annál nagyobb árat kell fizetniük. Ilyen történetet már elmeséltek milliót, a Dreamgirls erőssége a zenéjében és mellékszereplőiben rejlik.






Legjobb mellékszereplő

A film végén eszembe se jutott, hogy még egyszer meg szeretném nézni, azt viszont biztosan tudtam, hogy a zenéit még számtalanszor meg fogom hallgatni. Beyoncé Knowles hozza, amit általában várunk tőle (szép és kecses), és vele igazán jól el lehet adni a filmet (akárcsak a filmben az énekeslányokat), viszont igazán üde színfolt és a film legnagyobb „ajándéka” nemzetközi közönségnek Jennifer Hudson. Beyoncé, Eddie Murphy és Jamie Foxx mellé az ő neve már nem fért fel a plakátra, pedig ő viszi a hátán a filmet, csak azok a dalok többek kommersz slágereknél, amelyekben ő énekel. Nemcsak énekesnőként, de színésznőként is remekel.

Eddie Murphynek is mellékszerep jutott a Dreamgirlsben, viszont a mindig mókás színész megöregedett, és soha ilyen jó nem volt. Nem véletlen, hogy számtalan kasszasiker után a szakma most először Golden Globe-bal jutalmazta a játékát, sőt Oscar-díjra is jelölték.


Elnyert díjak:
• Golden Globe (2007) – Legjobb film – zenés film és vígjáték kategória
• Golden Globe (2007) – Legjobb férfi mellékszereplő: Eddie Murphy
• Golden Globe (2007) – Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Hudson

Oscar-díj-jelölések (2007)
• Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Eddie Murphy
• Legjobb női mellékszereplő jelölés: Jennifer Hudson






Jennifer Hudson az American Idol című tehetségkutató verseny (az amerikai Megasztár) egyik döntőseként vált ismertté. A 25 éves énekesnő azelőtt szülővárosa, Chicago egyik kis templomában énekelt hétről hétre. A hírek szerint Jennifer néhai anyai nagyanyjától örökölte páratlan tehetségét, aki a templomi kórus tagja volt.
Eredeti cím:
Dreamgirls

A film hivatalos honlapja »

Rendező:
• Bill Condon

Szereplők:
• Jamie Foxx
• Beyoncé Knowles
• Eddie Murphy
• Danny Glover
• Jennifer Hudson

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top