A törökök nagy mesterei ennek, hiszen évezredes tapasztalatokkal rendelkeznek a termálfürdőzés területén. Ez Magyarországon nem is szorul különösebb bemutatásra, hiszen fürdőik a századok alatt életünk részévé váltak. Azonban ha Törökországról van szó, számunkra mégis talán ismertebbek a tengerpartok, mint a termálfürdők, pedig nem érdemes kihagyni őket.
Karahayit hőforrása |
A választék hatalmas, a több mint ezer forrás közül azonban mindenki megtalálhatja a számára legjobbat. A döntés kétségkívül nehéz. Különböző vízhőmérsékletek, ásványianyag-tartalmak és a termálfürdők által kínált egyéb szolgáltatások várják a vendégeket. A minőség minden esetben garantált, hiszen a török fürdőkultúra mögött több ezer éves tudás és tapasztalat áll. Már a rómaiak is ismerték például Pamukkale, az akkori Hierapolisz mésztartalmú termálvizének jótékony hatásait. A likiai Kaunos városába is szívesen jártak azok, akik a magas ásványianyag-tartalmú víztől szépülést reméltek. A török hőforrások terápiás szerepe sem elhanyagolható. Bizonyítottan jótékony hatást fejtenek ki több területen is, így például cukorbetegség, máj- és nőgyógyászati betegségek, valamint bőr-, szív- és veseproblémák esetében. Hogy a terápia fürdő- vagy ivókúra keretében történik, az elsősorban a forrás hőmérsékletétől függ.
Pamukkale |
A legtöbb termálfürdőt az ország nyugati részén, az Égei-tenger és a Márvány-tenger partvidékén találjuk. Kiemelkedő jelentőségű közülük Pamukkale, amelynek vizét már az ókortól kezdve használták, igaz, csak néhány kiváltságos élvezhette előnyeit. A források és a mészkőterasz ma már a világörökség része.
Pamukkale termálfürdője |
Orvoshalairól nevezetes a közép-anatóliai Kangal termálfürdő, aminek vizében kis halak gyógyítják nagy sikerrel a különböző bőrbetegségekben, például a pikkelysömörben szenvedőket.
Az örök fiatalság a mítosz szerint Sultanye iszap- és termálfürdőjében vár ránk. Csak egy iszappakolás, majd egy rövid szulfitfürdő, és a bőr újra régi fényében ragyog. A történelmi Agamemnón-fürdőben a mondabeli hősök szellemeivel mártózhatunk egyet. Ide jártak ugyanis a trójai háborúban megsebesült katonák, akik a harc után egy kis védelmet és nyugalmat kerestek.
Bővebb információ »
Forrás: Török Idegenforgalmi Képviselet