 |
Mégis, maga az életút mesésnek, meseszerűnek tűnik. Amiben azonban (vagy éppen ezért?) gyakran kitetszik az anderseni magányosság hangja is. Bánffy nemrégiben felfedezett mesenovelláinak mélyebb megértéséhez szükség van az életút ismeretére. Amiből itt éppen a kötet illusztrációi kapcsán a színházhoz fűződő nem mindennapi vonzódás hangsúlyozható ki. A színház az ő számára élő, eleven mese. Olyannyira, hogy Bánffy a mesebeliséget, mint látványt, képei segítségével is ki tudta fejezni. Ott, ahol, amiben, vagy amihez a vizualitás már nem bizonyult elegendőnek, ott tollával kerekítette a történetet. Bár a kerekítés nem igazán találó, mert Bánffy történetei olykor éppen befejezetlenségükkel válnak az olvasóban kínzó emlékezetűvé (A halovány király, Virágvásár). Ám, mint minden jó mesének, ezeknek, és valamennyinek közös jellemzője a boldogság keresése.
Cseppet sem bizonyos, hogy Bánffy csak ezt a kilenc mesét költötte. Ezek valószínűleg a zsengéi közül valók, erre saját maga utal a fellelt példány dedikációjában. A Katalin lányával folytatott levelezés (lsd. Marosi Ildikó: Bánffy Miklós estéje) szófordulataiból, összekacsintó célzásaiból arra lehet következtetni, hogy legalább is élőszóban tovább folytatódtak a csodás történetek. Ki tudhatja, talán egyszer még azok is előkerülnek. Addig is bátorítanám a kiadót, hogy tegye közkinccsé Bánffy lenyűgöző képzőművészeti alkotásait.
Szerző: Bánffy Miklós
|
