Szabadidő

12 vadonatúj dal Enyától az ünnepekre

Az angyali hangú énekesnő új lemeze november 10-én jelent meg. Az album 12 dala a tél miatt változó tájat és az örömet varázsolja elénk, amit a karácsony jelent.

And Winter Came – egy meseszép ünnepi album

Igaz, sokat kellett várnunk Enya új lemezére, de a várakozás nem volt hiábavaló. Az album 12 dala a tél és a karácsony ünnepi hangulatát varázsolja elénk. A felvételek ezúttal is az énekesnő saját stúdiójában készültek.

Eleinte az And Winter Came karácsonyi albumnak készült, de ahogy az előkészületek előre haladtak, egy szélesebb, az egész évszakra jellemző téma alakult ki. „Egy karácsonyi albumot kezdtünk írni, de inkább egy olyan Enya album alakult ki, amely egy téli tájképet idéz meg, és itt-ott valóban megjelenik a karácsonyi hangulat. De hiba lenne karácsonyi Enya albumnak nevezni.” – mondja a producer, Nicky Ryan. És ez valóban így van, de az albumnak kellemes, ünnepi hangulata van. Az egyik legünnepibb dal a White in is the Winter Night, amelyet Nicky így mutatott be: „ez egy olyan dal, amit ha meghallanak a korzón sétálók, mindenki dúdolni kezdi, annyira karácsonyi hangulata van.”

Enya hetedik stúdió albumán két tradicionális karácsonyi dal is hallható, az O Come, O Come, Emmanuel szárnyaló feldolgozása és a Silent Night (Oíche Chiuín), melyet Enya Gael nyelven énekel, ami nagyon népszerűnek bizonyult az évek során. „Nagyon érdekes volt újra átélni a Silent Night előadását, mert huszonkét évvel ezelőtt énekeltem először.” – örvendezik Enya.

Nyelvi bravúrok

Az előző Enya albumokon a művésznő nagy nyelvi zsonglőrködést mutatott be, mivel a dalok rengeteg nyelven íródtak, köztük Welsh, Japán és egy teljesen kitalált nyelven, melynek a neve Loxian lett, és Roma ötlötte ki a 2005-ös Amarantine című albumra. Az And Winter Came tíz saját szerzeményű dalát angolul adja elő az énekesnő.

Enya – minden, amit tudni akartál róla

Egy kilenc gyermekes család hatodik sarjaként 1961. május 17-én született Eithne Patricia Ni Bhraonian, Donegal megyében. Anyanyelveként a Gaelt tanulta, az Enya pedig az Eithne Gael kiejtés szerinti átírása.

Enya klasszikus zenét tanult a Milfordban, és elhatározta, hogy a zene lesz az élete, de nem igazán tudta, hogy milyen irányba induljon. Az iskola befejezése után Nicky és Roma meghívták, hogy csatlakozzon egy időre a Clannadhoz, egy csapathoz, melyet ők menedzseltek.

Úgy érkeztem oda, hogy klasszikus zenét tanultam egy bentlakásos iskolában, és meglehetősen független voltam. Nem igazán sikerült beilleszkednem a csapatba. Nicky azt akarta, hogy én legyek a billentyűs, hogy egy új vokális hangzást adjak a csapathoz, és én bele is egyeztem. Sokat beszélgettünk Nickyvel a zenéről, és ekkor találta ki az egyszemélyes kórust. Nagyon benne volt a kísérletezésben. Ő az élő zenében élt benne, és remélem, hogy ez érződik a közös munkáinkon is. Az And Winter Came nagyon is stúdió album, de mégis az előadásról szól.” – meséli Enya.

Ez pedig egy kreatív együttműködés kezdete volt, mely végül 1982-ben kezdődött el Nicky, Enya és Roma között. A triumvirátus első munkája egy filmzene volt 1984-ben, David Puttnam Francia Rómeó című filmjéhez.

Két évvel később Enya nagy fejlődésen ment keresztül, és az A kelták című BBC dokumentumfilm teljes zenéjét ő készíthette el. „Először minden epizódhoz külön zeneszerzőt akartak, de aztán mi bemutattuk a March Of The Celts-et, és ezután visszajöttek, hogy elmondják, azt akarják, én írjam az egész sorozat zenéjét.” – meséli Enya.

A dalokkal, melyeket angolul és Gael nyelven adott elő, Enya egy csokornyi elbűvölő, éteri zenét alkotott meg, melyek később megjelentek az énekesnő legendás debütáló albumán, mely 1987-ben jelent meg. Az album megjelenése azonban nem okozott túl nagy feltűnést , egészen addig, amíg 10 évvel később A The Fugees a Boadicea-t beépítette a Ready Or Not című dalába. Nickynek sok fejfájást okozott a dolog, mivel a csapat elfelejtett engedélyt kérni rá. „Bosszantott, hogy nem kérdeztek meg minket, de jól végződött a történet. Választhattuk volna azt is, hogy levetetjük az összes lemezt a polcokról, de ezzel mire mentünk volna? Egy fiatal csapat voltak, úgyhogy együtt kitaláltunk valamit, és ez teljesen jól működött.”

De a dal iránti érdeklődés itt nem ért véget. Néhány évvel később Nickyt nem más, mint Sean Combs, akit a legtöbben P.Diddyként ismernek, kereste telefonon, és udvariasan engedélyt kért, hogy a dalt felhasználhassák Mario Winans kislemezén, az I Don’t Wanna Know című dalban. A dal listavezető lett az Egyesült Királyságban.

Míg debütáló albumának nem sikerült a listákat felvillanyozni, a Warner Brothers elnökét, Rob Dickinst teljesen elbűvölte, így nagyon gyorsan leszerződtette Enyát. Döntése nem kis meglepetést okozott a kollégák között, mert nem igen hittek benne, hogy Enya éteri zenéjére lesz kereslet egy olyan piacon, amelyen az olyan pop sztárok dominálnak mint Kylie Minogue és Rick Astley. De Dickins azt tartotta szem előtt, hogy: „Időnként a cég azért van, hogy pénzt csináljon, időnként viszont azért, hogy zenét.” Természetesen kellemes csalódna, ha Enya esetében mind a két objektív cél elérhetővé válna.

Mi, és az egész kiadó teljesen le voltunk taglózva a Watermarkra kapott visszajelzésektől.” – ismeri be Enya. „Honnan tudhattuk volna? Semmi ehhez fogható nem volt a piacon a nyolcvanas évek vége felé.” A Watermark 1988-ban készült el, és több mint 10,2 millió példányban kelt el, ezzel két Brit Awards jelölést szerzett Enyának, és az Orinoco Flow című kislemez az angol listák első helyére száguldott.

Enya lemezei:
• Enya (1987)
• Watermark (1988)
• Shepherd Moons (1991)
• The Celts (1992)
• The Memory Of Trees (1995)
• Paint The Sky With Stars (1997)
• A Day Without Rain (2000)
• Amarantine (2005)
• The Lord of the Rings: The Fellowship of the Rings – “May it be” and “Aniron” (2002)
• And Winter Came (2008)

Mivel Dickens nagyon a szívén viselte Enya sorsát, még a lemezboltokba is elment, hogy megnézze, amint a vásárlók megveszik az Orinoco Flowt.

1991-ben megjelent Enya 11 millió példányban eladott albuma, a Shepherd Moons, ami rögtön az angol listák élén debütált és hasonlóan sikeres volt az amerikai listákon is, mely pozíciót 199 héten át tudta tartani. Enya első Grammy díját a Shepherd Moon hozta meg, a Legjobb New Age Album kategóriában. De a díjakat tartó szekrény újabb darabbal bővült, amikor négy évvel később újabb Grammy díjat vehetett át a Memory Of Trees című albumért, ami 9 millió példányban kelt el.

Paint The Sky With Stars címen egy rendkívül sikeres „best of” album jelent meg 1997-ben, olyan slágerekkel mint az Orinoco Flow, Caribbean Blue, a Book Of Days és az Anywhere Is. De a 2000-ben megjelent A Day Without Rain volt az a bizonyos stúdió album, mely a következő év során Enyát a legtöbb lemezt eladó előadóvá tette.

A Day Without Rain közel két évig volt fent az amerikai listákon, és 13 millió példányban kelt el világszerte. Eközben a 2001. szeptember 11-én történt események sokkolták az egész világot, és az Only Time című dal, a rajongók egyik nagy kedvence, előkelő helyre került a rádió és tévé csatornákon, melyek egy megnyugtató zenét kerestek a szívszaggató riportjaik mellé.

A CNN használta először.” – emlékszik vissza Enya. „De később a 9/11 himnuszává vált. Abban az időben a rádió állomások teljesen lecserélték a játszott dalokat és segíteni akartak az embereknek, hogy túltegyék magukat a veszteségen és az elkeseredésen, amit a történtek miatt éreztek. A dal arról szól, hogy milyen a gyógyulás időszaka és hogy a normális állapot, vagy egy olyan állapot ami ehhez nagyon közel van, vissza fog térni az életünkbe.” Miután Enya, Nicky és Roma adakoztak a a Tűzoltók szövetségének az özvegyek és a gyermekeik számára létrehozott alapítvány javára, gyorsan felismerték, hogy a dal népszerűsége segítséget nyújthat az áldozatok számára. „Az jutott eszünkbe, hogy kiadhatnánk az Only Time-ot kislemezen, és ezzel nyújthatnánk anyagi segítséget azok számára akik elvesztették a családtagjukat a szeptember 11-i tragédia során.” – meséli Enya. A kislemez ötszázezer dollárt hozott az alapítvány számára az elkövetkező két év során.

De a 2001-es év vidámabb hírekkel is szolgált, mivel Peter Jackson felkérte Enyát, hogy két dalt írjon a Gyűrűk ura – A gyűrű szövetsége című filmhez. Az eredmény pedig a May It Be és az Aniron című dalok lettek, előbbi dal pedig meghozta Enya számára az Oscar díjat.

Bár nagyon élvezi az élő koncerteket, Enya sosem turnézott, és mivel nem kápráztatja el a hírnév, inkább visszahúzódik a médiaszerepléstől, mely ritkának számít a hírnevet hajhászó világunkban. „A hírnév és a siker két különböző dolog. Most is azt gondolom, hogy fenn lehet tartani egy normális magánéletet miközben sikeres zenei karriered van. Az én zenémnek szüksége van erre a térre.” – meséli az énekesnő.

A 2005-ben megjelent Amarantine nagyon jó visszajelzéseket kapott, és négy Grammy díjat hozott az énekesnőnek. 2007-ben Enya két tiszteletbeli doktori címet kapott a zene területén elért teljesítményének elismeréseként.

Most, hogy a hőmérséklet egyre csökken és a napok sötétebbek, biztos, hogy az And Winter Came a világon mindenütt felmelegíti a szíveket elsöprő hangszerelésével és optimizmusával, melyet a karácsony közelsége jelent. Roma szerint ezt az album címe is jól tükrözi. „Szeretem ezt a címet. Néhány ember úgy látja, hogy ez valaminek a végét jelenti, egy történet befejezését. De én nagyon is úgy látom, hogy ez valaminek a kezdete.”

Kedvcsináló: nézd meg a legújabb albumról a Trains And Winter Rains videoklipjét »

And Winter Came – Tracklist
1. And Winter Came…
2. Journey Of The Angels
3. White Is In The Winter Night
4. O Come, O Come, Emmanuel
5. Trains And Winter Rains
6. Dreams Are More Precious
7. Last Time By Moonlight
8. One Toy Soldier
9. Stars And Midnight Blue
10. The Spirit Of Christmas Past
11. My! My! Time Flies!
12. Oíche Chiúin (Chorale)

A mi kedvenceink az albumról:
• White Is In The Winter Night
• My, My, Time Flies!
• One Toy Soldier

Még több infó Enyáról: www.enya.com »

enya.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése