Szabadidő

Anne Hathaway: Verekedni mindig jó

Anne Hathaway, "Az ördög Pradát visel" sztárja válaszolt kérdéseinkre a "ZseniKém" című DVD januári megjelenése kapcsán.

Q: – Mesélne egy kicsit a filmben játszott karakteréről?

Anne Hathaway: – A 99-es ügynök az egyik legmenőbb ügynök a CONTROL-nál, amely egy, az egész világra kiterjedő terrorizmuselhárító ügynökség. Végtelenül bájos, de közben életveszélyes nő, az a típus, aki nem bírja az ügyetlenkedést, ostobaságot.

Mellesleg pedig semmiért és senkitől sem hajlandó bocsánatot kérni. Rögtön a lényegre tér, megmondja, hogy mit akar, és meg is szerzi azt, majdnem bármi áron. Egy fontos szempontot ugyanis mindig szem előtt tart: hogy ne essen csorba a becsületén.

 

Q: – Ha jól tudom, mielőtt megkapta volna a szerepet, egy olvasópróbán kellett részt vennie Steve-vel (Steve Carell – a szerk.) Pete Segal irodájában. Erről mesélne nekünk? Úgy hallottam, hogy nagyon jól sült el a dolog.

Anne Hathaway: – Nos, mikor legelőször találkoztam Pete-tel a szerep miatt, az nem igazi meghallgatás volt, csak felolvastam egy kicsit a szövegemből, hogy lássuk, hogyan boldogulnék vele. Ugyanis az én személyiségem nem is különbözhetne jobban a 99-es ügynökétől. De mivel nem hívott be újabb meghallgatásra, magamban már el is könyveltem, hogy nem rám osztották a szerepet. De megígértettem Pete-tel, hogy mielőtt dönt, mindenképp behív egy igazi meghallgatásra, ha nem is kapom meg a szerepet, csak hogy találkozhassak Steve Carell-lel. Mikor bementem, egyáltalán nem izgultam, könnyed és laza voltam, hiszen azt hittem, ezen már nem múlik semmi. Mikor Steve elkezdett improvizálni, az annyira szórakoztató volt, hogy önkéntelenül beszálltam én is, aztán már ment minden magától. Nem stresszeltem magam, ezért tudtam természetes maradni. Bármit is műveltünk Steve-vel, Pete-nek mindenesetre tetszhetett, mert ahogy azt már tudják, végül én kaptam meg a szerepet.

 

Q: – Volt valamiféle fizikai felkészülés a verekedős jelenetekre?

Anne Hathaway: – Volt, nem is kevés. Nagyszerű trénereink voltak, és csodálatos dublőröm. Mint 99-es ügynök, megismerkedtem testközelből az alapvető harcművészeti fogásokkal. Erre nagy hangsúlyt fektettünk a felkészülés során.

 

Q: – És jó móka volt verekedni?

Anne Hathaway: – Persze, verekedni mindig nagyon jó, főleg, ha valaki olyan agresszív, mint én, vagyis körülbelül annyira, mint egy tulipán. De éppen ezért iszonyatosan nagy élmény volt valaki olyan bőrébe bújni, aki képes ilyesmire, sőt lételeme.

ZseniKém – az ügynök haláli

Ha a kémek krémjét lefőzik, itt az idő, hogy a ZseniKémet dobják be a sűrűjébe… Maxwell Smart (Steve Carell – 40 éves szűz) eddig ugyan csupán aktakukacként jeleskedett, ám miután a CONTROL valamennyi titkos ügynöke lelepleződik, végre megkapja a várva várt előléptetést: valódi bevetésre küldik! Zöldfülű ügynökünknek a nukleáris támadással fenyegetőző KAOS kémszervezetet kell megfékeznie, s bár a lelkesedésnek nincs híján, jól jön a rátermett és szupercsábos 99-es ügynök (Anne HathawayAz ördög Pradát visel), a legyőzhetetlen 23-as ügynök (Dwayne Johnson) és a morózus Főnök (Alan Arkin) segítsége. Peter Segal (Csontdaráló) elképesztően mókás vígjátékában az ügynökök csokornyakkendőig merülnek a multifunkcionális zsebkések, robbanó fogkrémek és zápfogba szerelt mikrofonok csodálatos világába!

DVD-infók

Magyar extrák:
• Zseniális változat: Nézd meg a film moziváltozatát, vagy egészítsd ki alternatív jelenetekkel, és légy te a mesterkém, aki mindent lát!
• Szigorúan bizalmas: Bakiparádé
• Nyelvlecke Steve Carell-lel, a nyelvzsenivel

Hangok: magyar (5.1*), angol (5.1*), cseh (5.1*)
Feliratok: magyar, angol, cseh, román
Játékidő: 105 perc
Eredeti cím: Get Smart

Rendezte: Peter Segal (Ki nevel a végén?)
Szereplők: Steve Carell (A 40 éves szűz), Anne Hathaway (Neveletlen hercegnő), Dwayne Johnson (Az Amazonas kincse), Alan Arkin (A család kicsi kincse)


Forrás: FHE

Dvd.lap.hu »

Mozi.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top