A szexi színésznő apácának állt

Amy Adams, aki jelenleg Hollywood legkeresettebb színésznőinek egyike, a 2005-ös Junebug-beli alakításával vonta magára először a nemzetközi figyelmet, amikor is egy kedves természetű déli szépség alakításával kivívta magának az Oscar-jelölést a legjobb női mellékszereplő díjára. Azóta a csillaga feltartóztathatatlanul ível felfelé, miután a Bűbájban Disney-hercegkisasszonyként kapott főszerepet, a Miss Pettygrew nagy napjában egy könnyelmű színésznőcskét játszott, és Mike Nichols erkölcsi drámájában, a Charlie Wilson háborújában Tom Hanks titkárnőjét alakította. Olyan vígjátékokban is feltűnt, mint a Taplógáz vagy a Tenacious D, avagy a kerek rockerek, és ezt a mutatványt 2009-ben is megismétli a Ben Stiller-féle Éjszaka a múzeumban 2. részében.

A 34 éves Amy pályafutása eddigi legdrámaibb, szintén Oscar-jelöléssel jutalmazott szerepét alakítja a héten hazánkban is mozikba kerülő Kétely című filmben. Az édesen ártatlan James nővért játssza, aki 1964-ben, egy brooklyni katolikus iskolában belekeveredik egy botrányba, miután megosztja kolléganőjével, a hárpia Aloysius nővérrel (Meryl Streep) abbéli aggodalmát, hogy Flynn atya (Philip Seymour Hoffman) nem helyénvalóan viselkedett az egyik tanulóval.

– Hogyan készült a Kételyre?

– Amy Adams: Hogyan készültem? Pánikban! Áh, nem, csak viccelek!… Tisztára olyan voltam, mint az a lány, aki jó benyomást akar kelteni az első napján az iskolában. Az összes szövegemet tudtam, és mindent tudtam a darabról. Sőt, mások szövegét is tudtam! Általában elég felkészült szoktam lenni, de most, azt hiszem, überfelkészült voltam. Heteket töltöttem ezzel az anyaggal. Tudtam, hogy nem bújhatok el, hanem jobb lesz, ha leteszek valamit az asztalra. Tehát felkészültem.

Amy Adams és Meryl Streep

– Látta korábban a darabot?

– Amy Adams: Igen. Óriási felelősséget éreztem a színdarab iránt, de ugyanakkor a forgatókönyv egész más, máshogy bontja ki a történetet, másfajta érzéseket gerjeszt. Az én szerepem a filmben és a darabban hasonló, de miután a jeleneteket másképp fűzik fel, így más utat járok be. Tényleg el kellett szakadnom a színdarabtól, pedig folyton az volt bennem, hogy: „igen, de a darabban…”

Amy Adams a Kételyben

– Milyen érzés volt apácaruhát viselni?

– Amy Adams: A főkötő egy kissé fájdalmas volt már a végén, de az apácaruha tetszett. Nem volt rajta sehol cipzár, mindenütt szalagokkal vagy gombokkal zárult. Többrétegű volt, ami rákényszerítette az embert, hogy egy bizonyos tartást vegyen fel, illetve úgy járjon. A cipő annyira kényelmes volt! Én jellemzően magas sarkúban járok, ez viszont ortopéd cipő volt.

– Naivnak látja a figuráját?

– Amy Adams: Lehet, hogy a világ számára naivnak tűnhet, de szerintem egyszerűen csak megbízik az emberekben. Nem hinném, hogy ez szokatlan dolog lett volna akkoriban. Ez a nagy változások időszaka volt az egyházban. Azt hiszem, a film végére James nővér már határozottan érettebb személyiségként ül ott Aloysius nővérrel. Egyszerűen nem tudom őt naivnak látni, csak nyíltszívűnek és bizalommal telinek. Azt hiszem, amikor az ember nézi a filmet, akkor a saját személyes tapasztalatait viszi bele. Rengetegen beülnek a filmre, és amikor rájönnek, hogy miről szól, automatikusan azt akarják feltételezni, hogy a pap bűnös. Ugyanez a helyzet, amikor Meryl figurájáról kell eldönteni, hogy vajon gonosz-e. Én most már többször is láttam a filmet, és minden alkalommal szándékosan eltérő véleménnyel közelítettem hozzá. Önnek is ki kell próbálnia ezt. Meg kell néznie a filmet, és el kell döntenie, vajon bűnös-e a pap. Egészen más filmet fog látni, mint akkor, ha úgy dönt, hogy ártatlan. Ez nagyon érdekes.

– Milyen volt Meryl Streeppel dolgozni?

– Amy Adams: Már a gondolatába is beleborzongtam. De a tulajdonképpeni megvalósulása rendkívül szórakoztató volt, ami azt illeti. Meryl fantasztikus partner a jelenetekben, nem az a típus, aki mindent azokra a pillanatokra tesz félre, amikor a kamera őt mutatja. Rengeteg mindent nyújt, amivel dolgozni tudsz. Szóval mindennemű félszegségnek, amely a forgatáson előfordult, kizárólag az én bizonytalanságom volt az oka, és semmi köze nem volt az ő személyéhez.

– Hogyan éli meg, hogy lassan 35 éves lesz?

– Amy Adams: Érdekes élmény. Az ember tényleg kezd számot vetni azzal, hogy mi az, amit már megvalósított, és mi az, amit csinálni akar a jövőben. Igazából már nem tehetsz úgy, mintha gyerek lennél. Már nincsenek meg ugyanazok a mentségeid. Immár felelősségre vonhatónak kell lenned. Szóval a szüleid bármiféle kárt is okoztak, vagy te bármiféle kárt okoztál is magadnak, ideje feldolgoznod őket, és továbblépned rajtuk.

Philip Seymour Hoffmannal

– Olaszországban született, igaz?

– Amy Adams: Az olaszországi Vicenzában születtem. Az apám a seregben szolgált. Néhány évvel ezelőtt visszamentem, hát az a világ egyik leggyönyörűbb helye, amelyet valaha láttam! Annyira tetszett! Különös, hogy úgy érzem, mintha a részem lenne. Amikor ott jártam, rájöttem, hogy számos dolog a személyes ízlésemben, abban, hogy mit szeretek, nagyon hasonlatos ahhoz, ami ott van. Drága cipők, bor, pizza… nem, most csak vicceltem!

– Az, hogy az apja katona volt, hatással volt a gyerekkorára?

– Amy Adams: Költözködtünk néhányszor, de nem túl sokszor, mert amikor a tengerentúlra vezényelték, itthon maradtunk. Nem mentünk el Németországba sem, mikor odaküldték, úgyhogy ez jó volt. Sokszor költöztünk Coloradón belül, de attól kezdve, hogy gimnáziumba kerültem, ugyanabba az iskolába jártam.

– Hogyan kereste a kenyerét kezdő színésznőként?

– Amy Adams: Elég hosszú ideig szórakozóhelyeken csináltam színházat a vacsora mellé. Nyolc évig csináltam ezt a bizonyos „vacsoraszínházat”, mielőtt Los Angelesbe költöztem volna, és most már tíz éve itt élek. Imádtam a vacsoraszínházat – nem csupán egy álom vagy szeszély volt, ebből fizettem ki a számláimat. Akkoriban igazából nem voltam abban a helyzetben, hogy elveszíthessek egy álmot. Egyszerűen eldöntöttem, hogy ebből fogok megélni. Csakúgy, mint mikor az embernek művészi elképzelései vannak, és nagy dolgokat akar véghezvinni, mindig egyensúlyt kell találnia a gyakorlatias oldala és az érzelmi, művészi oldala közt. Azt hiszem, ez tartotta a dolgot életben. Én nagyon gyakorlatias vagyok. Szóval tudtam, hogy ha egy reklámspotot kell csinálnom, akkor azt kellett csinálni, mert esedékes volt a lakbér. Ha tévésorozatot kellett csinálnom, akkor tévésorozatot csináltam. Sosem terveztem, amikor Los Angelesbe költöztem, hogy egyszer itt tartok majd. Hálás és boldog vagyok érte, hogy itt tartok, de nem terveztem meg előre, hogy Meryl Streeppel fogok dolgozni két filmben.

– Eltapsolta az első nagy összegű gázsiját?

– Amy Adams: Az attól függ. Azt hiszem, az ember elképzelései a nagy gázsiról változnak az idők során. Szóval az első alkalommal, amikor megkaptam az általam akkor nagy összegűnek tartott gázsicsekket, vettem egy törülközőgarnitúrát. Úgy éreztem, végre vehetek magamnak törülközőket a Bed, Bath and Beyondnál, mert jó ideig a barátaim és a családom „levetett” törülközőit használtam. Akkor nekem ez jelentette a nagy gázsit.

– Szóval akkor most már biztos fürdőlepedői vannak…

– Amy Adams: A Targetben szerzem be őket. Ők árulják a világ legjobb törülközőit! De komolyan! A Thomas O’Brien törülközőket!

– Ha nem lenne sikeres, akkor is színészkedne még?

– Amy Adams: Igen, még mindig játszanék. Azt hiszem, már a határán voltam annak, hogy New Yorkba költözzek, mert azt gondoltam, ha mindig csak kis szerepeket alakítok, akkor inkább New Yorkba megyek, és színpadi színésznő leszek, talán visszatérek a musicalekhez, és meglátjuk, mire jutok. Így elégedettebb lehettem volna művészileg. Aztán jött a Junebug, és az itt marasztalt. De még mindig örömmel várom, hogy a másik egyszer remélhetőleg bekövetkezik, már ha hívnak.