Szabadidő

Elköltöznek a bécsi orangutánok

Elkészült a Schönbrunni Állatkertben az új orangután-ház az Orang.erie. A szomszédságában helyet kapó kávézót az orangután-hölgy, Nonja festményei díszitik.

A korábban filmstúdióként használt, három részből álló épületegyüttes átalakítását 2008 októberében kezdték meg, az Ázsiából származó főemlősök most már csaknem 1.000 négyzetméteren tombolhatnak.

Az új orangután-ház a Schönbrunni Állatkert tőszomszédságában, a Maxingstraßén található. A 230 négyzetméteres belső térhez 750 négyzetméteres kifutó tartozik, sok-sok zöld fűvel, bambuszszigetekkel és hálókból, kötelekből és fatörzsekből álló játszótérrel. A felül nyitott kifutóban arra is lehetősége van az állatoknak, hogy visszavonuljanak a kíváncsiskodó pillantások elől.

Az új Orángután-ház
Az új Orángután-ház

 

A Schönbrunni Állatkertben jelenleg három orangután él, de két-három saját tenyésztésű kölyökkel szeretnék bővíteni a csapatot. Korábbi kifutójukat – felújítást követően – kisebb testű majmok vehetik majd birtokba.

Az I. Ferenc császár megbízásából 1820-ban létrehozott épületegyüttes felújítása összesen 11,5 millió euróba került, amelyet jórészt az Osztrák Gazdasági és Családügyi Minisztérium finanszírozott. Bécs Városa 3 millió euróval járult hozzá az 1920 óta filmstúdióként használt épületegyüttes eredeti állapotába történő visszaállításához.

Az orangutánok mellett az Orang.erie-ben lesz információs központ is, ahol a látogatók az emberszabású majmok törzsfejlődésével valamint az orangutánok életével ismerkedhetünk meg.

Szintén ide költözik a zoológiai szakkönyvtár, az ázsiai ételkülönlegességeket kínáló kávézó falait pedig a híres orangután-nőstény, Nonja alkotásai díszítik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top