Szabadidő

Nászúttippek – kétszázezerből

Ahány álom, annyi álomnászút. Persze legtöbbször nem az szab határt, hogy nem tudunk nagyot álmodni, hanem hogy nincs mibõl. Egy hét fejenként százezer forintért nem a legolcsóbb, de sokféle álmot lehet belõle valóra váltani szállással, útiköltséggel és illetékkel.

Nászúttippek – kétszázezerbõl1. tipp: Határokon belül

Nászúthoz talán a legtökéletesebb választás valamelyik kastélyszálló lenne, de ahhoz túl szűk ez a költségkeret… Viszont ha egy hétig ki sem akarunk mozdulni az ágyból, akkor nem érdemes messzire utazni, elég elmenni az ország másik részére, keresni egy elegáns szállodát, enni, lustálkodni és szeretkezni, szeretkezni, szeretkezni. Ha éppen ráunnánk a semmittevésre vagy éppen hosszabb szünetet tartanánk két szeretkezés között, akkor az ország bármelyik eldugott szegletében lehet kirándulni és fürdeni. Az élvezetek fokozására pedig tökéletesen alkalmasak a fürdők és wellnessközpontok.

Előnye: Nem kell sokat utazni, kicsit olyan, mintha otthon maradnánk, de mégse nekünk kell mosogatni, sőt a nászútra szánt pénzből marad még költőpénz is.

Hátránya: Nem túl mozgalmas, az aktív kikapcsolódás kedvelői néhány nap után a válást fontolgathatják. Összehasonlítva más ajánlatokkal, ilyen szállásdíjakért akár tengerparton is találunk szobát, és azért mégiscsak nagyobb durranás tengerparton tölteni a mézesheteket, mint Bivalyröcsögén német turisták között.

2. tipp: Irány a tengerpart!

Horvátországban Rovinj és Dubrovnik tökéletes díszletei egy romantikus nászútnak. Kicsi az esélye, hogy egyedül sétálhatunk a homokos tengerparton, viszont az Adria ékeként emlegetett Rovinj és a G. B. Shaw által földi mennyországként emlegetett Dubrovnik mindenért kárpótlást nyújt. Kanyargós, keskeny utcák, lenyűgöző épületek és házak, mediterrán növények, tenger, napsütés – minden adott a romantikát kedvelő szerelmeseknek. Persze ha inkább egész nap a tengerparton heverésznénk, akkor nagy ívben kerüljük el ezeket a városokat, ahol mindig nyüzsögnek a turisták, és menjünk valamelyik sziget eldugott csücskébe.

Nászúttippek – kétszázezerbõl

Előnye: Rovinj meglehetősen közel van Magyarországhoz, Dubrovnikért pedig megéri autózni, de ha nem akarunk több órát zötykölődni, és vastagabb a pénztárcánk, akár repülhetünk is.

Hátránya: Rengeteg honfitársunkkal fogunk találkozni, az úti- és szállásköltség éppen kijön a keretből, a költőpénzt és a romantikus vacsorák árát a menyasszonynak kell összetáncolnia a menyecsketáncban.

3. tipp: Eldugott faház a Tátrában

Tunéziai utazásokkal Dunát lehetne rekeszteni, de nászútra nem a legeredetibb úti cél. Ha már különlegesség és egyedi ötlet, menjünk nyáron a hegyekbe. Persze ilyenkor nem lehet síelni, viszont nagyokat lehet kirándulni, eldugott faházak verandáján lehet naplementét nézegetni és isteni felvidéki ételeket lehet enni. Igazi házi kosztot, csupa hizlalót – de már úgysem kell aggódni a menyasszonyi ruha és az éppen passzentos öltöny miatt. Autóval a szállásra vissza-visszatérve az egész Felvidéket bebarangolhatjuk.

Nászúttippek – kétszázezerbõlElőnye: A szállás tényleg olcsó, legtöbbször két főre egy hét kijön százezer forint alatt. A távolságok autóval kényelmesen legyőzhetőek. Elképesztően gyönyörű vidéket fedezhetünk fel. Könnyű romantikus hangulatot teremteni.

Hátránya: Kicsit nomád, a luxusnak még az illúziója sincs meg.

4. tipp: Párizs vagy London

Csak akciós repülőjeggyel és nagy szerencsével valósítható meg ennyi pénzből, de mindenképpen érdemes kutakodni, nézelődni, mert még az unokáink is szájtátva fogják hallgatni azokat a visszaemlékezéseket, amelyek úgy kezdődnek, hogy „amikor nagyapáddal Párizsban voltunk nászúton, és beültünk egy kis kávéház eldugott asztalához…” Párizs a szerelmesek városa, London a pezsgő életé. Mindkét város ezernyi felfedezésre váró élményt rejt, de a nagy nyüzsgés ellenére könnyű megtalálni a helyet és a lehetőséget a lelassulásra, a nyugalomra és a szerelmeskedésre.

Előnye: Biztos, hogy emlékezetes utazás lesz, és újra meg újra vissza fogunk vágyni, hiszen egy hét alatt egyiket sem lehet bebarangolni.

Hátránya: Mindkét város drága a hazai viszonyokhoz képest, így tekintélyes összeget fogunk elkölteni metrójegyre, belépőkre és éttermi számlákra.

5. tipp: Toszkán körutazás

Talán nem a legromantikusabb autóban vagy motoron tölteni a nászút nagy részét, de én nem panaszkodnék, mert Toscanába olyan régóta vágyom, hogy nem elégednék meg egy-egy város alapos felderítésével, mindent látni szeretnék. Nem autópályán végigrohanni, hanem kis utakon kanyarogni, megállni ott, ahol a madár sem jár, arról álmodozni, hogy melyik villát venném meg, ha megnyerem a lottóötöst.

Ennek az utazásnak már a szervezése is kaland. Útvonalat kell kitalálni és szállást kell keresni. Egyszerűbb a dolgunk, ha egy-két szállást keresünk a hétre, és onnan indulva, majd oda visszatérve bejárjuk a környéket. Mivel autóval könnyű közlekedni, nemcsak nagyvárosban, hanem kis, eldugott falvakban is kereshetünk szállást, így garantált, hogy remek olasz kávéval kezdhetjük majd a napot.

Előnye: Teljes szabadság. Senki máshoz nem kell alkalmazkodni, csak egymáshoz. Nem kell sietni, élhetünk és utazhatunk a saját ritmusunkban, és az ezerszer elképzelt táj minden apró részletét felfedezhetjük. Olyannak érezhetjük magunkat, mintha egy romantikus könyv szereplői lennénk.

Hátránya: Nagyon hosszú lesz az utazással töltött idő, és alaposan kihasználjuk a nászútra szánt keretet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top