Szabadidő

6+1 adventi vásár Bécsben – képes beszámolóval

Bécs több pontja is ünnepi díszben pompázik az adventi időszakban, november közepétől tárt kapukkal várnak a karácsonyi vásárok, ahol mindent megtalálunk, ami szem-szájnak ingere.

 Wiener Adventzauber – lampionok, sült gesztenye, forralt bor

A legismertebb és legimpozánsabb kétségtelenül a városháza épületében és a városháza előtti téren megrendezett adventi vásár, a Christkindlmarkt, amely évente mintegy hárommillió látogatót vonz az osztrák fővárosba. A több mint 700 esztendős múltra visszatekintő, fantasztikus élményvilágot kínáló  karácsonyi forgatag egyedülálló a világon. A díszesen kivilágított városháza előtt több mint száz apró pavilon várja mindazokat, akik itt szeretnék beszerezni a karácsonyi ajándékokat, és persze azokat is, akik csupán magukba szívnának egy kis karácsonyváró hangulatot.

Ilyen tömegre számíthatsz a legnépszerűbb adventi vásáron (Bécs, Rathausplatz, 2009. december 5.)
Ilyen tömegre számíthatsz a legnépszerűbb adventi vásáron
(Bécs, Rathausplatz, 2009. december 5.)

A legelső szembetűnő momentum a fényorgia – már messziről látszik a fényárban úszó Rathausplatz. A teret övező parkban nem mindennapi díszbe öltöztetik a fákat – színes lampionokat aggatnak rájuk, mindegyikre másfélét. Van itt szívecskés, hóemberkés, nyalókás vagy éppen mézeskalácsos fa is, idén pedig újdonságnak számít a hópelyhes, ami hóesést imitál.

Minden fára más-más fénydekoráció kerül
Minden fára más-más fénydekoráció kerül

Persze nem csak vizuális élményekkel kápráztatnak el minket – a rendezők nem hagyják cserben a kulináris élményekre vágyó látogatókat sem: az ínycsiklandó finomságok illata már messziről árulkodik a közelben kapható nyalánkságokról.

Vattacukor a szivárvány minden színében
Vattacukor a szivárvány minden színében

Csak menjünk az orrunk után, s hamarosan rátalálunk a kandírozott gyümölcsöket, mézes diót, sült gesztenyét, égetett mandulát, kolbászt és sajtokat árusító bódékra. A hideg téli estéken természetesen kötelező egy jó adag punccsal vagy forralt borral életet csalni elgémberedett végtagjainkba.

A mézeskalács is igen kelendő portéka...
A mézeskalács is igen kelendő portéka…

Az evés-ivás mellett a kitartóan keresgélők a család minden tagja számára találhatnak ajándékot a mandula, mézeskalács és puncs illatába burkolózó vásárban. Az összes vásár közül talán itt a legnagyobb a választék – igaz, a kínálatban akad azért gagyiárus is. Találunk itt szebbnél szebb karácsonyfadíszeket, angyalkákat, gyertyákat, üvegtárgyakat, játékokat, mézet, illóolajokat, szappankölteményeket, teákat, sapkát, sálat, bőrárut és rengeteg harapnivalót.

Ha nincs mit aggatnod a karácsonyfára, itt komoly kollekcióra tehetsz szert...
Ha nincs mit aggatnod a karácsonyfára, itt komoly kollekcióra tehetsz szert…

 

A gyerekek sem fognak unatkozni – a városháza épületében több tucat kézművesműhelyt rendeznek be nekik, ahol önfeledten barkácsolhatnak, mézeskalácsot süthetnek, díszeket festhetnek, vagy elkészíthetik a maguk karácsonyi ajándékait is. Persze akad egyéb érdekesség is a parkban: van itt mennyei postahivatal, ringlispíl, bábszínház, Jézuska-műhely, és egy igazi Jézuskával is lehet találkozni, akit minden évben a bécsi lányok közül választanak ki közönségszavazással.

Idén már az élő szobrok sem hiányoznak a vásárból.
Idén már az élő szobrok sem hiányoznak a vásárból

A Christkindlmarkt hagyományos elemeihez tartozik a hétvégeken az adventi éneklés, a betlehemkiállítás, a toronyzene vagy a városháza melletti park meseszerűen feldíszített fái, amelyek alatt andalogva nem nehéz egy időre megfeledkezni a mindennapok rohanásáról.


Tippünk:
mindenképpen sötétedés után látogassunk el ide, hiszen ekkor  a legpazarabb a látvány. A díszkivilágításban úszó városháza, a park fáira felaggatott sok száz lampion mind-mind mesebeli hangulatot áraszt. A zárást viszont komolyan veszik, este fél tízkor (hétvégén tízkor) pontban lekapcsolják a fényeket, így még jóval ezelőtt érkezzünk oda!

Helyszín: 1., Rathausplatz
Időpont:
2009. november 14. – 2009. december 23.
Nyitva: naponta 10.00–21.30, pénteken és szombaton 10.00–22.00, december 24-én 18.00-ig
Bővebb információ: www.christkindlmarkt.at »

 Altwiener Christkindlmarkt

Kizárólag osztrák kézművesek által előállított portékát találhatunk az Altwiener Christkindlmarkton, amelyet 1987-ben rendeztek meg először a Freyungon, hogy ellenpéldát állítsanak a fogyasztói társadalom térhódításának. A különleges hangulatú kis karácsonyi vásárt egyre több turista fedezi fel magának a belváros szívében.

Már a cégér is magáért beszél...
Már a cégér is magáért beszél…

 

A standoknál üvegárut, karácsonyfadíszeket, fonott és faragott kosarakat és ládikákat, főzött szappanokat, ékszereket és ruhaneműket kínálnak.

Gyermekkorunk kedvenc díszeit is megtalálod itt
Gyermekkorunk kedvenc díszeit is megtalálod itt

Idén biztosan ebben a vásárban kínálják a legszebb bögrét (a Zotter-bódénál kérj forró csokit).
A programot népzene, bábjáték és adventikoszorú-készítés egészíti ki.

Helyszín: Freyung
Időpont: 2009. november 20. – december 23.
Nyitva: naponta 10.00–21.00
Bővebb információ: www.altwiener-markt.at »

 Karácsonyi vásár – Belvedere kastély

Csodás barokk díszletet kínál a Belvedere kastély: több mint 40 vásári fabódét állítanak itt fel a Felső kastély parkjában. Az ünnepi díszbe öltöztetett karácsonyi standok a hagyományos kézművesség remekeit kínálják, de találunk itt nemes karácsonyi díszeket és gasztronómiai finomságokat is. A kínálat egyébként nem sokban különbözik a többi vásárétól, így ide akkor érdemes ellátogatnunk, ha  belülről is szeretnénk megcsodálni a barokk kastélyt, amely múzeumként működik, és itt látható Klimt Csók című festménye.

6+1 adventi vásár Bécsben - képes beszámolóval

 

Helyszín: Schloss Belvedere, 1030 Wien, Prinz Eugen Strasse 27.
Időpont: 2009. november 20. – december 23.
Nyitva: naponta 11.00–21.00
Bővebb információ: www.weihnachtsdorf.at »

 Karácsonyi vásár a schönbrunni kastélyban

A schönbrunni kastély díszudvarán felállított karácsonyi vásárt elsősorban azoknak ajánljuk, akik szívesen visszacsöppennének egy kicsit a Monarchia idejébe. Az egykori Habsburg-rezidencia kulisszái előtt felállított kulturális és karácsonyi piac méreteiben ugyan nem veszi fel a versenyt a városháza előtti nagyszabású forgataggal, a díszudvaron felállított mintegy félszáz bódé látványa és a kastélyparkban tett séta azonban kárpótol mindenért.

6+1 adventi vásár Bécsben - képes beszámolóval

A birodalmi környezetben megrendezett vásár közel egy hónapon át ad otthont a hagyományos kézművestermékeket, a fából, szalmából, filcből, üvegből és kőből készült karácsonyfadíszeket, kézzel készített ékszereket és rusztikus karácsonyfa-dekorációt kínáló árusoknak. A hétvégéken a gyerekek kekszet süthetnek az udvari sütödében, mi pedig adventi koncertek hallhatunk a karácsonyfa előtti színpadon – a gospeltől kezdve a fúvószenékig.

Az udvari sütödében kekszet süthetnek a gyerekek
Az udvari sütödében kekszet süthetnek a gyerekek

 

A standoknál bécsi és különböző osztrák specialitásokat kínálnak, a jó közérzetről frissen készült finomságok, forraltbor- és puncsárusok gondoskodnak.

Helyszín: 13., Schönbrunner Schlossstrasse (Ehrenhof des Schlosses Schönbrunn)
Időpont: 2009. november 21. – december 26.
Nyitva: naponta 10.00–21.00, december 24-én 10.00–16.00, december 25–26-án 10.00-18.00
Megközelítés:
U4 metróval Schönbrunn vagy Hietzing megállóig,
58 vagy 10 villamossal, 10A busszal. Ha kocsival megyünk, a parkolásért fizetnünk kell.
Bővebb információ: www.weihnachtsmarkt.co.at

 Karácsonyi falu (Weihnachtsdorf) – Mária Terézia tér

 

Igazi bécsi császármorzsa almaszósszal
Igazi bécsi császármorzsa almaszósszal

A Bécs szívében található karácsonyi vásár idén harmadjára nyitja meg kapuit a pompás Ringstrasse mentén: egy egész karácsonyi falu várja az érdeklődőket a Szépművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum között fekvő Mária Terézia téren. Mintegy ötven árus portékái közül szemezgethetünk, a különleges karácsonyi ajándékoktól kezdve egészen a hagyományos iparművészeti tárgyakig.

Itt is belefuthatunk egy-két giccsparádét felvonultató árusba, de azért inkább az igényes ajándékok dominálnak. A csodálatosan feldíszített karácsonyi standok és az ínycsiklandó kulináris élvezetek széles skálája mellett tipikus osztrák fúvószene, valamint gospelkórusok és más együttesek gondoskodnak a hamisítatlan adventi hangulatról.
Mindenképp kóstoljuk meg az almaszósszal megbolondított császármorzsát – fenséges csemege.

Tippünk: ez a vásár rögtön a Múzeum Negyed mellett található, és a városháza sincs messze, így érdemes mindegyik helyszínt útba ejtenünk.

Helyszín: 1., Maria Theresien-Platz
Időpont: 2009. november 18. – december 23.
Nyitva: naponta 11.00–22.00, december 24-én 11.00–15.00
Bővebb információ:
www.weihnachtsdorf.at »

 

Bécs
 
 
 Spittelbergi adventi vásár

Talán a legkevésbé ismert, mégis az egyik leghangulatosabb karácsonyi vásár a 70-es években revitalizált Spittelberg kanyargós utcácskáin található. Az összes vásár közül ez ejti leginkább rabul az embert – úgy érezhetjük magunkat, mintha egy elvarázsolt kis mesebeli világba csöppentünk volna bele. A főleg kézművesek és művészek lakta biedermeier városrész adventi vásárának választéka hűen tükrözi a lakók foglalkozását. Akad itt kézzel készített csokoládé, szőrme, bőráru, agyagedény, tűzzománc és ezüst ékszer vagy fafaragás.

Bécs

 

A szűk kis utcákon karácsonyi bódék sorakoznak, ezeken kószálva nemes iparművészeti tárgyak között válogathatunk, de érdemes a galériák, kis boltok kínálatát is szemügyre venni. Természetesen itt sem hiányoznak a forró puncsot, forralt bort és különféle specialitásokat kínáló árusok. Idei újdonság, hogy minden hétvégén (péntektől vasárnapig) 16.00 órakor karácsonyi filmeket vetítenek a gyerekeknek.

Helyszín: Spittelberggasse, 1070 Neubau, Wien
Időpont:
2009. november 14. – december 23.
Megközelítés: 49-es villamossal (Stiftgasse megálló), 54A busszal (Ulrichs-Platz megálló), vagy a közeli Volkstheater megállóig az U2 vagy U3 metróval.
Bővebb információ: www.spittelberg.at »

 Tél a Múzeum Negyedben – Winter im MQ

Üdítő változatosságot jelent a hagyományos karácsonyi vásárok puncs- és fahéjillatú mesevilágával szemben a MuseumsQuartier Winter im MQ programsorozata. A nyáron kényelmes utcabútorként funkcionáló betonelemekre idén gyékények kerültek – ezeken ücsörögve szürcsölhetjük el a hidegben igencsak jóleső forralt borunkat.

Tavaly még jégkunyhó is volt, idén csak egy hosszú pult maradt...
Tavaly még jégkunyhó is volt, idén csak egy hosszú pult maradt…

A jó hangulatról – a forralt bor és a puncs mellett – fény- és lézershow, valamint DJ-k gondoskodnak. Ha kellően felfűtöttük magunkat a tüzes italokkal, akár egy curlingversenyre is benevezhetünk a múzeum udvarán felépített jégpályán.

A curlingpályán próbára teheted az ügyességedet
A curlingpályán próbára teheted az ügyességedet

 

Az MQ boltjában formabontó karácsonyfadíszek és ajándékok széles választékába botlunk: a rendhagyó dolgokat kedvelők itt pimasz feliratokkal ellátott karácsonyi gömbök, söralátétek, nyuszi alakú gyertyák, mécsesek, angyalok vagy bohókás medálok között válogathatnak.

Ezeket a klasszikusnak semmiképp nem nevezhető díszeket is megvásárolhatod az MQ shopban
Ezeket a klasszikusnak semmiképp nem nevezhető díszeket is
megvásárolhatod az MQ shopban

 

Időpont: 2009. november 12. – december 23.
Nyitva: hétfő–péntek: 16.00–22.00, hétvégén: 14.00–22.00
Bővebb információ: www.mqw.at/winter »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top