Szabadidő

Mit csináljunk januárban? A legtutibb programok

Ha a zord idő ellenére mehetnéked van (és miért is ne lenne), van néhány tippünk, mivel töltsd el a szabadidődet januárban. A legjobbnak ígérkező programokból szemezgettünk.

 Cotton Club Singers – Záróakkord

E búcsúkoncerttől eltekintve többé ugyan nem hallhatjuk a Cotton Club Singerst, a csapat utolsó négy tagjából (Bartus Patrícia, Mezőfi Gabriella, Czutor Ignác és Fehér Gábor) azonban megalakult a Singer Street, amely formáció megújult imázzsal és repertoárral viszi tovább a Cotton Club Singers hagyományait. Az új csapat műsorából továbbra sem hiányoznak majd a közkedvelt Sinatra- vagy ABBA-dalok, de a repertoár szélesítése is tervbe van véve. Ennek jegyében készült el egész estés, STINGers című műsoruk, amelyből részleteket már korábban is hallhatott a közönség. A választás és a hangszerelésbeli különbségek is jelzik, hogy a csapat mind zenei, mind színpadi tekintetben el kíván térni a Cotton Club Singers megszokott stílusától.

Mit csináljunk januárban? A legtutibb programok

 

A Cotton Club Singers névtől méltó módon búcsúzva, Záróakkord címmel az összes egykori énekes közreműködésével egy utolsó koncertet tartanak 2010. január 9-én a Papp László Budapest Sportarénában, amelynek zenei vezetője a csapathoz sok szálon kötődő Malek Miklós lesz, aki az eseményen a MÁV Szimfonikus Zenekart is vezényli majd.

Időpont: 2010. január 9., 19.30
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Jegyárak: 4500-tól 15 500 Ft-ig
Bővebben: www.showtimebudapest.hu »

 Depeche Mode az Arénában

A júniusi telt házas koncert után a Depeche Mode ismét Budapestre látogat, hogy újabb show-val örvendeztesse meg rajongóit: január 11-én a Sportarénában, a Tour Of Universe turné keretében lépnek majd színpadra – ez lesz az együttes nyolcadik budapesti szereplése. A zenekar a nyári koncerthez képest új színpadképet és más típusú dalösszeállítást ígér. Ha tavaly lemaradtál, íme a remek alkalom, hogy most mindent bepótolj. Az előzenekar a Nitzer Ebb lesz, őket 19.20 és 20.00 között hallgathatod, a Depeche Mode 20.30-kor kezd, és a tervek szerint egy kétórás bulit nyomnak minden magyar rajongó örömére.

Mit csináljunk januárban? A legtutibb programok

 

A Depeche Mode jelenleg 15 országban – köztünk nálunk is – vezeti az albumeladási listákat Sounds Of The Universe című új albumukkal.

Időpont: 2010. január 11., kapunyitás 18 órakor
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Jegyárak: 10 300–16 600 Ft
Bővebben: www.livenation.hu »

 Jacko-show – A Tribute to Michael Jackson

A decemberi premiert követően hamarosan hozzánk is megérkezik a Michael Jackson-show, amely méltó emléket állít a nemrég elhunyt popsztárnak.
Michael Jacksont rajongók milliói siratták tragikus halálát követően, így valószínűleg az ő álmuk is beteljesül majd a JACKO – A Tribute to Michael Jackson című show-val, ahol újra átélhetik kedvencük előadását, és együtt énekelhetik az előadókkal minden idők legnagyobb slágereit. A show-ban Jacko eredeti társai lépnek színpadra: két háttérvokalistája, négy hangszeres zenésze és négy táncosa. Közülük Sebastian Garcia és Chris Granitz felléptek már a Goodbye Tour során is, és egykor magával a sztárral dolgozták ki a mozdulataikat. A műsor keretében a legendás Bad Tour, illetve Dangerous Tour elevenedik meg, Jacksont mozgásban és hangban a világhírű Tej’ai Sullivan kelti életre. Előadásában olyan slágerek csendülnek fel, mint a Billy Jean, a Thriller, a Man in the Mirror, a Bad vagy a Jam. Az estét a látvány, a pirotechnika, a hangzás, a táncosok, a jelmezek teszik teljessé.

Mit csináljunk januárban? A legtutibb programok

 

Időpont: 2010. január 16–17., 19.00
Helyszín: SYMA Sport és Rendezvénycsarnok (1146 Budapest, Dózsa György út 1.)
További előadások:
2010. január 15., 19.00, Szeged Városi Sportcsarnok
Jegyárak: 3600–19 900 Ft
Bővebben: www.syma.hu »

 XI. VilágVeleje Fesztivál

Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a VilágVeleje Fesztivált, az év első összművészeti buliját. A fesztivál négy napja alatt a kortárs könnyűzene és a koncertek lesznek középpontban, de számtalan más művészeti ággal is megismerkedhet a közönség.

A Terasz Galériában a műfaji megkötések nélküli Fiatal Művészek Kiállítása látogatható a rendezvény ideje alatt, ahol hét tehetség munkáiban gyönyörködhet a nagyérdemű. A koncerteknek a klub kávézója, az akváriumterem és a színházterem ad helyet, a színházi előadások, performance-ok pedig az előadóteremben zajlanak. A fellépők névsorát a tavalyi év sikeres koncertzenekaraiból, színházi és táncelőadásaiból válogatták össze. A 0. nap záróakkordja például a hazai underground zenei élet egyik legfontosabb bandája, a Korai Öröm koncertje lesz, de a négy nap során fellép többek között a Pál Utcai Fiúk, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Zagar vagy az Erik Sumo Band is. A zárónapon a cirkusz világába is belekóstolhat a nagyérdemű a Hippodrom Társulat cirkuszi mutatványok előadásán.

Pannonia Allstars Ska Orchestra
Pannonia Allstars Ska Orchestra

 

Belépőjegyek:
• a 0. napra a helyszínen: 1000 Ft
• csütörtök-péntek-szombat – napijegyek: elővételben 1800 Ft, a helyszínen a fesztivál ideje alatt: 2200 Ft

Időpont: 2010. január 20–23.
Helyszín: Gödör Klub, Erzsébet tér
Bővebben: www.vilagveleje.hu »

 

 Esküvői kiállítás 2010

A kiállítás idén 6. alkalommal, január utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre a Papp László Budapest Sportaréna területén. A kétnapos rendezvény a maga nemében páratlan, hiszen a hazai esküvői szakma itt képviselteti magát a legmagasabb kiállítói létszámmal, közel 6000 négyzetméter alapterületen. A rendezvényre látogatók gyakorlatilag mindent megtalálnak itt, ami egy tökéletes esküvő megrendezéséhez kell. A helyszínen felmérhetik a kínálatot, tájékozódhatnak az árakról, és természetesen vásárolhatnak is, ezzel időt és sok esetben pénzt is megtakaríthatnak.

A kínálat szerteágazó és minden igényt kielégítő, a rendezők nemcsak a házasulandókra, hanem a bálokra és egyéb családi eseményekre készülőkre is gondolnak. A menyasszonyiruha-kínálatban megtalálhatók a neves külföldi divatcégek legújabb modelljei, de a magyar készítők is szebbnél szebb ruhákkal várják a jegyeseket. Felsorolni is nehéz, hogy ezenkívül hányféle egyéb lehetőség közül választhatnak az idelátogatók: ajándék, alkalmi és férfiruha, cipő, cukrászda, autó, dekoráció-tűzijáték, szépségápolás, fehérnemű, helyszín-étterem, partiszerviz, esküvőszervezés, fotó-videó, lakberendezés, kiegészítő és kellék, zene-műsor, tánc, vőfély, meghívó, ékszer, nászút, virág és még sok egyéb. A vendégek a gazdag kínálat mellett nyitástól zárásig folyamatos programokat is élvezhetnek.

Mit csináljunk januárban? A legtutibb programok

 

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna, Budapest XIV., Stefánia út 2.
Időpont: 2010. január 30–31.
Nyitva tartás:
január 30., szombat, 10-től 19 óráig
január 31., vasárnap, 10-től 18 óráig
Jegyár:
felnőtt: 1800 Ft
diák/nyugdíjas: 1200 Ft
Bővebben: www.eskuvo-kiallitas.hu »

 A hónap vígjátéka: Hova lettek Morganék?

A Két hét múlva örökké és a Zene és szöveg rendezőjének legújabb filmjében a romantikus vígjátékok nagyágyúját, és a Szex és New York sorozat örök szinglijét láthatjuk.

Mit csináljunk januárban? A legtutibb programok

 

Morganék mindenképp szeretnének eltűnni a világ szeme elől… nem mintha volna mit szégyellniük: a férfi, Paul (Hugh Grant) Manhattan egyik legmenőbb ügyvédi irodájának sztárjogásza, a felesége, Meryl (Sarah Jessica Parker) pedig rendkívül sikeres ingatlankereskedő, akik egy futó hűtlenség következményeként éppen válni készülnek. Egy váratlan esemény azonban megzavarja őket: egy gyilkosság szemtanújává válnak, így az ügyészség a tanúvédelmi program keretében egy békés kisvárosba küldi őket. A veszekedésben igencsak profi pár kénytelen a helyi seriff rokonának kiadni magát, és hogy az álca tökéletes legyen, boldog szerelmeseknek kell tűnniük. Pault és Merylt eleinte még a helybéliek naiv szívélyessége sem kárpótolja a Manhattanben maradt pörgésért és a nagyvilági csillogásért, de valahogy mégis kezdik megkedvelni új életüket… amikor rájuk talál a gyilkos…

Mozibemutató: 2010. január 14.
Eredeti cím: Did You Hear About the Morgans?
Hivatalos honlap: www.didyouhearaboutthemorgans.net »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése