Szabadidő

6 elképesztő építészeti remekmű, amitől leesik az állad

Vannak épületek, amelyek nem csupán a bennük található értékek miatt vonzzák látogatók ezreit, hanem sokkal inkább meghökkentő, ámulatba ejtő külsejük miatt. Íme néhány, amit már a puszta látványért is érdemes felkeresned.

Jóllehet az alábbi épületek mindegyike más-más küldetést lát el, egyben megegyeznek: puszta külsejükkel is képesek magukra vonni az elismerő tekinteteket.

 Pompidou Központ – Párizs, Franciaország

A Pompidou pont olyan, mint egy kifordított ház: mozgólépcsők, liftek, szellőző- és vízvezetékek, valamint a szerkezetet összetartó csövek fogják közre az épületet. A különböző színűre festett csövekkel behálózott modern művészetek múzeuma az első olyan épületek közé tartozik, amelyek kifelé fordították a „belsejüket”.

A formabontó épületről megoszlanak a vélemények, a kritikusok méltatlankodása ellenére (akiket megdöbbentett ennek az inkább ipari létesítménynek tűnő építménynek a történelmi Párizsba való „bevonulása”) azonban a nagyközönség körében már megnyitása óta hatalmas népszerűségnek örvend, amely azóta is töretlen. Igaz, az 1990-es évek végére kissé megkopott, divatjamúlt lett a meghökkentő építmény, így indokolttá vált teljes felújítása. A felújítást követően azonban a központ továbbra is derűs nyugalommal tölti be küldetését, az épület előtti téren pedig az utcai mutatványosok, zenészek ejtik ámulatba az összesereglett tömeget.
Párizs.lap.hu »

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Cím: Centre Georges Pompidou, Place Georges Pompidou, Párizs
Bővebb információ: www.centrepompidou.fr »

 Az Elveszett Város Palotája – Sun City, Dél-Afrika

Sun City Dél-Afrika legjelentősebb turisztikai célpontja, amelyet minden képzeletet felülmúló gazdagság és extravagancia jellemez. Az egyedülálló szálloda- és szabadidőközpontot a Pilanesbergi Nemzeti Parkkal szomszédos vulkanikus kráter mellett alakították ki. Az üdülőváros szívében áll az Elveszett Város Palotája (The Palace of the Lost City) elnevezésű, elképesztően hivalkodó hotel. Parkjában mindenütt álromok, gigantikus állatszobrok és különféle egyéb látványosságok vonják magukra a figyelmet.

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Az épület belsejét oszlopok és árkádok, afrikai növény- és állatmotívumokkal telefestett domborművek, szökőkutak és mozaikok díszítik. Több mint háromszáz szobájában Afrika minden kultúrájának és népcsoportjának emléket állítottak, így lépten-nyomon a kontinensre jellemző szépségekbe botlunk. Valószínűleg a világ leggiccsesebb szállodáját tisztelhetjük az épületben, amelynek mégis sikerült életre keltenie az afrikai kontinens mitikus atmoszféráját.
Délafrika.lap.hu »

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Bővebb információ: www.sun-city-south-africa.com »

Guggenheim Múzeum – New York, USA

New York egyik szokványosnak éppen nem mondható épülete a Central Parkra néző Guggenheim Múzeum, amely egy nagyon szép, modern művészeti gyűjteménynek ad otthont. A különleges múzeum csupa ívelt vonalból álló épülete Manhattan egyik kis szigetének szélén emelkedik. Kizárólag görbe vonalak határolják, belül pedig a központi átrium körül tekeredő spirális rámpa határozza meg a múzeumlátogatás útvonalát.

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Az amerikai mester, Frank Lloyd Wright nem mindennapi építészeti és múzeumi élményt nyújt a látogatóknak: a kagylóhéjba belépve felfedező körútra indulhatunk, méghozzá föntről lefelé haladva. A múzeum nélkülözi a hagyományos kiállítófalakat, helyüket egyetlen folytonos ívelt fal veszi át. A belső teret felül üvegkupola zárja, mely bőséges fénnyel árasztja el ezt az önmagába forduló múzeumot.

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Cím: 1071 Fifth Avenue (89th Street), New York
Bővebb információ: www.guggenheim.org/new-york »

 A kaliforniai Akropolisz: Getty Center – Los Angeles, USA

Az 1977-ben felavatott Getty Center éppúgy trónol a Los Angelestől északra fekvő magaslatokon, mint az Athén fölé magasodó Akropolisz. A dombtetőkre kapaszkodó komplexum hat, viszonylag alacsony épületből áll, melyek elszórtan helyezkednek el a Santa Monica-i hegygerincen. Az állandóan bővülő, 20. század előtti művészeti gyűjtemény és a több mint egymillió kötetes művészettörténeti könyvtár befogadására tervezett, csodálatos törtfehér travertinmárványból és üvegből épült fellegvár önmagában művészi alkotás. A négyszögletes tömbökben felrakott nyerskőben olykor még fosszílialenyomatok is felbukkannak. 

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

A központ éttermének körbejárható terasza lélegzetelállító panorámát kínál a Csendes-óceán fölött lenyugvó nap szemlélésére. A 110 holdon elterülő, több épületből álló Getty Center, Richard Meier építész remekműve tizennégy évig épült.

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Cím: 1200 Getty Center Drive, Los Angeles, Kalifornia
Bővebb információ:
www.getty.edu/visit »

 Elképesztő botanikus kert: Eden Project – Cornwall, Anglia

Maga az építmény egy domboldalnak támaszkodó, átlátszó kupolák sorából álló, mesterségesen megalkotott paradicsom. Nem csupán a világ legnagyobb fedett botanikus kertje ez, hanem egy olyan, a 21. század számára létrehozott nagy léptékű ökológiai létesítmény, mely az emberiség és a növényvilág kapcsolatának izgalmas történetét hivatott bemutatni.

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

A négy-négy buborékból álló, két futurisztikus – Biomnak nevezett – üvegházat az éghajlatnak megfelelően alakítottak ki. Az egyikben a nedves, trópusi éghajlatot, a másikban a mérsékelt égövi klímát reprodukálták. A tetőzet hatszögű szelvényeit speciális műanyagból készült, levegővel felfújt párnák töltik ki, amelyek kiválóan hasznosítják a fényt és a napenergiát, sőt még az esővíz összegyűjtésére is alkalmasak, amelyet aztán a növények öntözésére hasznosítanak. Különlegesség, hogy a párnás buborékok alkalmazkodnak a növények méretéhez, és arra figyelmeztetnek, hogy kötelességünk óvni a növényvilágot, amelytől az életünk is nagymértékben függ. A kert Anglia déli részén, a kellemes éghajlatú Cornwallban épült meg 2001-ben.

 

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Cím: Bodelva, St. Austell, Cornwall, Anglia
Bővebb információ: www.edenproject.com »

 A legkülönlegesebb katedrális: Sagrada Familia – Barcelona, Spanyolország

A Szent Család nevét viselő templomnál nemigen találunk különösebbet Európában. Az égbe törő, bonyolult, túláradó épület, amely magasan a környező épületek fölé emelkedik, a katalán építész, Antoni Gaudí tető nélküli állapotban, befejezetlenül maradt remeke. A Sagrada Familia nem csupán templom, egyszerre műemlék, jelkép és kollektív alkotás. A művész életművében a Sagrada Familia a legjellegzetesebb és leginkább egyéni alkotás, amelynek minden egyes köve a szecesszió stílusának jegyében fogant. Az építkezési munkálatok 1891-ben kezdődtek, és még napjainkban is tartanak. A még mindig épülő Sagrada Familia a gótikus szellemnek megfelelően az égbe törő lendületet a faragott köveket és színes kerámiát használó díszítéssel társítja.

Tipp: ha közelebbről is szeretnénk megvizsgálni a legszebb részleteket, menjünk fel a toronyba, ahonnan nagyszerű közelképet kapunk a rózsaablakról, a különleges kőfalazatról és a csodaszép kerámiákról.

6 elképesztő építészeti remekmű, amit látnod kell

Cím: Calle Mallorca 401, 08034, Barcelona
Bővebb információ:
www.sagradafamilia.cat »

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése