Szabadidő

Nagy Feró: Az X-Faktor nem celebműsor

"Gesztit, a kis rapes fiút nagyon el fogjuk tángálni!" – ekképpen jövendöl Nagy Feró, az X-Faktor egyik zsűritagja és mentora. A nagy generáció lázadó rockfenegyerekeként a beharangozott tehetségkutató műsorban izgalmas csatározások elé néz a popzenei műfaj képviselőivel. Szeretné, ha a legendás magyar rockszólamok visszatérnének a színpadokra. "Ez nem celebműsor, ez annál több lesz!" – ígéri magabiztosan.

– Hogy keveredett Nagy Feró egy ilyen műsor látókörébe?

– Nagyon meglepődtem, amikor hívtak. Úgy mentem be az első castingra, hogy nem tudom elvállalni, mert annyiféle elfoglaltságom van, de azt mondták: nem lehet, hogy én nem leszek benne. Leültem velük beszélgetni, és kiderült, hogy ez afféle mentoros feladat lesz, melyben nem igazából a zsűrinek kell elbírálnia a jelentkezőket. Mi, mentorok egymással fogunk versenyezni. Kapunk egy csoport leendő világsztárt, és nekünk kell betanítani őket, így kvázi én is versenyző leszek. Ez eleve nagyon tetszett, mert egész életemben ilyen feladataim voltak. Valakinek mindig éppen segítettem, vagy az én kezem alatt futottak be többen is. Például a Bikini zenekar vagy a Moby Dick. Ettől kissé össze is szorul a gyomrom, hogy csak most sikerüljön… Biztosan tudok én annyit, hogy segíthetek ezeknek a gyerekeknek? Remélem, hogy sikerülni fog, de kétkedés bennem is van. Így ez egészen másféle árnyékot vet majd rám, mint ha beülnék egy zsűribe, és semmi vesztenivalóm nem lenne.

Fotó: RTLKlub Sajtóklub/Bársony Bence
Fotó: RTL Klub Sajtóklub/Bársony Bence

– Mi motiválta, hogy elfogadja a felkérést?

– Egyrészt úgy gondolom, ez nagy megtiszteltetés. Másrészt: amivel biztattak, hogy keressünk egy új magyar világsztárt. Az én időmben, a 80-as években a hanglemezgyár egyik főnöke kijelentette: öt éven belül lesz világsztárunk! De aztán nem lett. Most úgy gondolom, végre újra itt a lehetőség, mert Magyarországon nagyon sok tehetséges gitáros, énekes és előadóművész van. Bizonyossá vált számomra, hogy ebben a tehetségkutatásban részt kell vennem. Ez nem celebműsor, ez annál több lesz.

– Zsűritagként és mentori szerepkörben különböző feladatokat kell ellátnia?

– Zsűritagnak lenni nem nagy kihívás, mert azt megítélni, hogy melyik produkció jobb a másiknál, szerintem nagyon egyszerű. Valójában ami motivál, hogy beleszólhatok abba, hogy a jelentkezőnek milyen műfaj állna jól, és ebben tanácsot is adhatok neki. Ha pedig ezt megfogadja, akkor ez már afféle tapasztalatátadás. Az is segít, hogy mentorként magam is versenyző vagyok, és nem pedig egy cikiző zsűritag. Sokszor azt látom, hogy a zsűritagok a felét nem tudják annak, amit egy-egy fellépő.

– A mentorok választják ki versenyzőiket?

– A producerek döntik majd el. Az előcastingon volt egy-két olyan jelentkező, akiket szívesen elfogadtam volna a csapatomba, mert jó alapanyagnak tartom őket. Amit előre tudok, hogy a mai fiataloknak nagyon nagy szükségük lesz a segítségre, mert a mai világban nem csak a tehetség és a jó éneklés számít. Amikor felmegyek a színpadra, akkor ott meg kell, hogy álljon a levegő, hogy az emberek odafigyeljenek rám. Ebben hinni kell, csak hittel lehet művelni.

– A csapatában hány versenyzőt kell mentorálnia?

– Még nem tudom pontosan. Az utolsó két hónapban szinte együtt élünk majd, valószínűleg össze is költözünk egy nagy házba, így fogunk készülni a megmérettetésre.

– Véleménye szerint az X-Faktor milyen tulajdonságokra vagy képességekre kíváncsi?

– Nem csupán énekeseket versenyeztetünk, hanem akikben van valami plusz. Ehhez csak hozzáadódik, ha valaki jól énekel és/vagy jól táncol. Szerintem ez az x-faktor, ami őket a nagyon jól teljesítők fölé emeli majd. Ha nem énekel valami kimagaslóan, az sem számít, hiszen valami egyéb tulajdonsága miatt lesz csodálatos. Nagyon jó előadókat keresünk, akikre oda kell majd figyelnünk, akikre büszkék lehetünk. A világtörténelemben volt már egynéhány sztár, akik nem arról voltak híresek, hogy éppen ők lettek volna a világ legjobb gitárosai, hanem amikor elkezdtek játszani, akkor felforrt körülöttük a levegő. És bevettek minket is abba az aurába, amiben élnek és dolgoznak.

– Elsődlegesen milyen szempontok szerint fogja kideríteni, hogy kiben van meg az x-faktor?

– Tulajdonképpen ez a legegyszerűbb, mert ha valaki feljön a színpadra, és odaáll a mikrofonhoz, akkor már az első három mozdulatával sejteti, hogy mi fog történni. Ha elsőre mégsem történik semmi, akkor még mindig várnunk kell, hátha a produkciójában rejlik valami x-faktor… Hogy érzünk-e majd valami vibrálást a levegőben. Ez elég kevesekben van meg, de ha látom a „csíráját” valakiben, csak ő még nem tud róla, akkor el fogom neki mondani, hogy most már csak ki kellene találnod, hogyan lehet a világnak elmondani azt, amit tudsz. Attól a pillanattól kezdve talán tudatosabban és magabiztosabban fog fellépni, ha nem viszi el a modorosság felé, hanem teljesen az ő természetes, egyéni megnyilvánulása lesz, akkor már nyert ügyünk van.

– Milyen zenei stílust fog előnyben részesíteni? Marad a rockosabb típusnál, vagy a többi zenére is nyitott lesz?

– Nem szeretném, ha csak a rockzenében keresnénk a megfelelő embereket, hiszen a zenei stílus az nem egy művészeti kategória, bármilyen stílusban indulnak is a versenyzők. Csak olyat csináljon, ami egy kőszívű rockernek a szívét is megindítja. Ha romantikus lesz, akkor én azt fogom tudni értékelni. Ez korántsem azt jelenti, hogy itt most csak a rockzenészeknek és -énekeseknek lesz esélyük, sőt nagyon szeretném, ha nem csak rockközeli ember kerülne hozzám.

– A többi zsűritagról tud már valamit?

– Egyetlenegyről tudok, Geszti Péterről. Már üzengetünk egymásnak a sajtóban, ő éppen le akar mosni engem a pályáról, de nagy tévedésben van. Gesztit, a kis rapes fiút nagyon el fogjuk tángálni!

– Az X-Faktoron kívül milyen nyári programokon vesz majd részt?

– Idén az a nagy megtiszteltetés is ért, hogy Ákossal együtt mi vagyunk a Music Televisionnek az ikonjai. A zenekarommal is folyamatosan játszunk. A napokban éppen a Star Gardenen léptünk fel, következik a VOLT és a Hegyalja Fesztivál, de hívnak motorosfesztiválokra és falunapokra is. A következő hónapban nekilátunk az új lemezünk felvételének is. Úgy gondolom, nagyon népszerű anyagot sikerült összehoznunk.

– A nagy rocknemzedék lázadó legendájaként még bírja ezt a sok fellépést?

– A lelkem egyáltalán nem öregedett, és szeretem, amit csinálok. Ez karbantartja a fizikumot. Talán ez az én szerencsém. Fontos számomra a zenekarom, új nótákat is szívesen írok. És változatlanul imádom a vidámságot és a rock and rollt…

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top