nlc.hu
Szabadidő
Ezek megőrültek? Nem, ez a szakmájuk

Ezek megőrültek? Nem, ez a szakmájuk

A TV2 huszonnégy "celebet" hoz kínos helyzetbe legújabb műsorában. A koncepció és a megvalósítás egyaránt bazári, mégis innen küldök egy meleg, baráti ölelést a csatornának: helyettünk is teszitek!

Az Ezek megőrültek című vetélkedőnek csak a címe nem helytálló. Nem, nem őrültek meg, ők ebből élnek, ez a szakmájuk. Sokkal reálisabb lenne az Ezek nem diplomáztak le, vagy Ezeknek már húsz éve nem volt egy slágerük, vagy Ezek sem tudnak sportolóként megélni. Esetleg az Ezeknek aztán vastag a bőr a képükön…

Fotó: press.tv2.hu
Fotó: press.tv2.hu

Elárulok egy műhelytitkot: néha el-elgondolkozom azon, szabad-e ilyen erősen fogalmazni, szabad-e egyik-másik kritika tárgyáról ilyen lesújtó véleményt alkotni. Most viszont nincs ilyen gondom. Az ugyanis fogalmilag kizárt, hogy az említett műsor szereplőinek akár szikrányi önbecsülése is maradt a vetélkedők után.

Ezek megőrültek? Nem, ez a szakmájukIdióta japán sorverseny megalázó feladatokkal – körülbelül így lehet összefoglalni a műsor koncepcióját. A külföldi megvalósítástól eltérően nálunk ehhez is celebek kellenek, átlagembert utoljára akkor láttunk vetélkedni, amikor Vágó István dörzsölgette a szakállát a magas bárszéken, hogy kérdezzük-e meg a közönséget, vagy vegyünk el inkább kettőt (és aztán ezt is hogy elszúrta a Fábry celebverziója, te jószagú). Mi mindenhova celebeket rakunk; emlékezzünk: a ma is futó Vacsoracsatában az első pár héten még civilek főztek, akkor és azért győzte le az eleve „celebes” Hal a tortán az RTL-t, váltottak is rögvest.

Ezek a celebek persze nem a krémet képviselik, inkább amolyan megélhetési, „jobb híján” alakok vonulnak fel. Vagy hívjuk őket „másodszándékú” celebeknek: az olimpiai hős Bárdosi Sándor birkózóként, szumósként, K–1-versenyzőként valódi példakép, mutogatnám minden gyereknek – ezekhez a hőstettekhez azonban semmi köze nincs annak, hogy a fejére ragasztott kistálkából hátrafelé tejet lötyköl egy fiatal szappanoperasztár hölgy hasonlóan rögzített tálkájába.

Fotó: press.tv2.hu
Fotó: press.tv2.hu

Ugyanígy, az archív felvételeken csodálatosan lantozó Benkő Dániel semmiféle kapcsolatban nem áll a mai, pukizó-ízetlenkedő, csimbókos bácsikával, aki neonzöld kezeslábasban tojásokat ver szét a saját homlokán.
De azt is megkérdezhetném a kedves Olvasótól, hogy tudja-e, miféle teljesítmény okán lett ismert ember, híresség Leo? Mit tett, amiért ma celebként emlegetjük? Mihez ért, miben jó, mi a szakterülete? Én arra emlékszem, hogy benzinkutas volt, aztán meg beköltözött a Való Világba.
A fentiekből pedig egyenesen következik, hogy kell egy műsor, ahol mindezeket a problémákat az említett celebek arcába kiabáljuk. Akár úgy is, hogy egy vazelines csúszdán kell végigszánkázniuk, a végén tekebábukat tarolva a saját fejükkel. Akár úgy is, hogy a celebnek, ismét csak a fejével, be kell törnie egy ajtót, amely mögött nagy sár várja, valamint egy műanyag csővel ütlegelő, maskarás ember, majd újabb ajtóknak kell fejjel nekiszaladni, és ha ott is sikerült áttörni, akkor a sárban fürdetett celebre tollpihéket dobálnak, majd műanyag kalapácsokkal ütik a fejét… És most mondd azt, hogy nem ez a szakmája!

Az Ezek megőrültek tipikusan olyan műsor, amelyen rohadtul felháborodnék, ha a celebpénztárcához képest kevéske, ámde egy bajban lévő átlagembernek hatalmas összegért civilek vívnának benne. Mérhetetlenül dühös lennék, ha A lovakat lelövik, ugye? vetélkedős verzióját forgatta volna le a TV2. Így viszont, hogy a celebek szívnak, a sokszor érdemtelenül magas polcra emelt nímandok orrát nyomják bele (szó szerint) saját csereszabatosságukba, nos, így kifejezetten kedvelem a műsort. Szeretem, mert így már kevésbé fogom felhúzni magam, amikor ugyanazt a celebet egy főzős műsorban látom, olyan lakásban, olyan konyhában főzőcskézni, amilyen, mondjuk, az én középiskolai pedagógus húgomnak a tanári fizetéséből sosem jönne össze. Nem fogok csapkodni, amikor tízmilliós autócsodából száll ki a Villantós Celeb, a Pukizós Celeb, a Minden Héten Szakítok Egy Másik Celebbel Celeb – mert tudni fogom, hogy ezért legalább le kellett mennie kutyába. Legalább szívott, legalább ronggyá alázta magát, míg összeszedte a rávalót.

Fotó: press.tv2.hu
Fotó: press.tv2.hu

Ezek megőrültek? Nem, ez a szakmájuk

Nézd meg ezt is: Családépítés, álomépítés » 

A következő – logikus – lépés egyébként az lenne, ha ugyanezt az őszinte attitűdöt más helyzetben is alkalmaznák. Például reggelente, a beszélgetős műsorokban, amikor plafonlerántó butaságokat mond egy-egy ilyen celeb – nos, akkor az új hozzáállás fényében ezt is szóvá lehetne tenni, vissza lehetne kérdezni. Megtudakolni, hogy ki énekelt helyette a lemezen, vagy legalábbis mennyire kellett számítógéppel feljavítani a kornyikálását. Rákérdezni, hogy mégis milyen apropóból nyilatkozik itt fontos kérdésekről, ha eleddig annyi az összes teljesítménye, hogy „kijött a villából”. Végigvenni minden fontos részletet, amit eddig nagylelkűen megúszhattak, onnantól, hogy modell-e az a lufiszájú nő, akit évente kétszer megfotóz egy „férfimagazin”, de még sosem állt kifutón, egészen odáig, hogy a „sztárújságíró” mikor írt utoljára cikket vagy vezetett műsort.

Meg kellene próbálni, hiszen van már egy őszinte műsorunk, ahol működik a dolog – és a celebeknek, pontosabban ezeknek a celebeknek pontosan ez a szakmájuk. Ezért tartjuk őket.

Mikor, hol? Minden hétköznap 19.05-től a TV2-n.
Az Ezek megőrültek című vetélkedő honlapja: www.tv2.hu/ezekmegorultek »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top