Újadventi módi – Grecsó Krisztián olvasónaplója

Fotó: Trunkó Bálint

A lélek nem érti, mi történik, hogy miközben az utolsó héten a lovak közé dobtuk a gyeplőt, és megrendült bennünk az erkölcsi tartás, igazából némán arról ábrándoztunk, hogy egyszer majd hazaérünk. És leszünk is otthon: csöndben, nyugalomban. Nyugalom, milyen nedves és puha szó, elképzelem a nappalimat, meleg van, és ott ülök. De nem én, mégsem, mert kívülről látom magam, már olyan régen ültem a nappalimban, hogy nem is emlékszem, milyen… de ezt inkább nem folytatom, megőrülök csöndben magamban, nem tartozik az másra. Annyit azért remélek, hogy az a szemét-, mosatlan- és ruhahalom alatt még van egy lakás, amiből élhető négyzetméterek varázsolhatók újra, ha… Hogy mikor, de ezt is inkább hagyjuk.

Szóval egyszer csak csönd. Bezárnak a romkocsmák, a klubok, már lenne taxi haza, de nincs honnan indulni, egyszer csak megtalál a társas magány, melyre egy perc nem sok, annyi nem marad, hogy felkészülj, hogy élvezd, befogadd. Ilyenkor kell nagy, komoly könyveket elővenni. Az albumokat feledjék el, könyörgöm, nem drága és ostoba albumokat kell ilyenkor venni, mert az csak arra emlékeztet, hogy a másiknak fogalma sincs, mire vágyunk, hogy mi jár a fejünkben, és vett egy drága vackot, ami semmire se jó, csak még egy tereptárggyal több, amit a jövő évben porolni kell.

Ilyenkor valódi nagy könyveket kell olvasni. Esterházy Péter Estijét. Két technikát javaslok, hogyan álljanak hozzá. Az Esti ugyanis lapozgatós könyv, mint a kilencvenes évek elején a dobókockával játszható kalandkönyvek. Az első öt fejezet, ami uszkve a 125. oldalig tart, apró gyöngyszemeket, epigrammatikus tömörségű szösszeneteket tartalmaz, olyan finomak és szellemesek, hogyha sokat fogyasztunk belőle, megüli a gyomrot. Ezért ha nem akarják elherdálni a könyvet, akkor az elejét részenként, ízlelgetve fogyasszák. Így igaz ez a 321. oldaltól kezdődő Esti Kornél kalandjai című fejezetre is. Csak a meztelenül Esti Kornél fejezetcímet viselő közepet lehet egy szuszra befogadni. A két vége jó bor, a közepe kiváló pálinka, hogy értsük, miről beszélek.

Nekem a közepe a kedvencem, ahol ömlik a fájdalom, a halál, a félelem, a Mester a saját halálával foglalkozik, azzal ellentétben, hogy a korábbi könyveiben mások halálával foglalkozott. Ezt olvastam valahol, és csinos gondolat, de csak részben igaz, mert talán a legerősebb és legőszintébb fejezet a híres borász Figula Mihály elvesztését meséli el, három gondolatjelekkel – – – szakítva meg, téve zaklatottá a történetet.

Ha klasszikusabban, sőt egészen klasszikusan elmesélt nagyregényt akarunk olvasni, akkor sincs baj, Spiró György Tavasz Tárlata október óta a boltokban. Gyuri atyai jó barátom, ezt csak azért írom ide, mert neki is mindig mondom, hogy milyen reménytelenek a sorsok a regényeiben, ő meg ezt folyton kikéri magának, dehogy, mondja, az élet ilyen, és kész, és ez szerinte nem reménytelenség, ezek a tények. Nos, én mégis úgy érzem, hogy a híres és remeknek tartott színész, Boguslawski Az ikszekben, a gyöngén látó, ezért megvetett Uri a Fogságban, és „történetünk hőse Fátray Gyula” a Tavaszi Tárlatban mind ugyanoda jut végül. De hagyjuk. 

Fátray elvtárs éppen az ötvenhatos forradalom alatt műtteti meg az aranyerét, ezért szilárdan hiszi, hogy védve van minden számonkéréstől. Aztán jön egy cikk… Nem mesélem el, miről szól. Ötvenhét május egy a vége. Amikor odajut az olvasó, megérti, miért ment ki annyi ember Kádárral ünnepelni a Hősök terére, hogy mit gondolt, érzett, mikor a forradalmat meghazudtolva kiment. Pontosabban nem is, ne használjunk ilyen súlyos szavakat, nem volt ott meghazudtolva semmi, hiszen nem nagy dolog volt. Csak kimentek ünnepelni… Közben szemünk előtt alakul át egy házasság, próbál egy nő szembenézni a saját vágyaival. Nagy könyv, fájdalmasan, szívszorítóan az, érdemes elolvasni. 

A két klasszikussá nemesedő kortárs után egy kis delikát kötetecske, a gyulaihirlap.hu-n lehet megrendelni, ez nem a reklám, csak a hozzáférés helye. Kiss László háromkötetes prózaíró A térképnek, háttal címmel adta közre egészen friss tárcaválogatását, és nem túlzok, baromi erős könyv. „Élni egy kisvárosban”, ezt mondja a fülszöveg, hogy erről szól, de hazudik, ez nem igaz, mert a kötet mesélője beutazza a Kárpát-medencét, metálrajongó, szereti a nőket, a focit és imád horgászni, de mindennél jobban a magyar mondatot szereti. A tanár úr ízlelgeti, formálgatja a mondatait, csupa klasszikus idézet, humor, gúny és szeretet. Lefekvés előtt kell olvasni, mert a tárcák lazán összefüggnek ugyan, de mind egy pici csemege (mint az Estiben). Hármat-négyet elfogyasztunk, és jöhet az édes álom.
És a megnyugvás is. Hogy aztán fölnézzünk, hol is vagyunk, ott a család, nem érdemes benne egyedül lenni.

Hivatalos Néző-tipp – Karácsony: a tévéműsor mindegy Ahogy karácsonykor nem követelem apám halászléje helyett a molekuláris gasztronómia csodáit (oké, azt máskor sem), úgy a tévéműsor is jó, ahogy van. »