Hosszú szárú laboda, avagy mit olvas Szabó T. Anna költő?

Gyúrás helyett jó modor, azaz a férfi agy titkai »

– Rengeteg könyv van az ágyam mellett, időnként átpakolom őket az íróasztalom mellé, majd egy részüket vissza. Nagyregénybe már egy jó ideje nem merek belekezdeni: szeretem habzsolva, egy szuszra végigolvasni a regényeket. Nincs elég időm két-három napig kucorogni az ágyban vagy a fotelben, úgyhogy most olyan könyvek vannak a kezem ügyében, amelyek tíz-tizenöt perces apróbb olvasásokat is kibírnak.

– Legyél kicsit konkrétabb!

– Egyik kedvencem most az Ehető! – ez a címe. Az alcíme: „A világ élelmiszernövényeinek története, felhasználása.” Nagy fűszerbolond vagyok (a hosszúborstól a galangán át a szárított medvehagymáig mindenfélét tartok a polcon), és már a borítóján mosolygó csillagánizs is megtetszett. Beleolvastam, és

Megrendelheted a képre kattintva!

láttam, hogy bizony, keveset tudok: nem ismerem sem a kukudiót, sem a káposztapálmát, de még a csillagalmát sem. Viszont a képek és az izgalmas szöveg alapján most már kezdem kapiskálni, melyik egzotikus gyümölcs micsoda. És végre meg mertem venni életem első pomelóját! Az viszont mégiscsak tűrhetetlen, hogy a labodát is csak a mondókából ismertem  – feltétlenül be kell szereznem egy pár magot tavaszra!

– A mindenit, nekem eszembe se jutott, hogy a hosszú szárú laboda mi is igazából… látszik, hogy te biológuscsaládból származol. Ha jól tudom, az angolszász kultúráért is oda vagy…

– Igen, a másik kedvencem mostanában Shakespeare Londonja – napi öt garasból, Richard Tames izgalmas ál-kortársi útirajza. 1599 Londonjában kalauzol körbe, alaposan megtámogatva saját szövegét az akkori leírásokkal és persze rengeteg képpel. Még az is ámulni fog, aki jól ismeri Shakespeare világát, hiszen olyan kultúrtörténeti apróságokat is megtudhatunk, hogy mennyit büntetést kell fizetnie egy szolgának, ha káromkodásra tanítja a gyerekeket, vagy hogy milyen kertész volt Erzsébet királynő. Persze nem marad ki a színház, a zene, sőt a kakasviadal sem. A kötet egy hasonló „kortárs” útikalauz-sorozat része – boldog lennék, ha egyszer Budapestről vagy Kolozsvárról is olvashatnék hasonlót.

Szabó T. Anna költő

– Emlegess nekünk, légy szíves, néhány kollégát is! Kortárs írókat akarok!

– Bernicky Éva Várkulcsa című novellagyűjteményét olvastam már buszon is, és ott is éppúgy elvonta a figyelmemet a külvilágról. Minden mondata csiszolt és fegyelmezett, aligha felejthető; a stílusát azonnal fel lehet ismerni lírai finomságáról és sötéten csillámló humoráról: „Hosszan meredtünk a kezére. Az összes vért azért nem néztük ki halovány ujjaiból, a bögyökben hagytunk némi pírt, de az ujjperceket majdnem színtelenre bámultuk (…)”.  Tőle tudjuk azt is, hogy a  Kljucsarkiban, azaz Várkulcsában lakó bádogos titokban késdobáló; és hogy a nagymamák történetei mindig igazak. A hely, amit ábrázol, nemcsak a mai Kárpátalja, de a mi múltunk és jelenünk is – a plázák és paloták mögött mindig ott lesznek a gyárak és a raktárak, a varrodák és az elhagyatott telephelyek, meg persze a furábbnál furább hétköznapi figurák a maguk megismételhetetlen történeteivel.

– Két gyermeketek van. Ha anya és apa is író (Anna férje Dragomán György), akkor mit olvasnak az utódoknak?

Megrendelheted a képre kattintva!

– A gyerekeim egyik aktuális kedvence Szakács Eszter Villámhajigáló Diabáz című meseregénye. Az élvezet kedvéért magam olvasom fel nekik, nem kapkodjuk el, tavaly óta tart (ismétlésekkel persze), viszont azt vettem észre, hogy minden meséjére pontosan emlékeznek. A szerző nagyszerű költő, szerencsére személyesen is ismerem – nemcsak a verseiből tudom tehát, hogy nagyon szereti Görögországot. Ez a könyv is erről a mesebeli tájról szól, ahol csak úgy nyüzsögnek a legendás lények – de nem egészen olyanok, mint ahogy azt a görög regékből megismertük őket: sokkal viccesebbek és emberibbek. Vannak itt sárkányok és kentaurok, szirének és beszélő maszkok, kísértetek és boszorkányok, Molnár Jacqueline nagyszerű rajzaival megelevenítve – isteni szórakozás az egész családnak.

– Amikor itt, a Cafén ajánlottam a köteted, kiemeltem, mennyire fontosak neked a kortársak. Hogy mindenkire figyelsz. Így van ez most is?

– Ferencz Győző verseskötetét, a Szakadást a Göteborgba tartó vonaton olvastam először kéziratban – már akkor látszott, hogy ez a könyv ütni fog: igazi nagy versek vannak benne. Nem lesz tőle jókedvünk, de biztos, hogy tisztábban látunk és intenzívebben érzünk tőle. Ajánlom talán legelsőnek a Szomjas vagyok és a Bajominé című verseket.