Szabadidő

Meztelenül az uszodában

Fürdőzés meztelenül egy uszodakomplexumban – ez Magyarországon még szinte elképzelhetetlen. Németországban azonban sokkal nyitottabban és kulturáltabban állnak a meztelenséghez, mint nálunk.
Meztelenül az uszodábanMeztelenül praktizál a pszichológusnő

Míg itthon sokszor a wellnesshotelek szaunájában is furcsán néznek rád a vendégek, ha meztelenül ülsz be a melegbe, addig Németországban ez teljesen természetes. Olyannyira, hogy például a München melletti Therme Erdingben, Európa legnagyobb fürdőkomplexumában külön részt szentelnek azoknak, akik meztelenül wellneszelnének. Sőt a szaunákat csak pucéran, maximum törölközőt magunk köré tekerve lehet igénybe venni.

Az erdingi egyébként a világ legnagyobb szaunaparadicsoma: több mint 25 különböző szauna, aroma-, gőzfürdő nyújt pihenési, gyógyulási lehetőséget. De nemcsak a gőzfürdők várják az Ádám és Éva kosztümben lazítani vágyókat: külön medence áll azok rendelkezésére, akik fürdőruha nélkül csobbannának egyet. Aki pedig megpihenne az úszás után, az a vízi bárban ihat koktélt, sört vagy szimpla üdítőt.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top