11 ok, amiért szeretünk bringázni |
X-Men – Az elsők
Az X-Men sorozat átmegy retróba! Visszatérünk a hatvanas évekbe, Xavier professzor és Magneto fiatalkorába, ahol a két ősellenség még együtt küzdött a mutánsok jogaiért, de a kubai rakétaválságban betöltött szerepük után egymás ellen fordultak. Az efféle előzményfilmek többnyire megmaradnak a „húzzunk le róla még egy bőrt” szintjén, de itt van okunk a reménykedésre, mivel Matthew Vaughntól (Csillagpor, Ha/Ver) rossz filmet még nem láttunk.
Bemutató: június 2.
Koszorúslányok
A megannyi pasivígjátékról (Superbad, Felkoppintva, Lepattintva…) ismert Judd Apatow ezúttal ízig-vérig csajfilmet forgatott. A Koszorúslányok egy amolyan proli Szex és New York mozi, ahol a lányok kevésbé szépek, a ruhák kevésbé márkásak, és az egész inkább olyan, mintha pár lúzercsaj megpróbálná eljátszani Carrie Bradshaw-ékat, de talán éppen ezért lesz vicces. Mindenesetre a főszereplő Amerika egyik legjobb komikája, Kristen Wiig, a film pedig egy esküvő története körül forog.
Bemutató: június 9.
Az igazság ára
Matthew McConaughey már olyan régóta van azzal elfoglalva, hogy folyton a meztelen felsőtestét mutogassa nekünk, hogy egészen megfeledkeztünk arról, hogy ő nem is rossz színész. Ezúttal egy ügyvédet játszik, akinek egy kőgazdag aranyifjút kéne megvédeni egy durva megerőszakolási ügyben, de gyanítani kezdi, hogy talán vaj van a kliense fején. Enyhén old school, de épp ezért izgalmas jogi krimi-thriller.
Bemutató: június 9.
Mosás, vágás, ámítás
Egy francia romantikus limonádét nézni a nagy nyári hőségben mindig hálás dolog, pláne ha a főszerepben Audrey Tautou-t láthatjuk. Ezúttal egy fodrászlányt alakít, aki megsajnálja a válása után depresszióba esett anyukáját, és anonim szerelmes leveleket kezd küldözgetni neki, hogy azzal felvidítsa. A kis csellel azonban túl sok embert bánt meg ahhoz, hogy jól jöhessen ki belőle. Kellemesen pikáns szórakozás.
Bemutató: június 16.
Super 8
Ugyan a rendezői székben nem Steven Spielberg foglalt helyet (azért a produceri székben ott ül), ez bizony egy az egyben az ő világa. Mintha az E. T. – A földönkívülit kevernénk itt a Harmadik típusú találkozásokkal, ráadásul a helyszín is egy néhány évtizeddel ezelőtti amerikai kisváros, hogy teljes legyen az időutazás. Egy szigorúan titkos katonai vasútszállítmány balesetet szenved, melynek néhány kisgyerek is tanúja lesz a super 8-as kamerájával. Aztán a városkából először a kutyák kezdenek eltünedezgetni, akiket az emberek követnek…
Bemutató: június 16.
Mr. Popper pingvinjei
Ha a nyáron plázában flangálunk, és le akarjuk passzolni a gyereket másfél órára, Jim Carrey-re nyugodtan rábízhatjuk. A FOX családi vígjátékban a gumiarcú egy gazdag üzletembert alakít, aki hat pingvint örököl az apjától, és úgy dönt, hogy az otthonát téli pingvinparadicsommá alakítja át a kedvükért. Első ránézésre „szigorúan gyerekeknek”, de Carrey miatt talán tizenkét éves kor felett is szórakoztató lehet…
Bemutató: június 23.
Förtelmes főnökök
Mint azt a Hivatali patkányok példája is bizonyítja, hálás dolog a kibírhatatlan főnökökről komédiát készíteni. Ezúttal néhány lúzer alkalmazott fog össze a kibírhatatlan főnökeik ellen, hogy egy profi bérgyilkos segedelmével eltegyék őket láb alól. Úgy tűnik, a hálásabb szerepeket a fejeseket játszó színészek kapták. Colin Farrell kifejezetten vicces az alkalmazottakat a testsúlyuk alapján kirugdosó főnök szerepében, és Jennifer Anistont is jó lesz nézni, mint a kollégáját szexuálisan zaklató főnököt. Mi nagyon várjuk.
Bemutató: július 7.
Testcsere
Valljuk be, testcserés vígjátékot forgatni már elég régóta nem számít nagy ötletnek. Ezúttal nem egy kisgyerek és egy felnőtt, vagy egy férfi és egy nő cserél egymással testet, hanem két jó barát, a házas Dave (Jason Bateman) és a kapós agglegény, Mitch (Ryan Reynolds). Sablonos, de szerethető komédiának tűnik, ami elsősorban olyan morális dilemmákra épül, mint hogy a házasember más testbe bújva megcsalhatja-e a feleségét…
Bemutató: augusztus 11.
Cowboyok és űrlények
Steven Spielbergben az a félelmetes, hogy még a viccei is alkalmasak arra, hogy filmet csináljanak belőlük. A legenda szerint a mester sütötte el poénként, hogy milyen vicces lenne egyszer egy inváziós sci-fit western környezetbe helyezni, erre tessék! A poén az egészben, hogy még Indiana Jonest (Harrison Fordot) és James Bondot (Daniel Craiget) is megszerezték hozzá. Mindezt ráadásul a Vasember 1–2. rendezőjétől. A nyár nagy durranása, vagy legnagyobb bukása? Meglátjuk!
Bemutató: augusztus 25.
Johnny English újratöltve
A jó James Bond-paródiákból soha nem elég! Rowan Atkinsont is rég láttuk már a vásznon, pedig ha valakin sokat lehet nevetni, akkor az ő. Ezúttal Mr. Bean helyett Johnny English, az angol lúzerkém bőrébe bújik, hogy szerencsétlenkedjen egy sort, de közben azért megmentse valahogy a világot. Az első vicces volt, tehát ez miért ne lehetne szintén az?
Bemutató: szeptember