A lét elviselhetetlen aljassága |
Másnaposok 2
A Másnaposok cím erősen megköti az alkotók kezét, mivel jár bizonyos kötelező elemekkel, amiket egyszerűen nem tudnak kikerülni. Például azzal, hogy a hangsúly nem a lerészegedésen, hanem a másnapon van. Az első rész báját leginkább az adta, hogy a legénybúcsús vígjátékokkal ellentétben nem a féktelen bulizás pillanatait örökítették meg, hanem annak szomorú és egyben vicces következményeit. A helyzet ezúttal is ugyanaz, csak Las Vegasból egy még vadabb helyre, Bangkokba költöztették át a bandát Stu esküvőjére. Ezúttal nem a férj, hanem az ara kisöccse válik kámforrá, és egy tizenkétmilliós távol-keleti városban megtalálni valakit egyáltalán nem egyszerű. A film legnagyobb baja, hogy az összes fordulatát láttuk már egyszer. Ezt valószínűleg érezhették az alkotók is, és ezért pakoltak rá minden poénra még egy lapáttal, de ennek az lett az eredménye, hogy a merész viccek gyakran felesleges gusztustalankodásba csapnak át. Bangkok a lehető legközhelyesebb (kokók, prostik, szerzetesek és transzvesztiták) arcát mutatja, de még így is a helyszín lett magasan a legjobb ebben a filmben, na meg a cigiző majom és a filmvégi, fergeteges fotóalbum. Itt egy percben többet röhögtünk, mint előtte másfél órában összesen.
Tudd, hogy értsd:
A hippi tetoválószalon vezetőjének a rendező először a mostanában renitens viselkedéséről ismert Mel Gibsont kérte fel, aki örömmel jött volna, ha a többi színész nem kezd vadul tiltakozni ellene a sztár antiszemita és feleségverő botránya miatt. Később Liam Neeson lett volna a befutó, de egy pótforgatásra nem tudott elmenni, így végül a sokkal kevésbé neves Nick Cassavetes kapta meg a szerepet.
Rendezte: Todd Phillips
Szereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Ed Helms
Eredeti cím: The Hangover Part II
Honlap: http://hangoverpart2.warnerbros.com/
Forgalmazza: InterCom
Ne engedj el!
A Ne engedj el olyan, mintha a Jules és Jim szerelmiháromszög-történetét egy alternatív múltba helyeznénk, és persze a két fiú – egy lány felállást is megfordítanánk egy fiú – két lányra. A depresszív és rendkívül szomorú filmeket a közönség gyakran hajlamos a „szép” jelzővel illetni, és ha ezt a megközelítést vesszük, ennél a filmnél nem valószínű, hogy láthatunk szebbet az idén. A saját halálukra váró, mégis fülig szerelmes fiatalok sztoriját Kazuo Ishigura japán regényíró találta ki, és minden, amit látunk, rendkívül furcsa. Egy romantikus sci-fit nézünk anélkül, hogy egyetlen valódi sci-fi elemet is látnánk. Szerveikért tenyésztett klónok a sztori főszereplői, de a tudományos vonal vagy valamiféle látványos menekülés helyett itt csak az érzelmek dominálnak. A szereplőkkel nehéz, sőt szinte lehetetlen azonosulni, mert ők nem akarnak menekülni a sorsuk elől. Nincs bennük élni akarás és szabadságvágy, vagy legalábbis nagyon kevés, de épp a szokatlan reakciójuk miatt válik a film ennyire egyedivé.
Tudd, hogy értsd:
Carey Mulligannek meg kellett tanulnia autót vezetni a szerep kedvéért. A gyorstalpaló tanfolyamra mindössze két hete volt, és szegény megbukott a vizsgán, ezért a stáb kénytelen volt egy magánterületen lévő úton forgatni, mert a lány csak ott ülhetett volán mögé.
Rendezte: Mark Romanek
Szereplők: Carey Mulligan, Keira Knightley, Andrew Garfield
Eredeti cím: Never Let Me Go
Honlap: http://www.foxsearchlight.com/neverletmego/
Forgalmazza: Budapest Film
A sasvadász fia
Mongol kisfiú nem érzi jól magát attól, hogy álló nap csordát terelget és sast röptet, ezért elindul a nagyvárosba megtalálni a bátyját. Útja emberrabló csicskáztatókon és jólelkű szerzeteseken át vezet, és persze madártávlatból nézhetjük a végtelen mongol sztyeppéket. Újat a film mégis akkor mutat, amikor a kamera és a kisfiú Ulánbátorba érkezik, mert ezt a harmadik világbéli várost nem sokszor van alkalmunk látni a maga széntől bűzös levegőjével. Egzotikum a javából szép képekkel, de ennél nem több.
Tudd, hogy értsd:
A film a látszat ellenére európai. Németek, svédek és dánok készítették.
Rendezte: René Bo Hansen
Szereplők: Bazarbai Matei, Serikbai Khulan, Mardan Matei
Eredeti cím: Eagle Hunter’s Son
Forgalmazza: Mozinet
Hangtükör
Az ismert finn rendező, Mika Kaurismäki ezúttal a zene emberekre gyakorolt pozitív hatásairól forgatott dokumentumfilmet.