Szabadidő

Julia Roberts Tom Hankset csábítja

Bár már játszották egymás szeretőit a Charlie Wilson háborújában, Julia Roberts és Tom Hanks között ott még a szex volt a lényeg, nem a romantika. A Larry Crowne az első romkom, ami a gazdasági válság szellemében fogant, és most csak a Transformers harmadik része támad mellette a mozikban.
 
 A nagy unlike?

Larry Crowne

Tom Hanks egy igazi gentleman. Amikor Julia Robertsnek átküldte a Larry Crowne forgatókönyvét, rögtön leírta mellé mailben, hogy ez csak biznisz, nem magánügy, és egyáltalán nem fog megsértődni, ha visszautasítja a szerepajánlatot.

Julia egy ilyen úriemberes kérésnek nem tudott ellenállni, ami kész szerencse, mert két ilyen főszereplővel nagyobb figyelmet kaphat ez az édes kis mozi. Más körülmények között talán elsikkadna, mivel a mai szokásokkal ellentétben a felnőttekhez szól. Hősei olyan figurák, akik munkahelyi és/vagy magánéleti válságban szenvednek, ráadásul a film nem próbálja a szokásos limonádé képet ábrázolni az amerikai kertvárosi idillről: a gazdasági válság bizony a Lila akác közökbe is betette a lábát.

A szereplők dolga már nemcsak az, hogy egymással összejöjjenek, hanem valahogy meg kell birkózniuk a jókora jelzáloghitelekkel és a munkanélküliséggel is. Ne aggódjunk, a Larry Crowne nem sötét dráma, hanem egy olyan alkotás, ami ugyan megmutatja a problémákat, de emellett reményt és vidámságot sugároz felénk. Ahogy Tom Hanks is új életet kezd a filmben, amikor a kirúgása után újra beiratkozik a főiskolára, úgy nekünk is adhat egy kis lökést ez a mozi a nehézségek közepette.

Tudd, hogy értsd
Ez Tom Hanks második mozis rendezése az 1996-os rock ’n’ roll vígjáték, a Nyomul a banda óta, melynek forgatókönyvét a Bazi nagy görög lagzi író/főszereplőjével, Nia Vardalosszal írta.

Rendezte: Tom Hanks
Szereplők: Tom Hanks, Julia Roberts, Cedric the Entertainer, Bryan Cranston
Eredeti cím: Larry Crowne
A film honlapja: http://www.larrycrowne.com/#/home
Forgalmazza: Pro Video

Transformers 3

 

A szexista képek és a hatévesek szintjén megrekedt poénok örökös császára, Michael Bay rendező a borzalmas második rész után harmadjára is visszahozta az Autobotok és az Álcák gigászi küzdelmét. Ezúttal a 3D divatot megfejelve rombolja le a fél világot egy két és fél (!!!) órás, hatalmas összecsapás során.

Ahhoz, hogy élvezhessük a Transformers-mozikat, nem árt pasinak születni. Ha az ember életéből kimarad a matchboxos és a játékkatonás korszak, akkor nehéz bármi izgalmasat találni abban, hogy autók óriásrobotokká alakulva lövik egymást halomra, pedig valódi élvezeti értéket csak ilyen téren találunk a filmben.

Látszik, hogy zsákokban öntötték a pénzt az akciószcénák elkészítésébe (a leomló toronyházban zajló menekülősdi ilyen téren az év talán legjobbja), viszont mindeközben a történet logikáján óriási lyukak tátonganak, a dialógusok bugyutaságát hallva pedig azon nyomban nyúlnánk a szamurájkard után egy jó kis harakirire vágyva. Szegény Megan Foxot is lecserélték a hosszú combú Rosie Huntington-Whiteley-ra, ám közte és Shia LaBeouf között kb. annyira működik a kémia, hogy a köztük lévő lángolástól simán megfagyhassunk. Ha nem lenne az utolsó negyvenperces (!!!) akciójelenet annyira látványos, akkor senkinek sem ajánlanám, de ezzel együtt is csak nehéz szívvel…

Tudd, hogy értsd
A Victoria’s Secret-i fehérneműmodellből színésznővé avanzsáló Rosie Huntington-Whiteley-nak ezennel odaadományozzuk az Arany Magassarkú kitüntetést azért, mivel a chicagói akciójelenetben két hónapon át volt képes az embertelen tűsarkúiban futkározni.

Rendezte: Michael Bay
Szereplők: Shia LaBeouf, Rosie Huntington-Whiteley, Josh Duhamel, John Malkovich, John Turturro
Eredeti cím: Transformers: Dark of the Moon
A film honlapja: http://www.transformersmovie.com/
Forgalmazza: UIP-Duna Film

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése