A nagy változások egyszerre történtek az életedben: elhagytad a televíziózást, az országot…
Igaz, de ha valaki anyuka lesz, mindegy, hol él, mi van vele éppen, az úgyis százszázalékos változás. Ráadásul az együttélés is új volt nekem. Bár már házasok voltunk a férjemmel, addig egy napot sem éltünk együtt. De hál’ istennek elmondhatom, hogy jól működik. Mostanában minden téren látom az A és B tervet, és ez nagy biztonságot ad.
Általában kettő van?
Igen, és jól kiépítettek: hol legyen a következő pár év, mi legyen a következő egy-két munka…
Ha az ember családossá válik, az nem szűkíti a lehetőségeit?
Nem gondolom, hogy ez szűkítés; váltás. Nagy szerencsém az életben, hogy az könnyen megy nekem. Talpraesett vagyok, mindig találok új kihívásokat, kicsiket, nagyokat… legyen az egy sütemény vagy egy könyv leadása. A váltás mindig pozitív, olyasmit hoz ki belőlünk, ami régóta bennünk van. Az írás például ilyen nekem. Az első regényem kilenc éve jelent meg, azóta mindig terveztem, hogy újra írok majd, de valahogy sosem jutott rá idő. Most végre az anyaság mellett éjszakánként sikerül. Ha valaki az írásból él meg, az sok mindent megkönnyít. Bárhol, bármikor végezhető például.
Erre elég sokan rájöttek. Nem tartasz attól, hogy az emberek azt mondják: na, még egy celebkönyv? Vagy hogy nem is te írtad, csak a nevedet használják…
Szándékosan a saját nevemen jelent meg, és bár azt lehetne gondolni, hogy ettől majd jobban megveszik, az igazság az, hogy nehezebb így, mert az olvasó eleve többet vár, vagy épp előítéletes velem. Pedig ez már a harmadik könyvem, és várom már, hogy tavasszal, a negyediknél már ne az legyen a hír, hogy Palotás Petra könyvet írt, hanem hogy megjelent Palotás Petra új könyve.
Az első kettőről elég keveset lehetett hallani. Ma mit gondolsz róluk?
Vállalhatóak. Az első, a Bangkok titkai egy Thaiföldön játszódó krimi. A második, a Papás-mamás tavaly jelent meg, és teljesen más műfajú: ötven egyperces novella a családdá válásról.
Petra családjáról…
Nem, nem rólunk szól, bár néhány történet belőlünk adódik. Nem akartam okoskodni vagy nevelési tanácsokat adni, csak megmutatok történeteket, és jó esetben az olvasóban születik meg rá a válasz. Érdekes: mindenkinek más fejezet a kedvence.
A mostani regényed, a Bécsi kávé, pesti lány főhőse jelentkezik egy valóságshow-ba, és az események egy része itt zajlik. Miért?
Novák Péter mellett én vezettem az első magyar valóságshow-t, a Bárt. És ugyan minden létjogosultságuk ellenére megkérdőjelezem az ilyen műsorok értékét, mégis az átlagosnál hitelesebben tudom visszaadni a hangulatukat, hiszen láttam a másik oldalt.
Ma nézed a valóságshow-kat?
Mértékkel, a magyarokat kevésbé. Ami ma megy itthon, az elég extrém változat, szélsőséges figurákkal, ahogy hallom: cicababák, bűnöző srácok… újra és újra überelni kell az előző szériát. Érdekes úgy nézni, mint szociálpszichológiai kísérletet, de azt veszélyesnek tartom, hogy tizenhárom éves lányok példaképei ma nem színésznők, hanem plasztikázott csinibabák. Amúgy ez csak egy szelete a történetemnek.
Miért Bécs a helyszín?
Mert külföld, és mint ilyen, még mindig egzotikus, ugyanakkor közel van, és sokan nosztalgiával gondolnak rá. Én ugyan Hamburgban élek, de Bécs a szívem csücske, sok szép emlék köt oda.
És miért krimit írtál?
Mert szeretünk keresztrejtvényt fejteni.
A valóság nem elég izgalmas?
De, valószínűleg százszor izgalmasabb, de ebben épp az a klassz, hogy csak fikció: jó a végén fellélegezni.
Hogyan ismerted meg a férjedet?
Egy internetes sportpartnerkereső oldalon. Ő német állampolgár, informatikus, de ne egy sztereotip képet képzeljetek el: 190 centi, gyönyörű kék szemű, szőke, széles mosolyú, tetkós, nagyon jó srác. Egy kerékpárversenyhez keresett partnert. Én még négy kilométert nem tekertem összesen életemben, de megszólítva éreztem magam…
Tudta, hogy itthon ismert ember vagy?
Nem, és ez jobb is volt így.
Amikor kiutaztál, véglegesre tervezted a kinti létet?
Nem-nem. Amikor 36 hetes terhesen csomagoltam, azt mondtam, egy év lesz. De hát egy gyerek érkezésével minden megváltozik. Aki azt gondolja, hogy mindent lehet folytatni a régi kerékvágásban, csak kicsit az új helyzethez igazítva, az téved.
Nem lehet felkészülni rá?
Nem, és nekem duplán nehéz volt, mert az első kisbabámat elvesztettem a terhesség hatodik hónapjában. Ez olyan mélypont volt, ahonnan először is fel kellett állni. Segít persze egy másik kisbaba, de ő akkor sem ugyanaz. Teljes gyógyír erre sosem lesz, és ez a félelem minden további várandósságnál óhatatlanul jelen lesz, úgyhogy nem könnyű kérdés ez nekem.
Mégis viszonylag hamar jött a második baba.
Ez is olyan sorsszerű! Akkoriban távszerelemben éltünk a párommal és az első alkalommal, amikor orvosilag már együtt lehettünk, egyetlenegyszer, akkor fogant meg a kislányom, egy pár napos római vakáción. Nagyon boldog voltam és már terveztük, hogy Németországba költözöm a páromhoz és ott fogok szülni. Aztán… a harmadik hónapban jártam, amikor kiderült, hogy apukám gyógyíthatatlan beteg. Versenyfutás kezdődött az idővel. Itthon maradtam, úgyhogy ezt a terhességet is egyedül kellett végigcsinálnom úgy, hogy közben mindennap apuval voltam. Nagyon intenzív, fájdalmas, mégis szép időszak volt: mindennapi ima azért, hogy még egy nap eltelt, hogy még közelebb kerültem a szüléshez. Ugyanakkor tudtam, hogy ez visszaszámlálás is. Aput az éltette, hogy a kezében tarthassa az unokáját, de nem sikerült, a szülés előtt három héttel apu elment. Én nem akartam mozdulni mellőle, de az utolsó kérése az volt, hogy szálljak fel a repülőre, mert ha tovább várunk, már nem repülhettem volna. Eljöttem, leszálltunk, és három óra múlva apu lecsukta a szemét.
Megbocsátottad azóta a sorsnak?
Nehéz, mert vallásos lány vagyok, de néha úgy érzem, ez apu döntése volt. Képzeld el azt, hogy én úgy vajúdok, hogy ő közben halálos beteg. Úgy vagyok mellette egy kisbabával… bár belehasadt a szívem, úgy gondolom, nem véletlen, hogy így lett. Még meg tudtunk beszélni mindent, el tudtunk búcsúzni, nem maradtak kérdőjelek. Minden édesanyának a gyermeke a legszebb és a legfontosabb, de számomra nem magától értetődő ez a boldogság.
Van egy bátyád és két féltestvéred. A bajok közelebb hoztak titeket egymáshoz?
Apu halála igen, és bár az első baba elvesztése sem vitt távolabb, az olyan történet, amivel egy nő egyedül marad. A külvilág nem tud ezzel mit kezdeni, és nem azért, mert nem szeretnek eléggé, hanem mert aki nem élte át, az nem tudja elképzelni. Meg hát… ez még mindig tabutéma. A sok sorscsapás mellett viszont hálás vagyok azért, hogy egy ilyen ember van mellettem. A nehéz helyzetekben derül ki, hogy milyen embert választottál.
Nehéz volt megtalálni?
Voltak szerelmeim, és bár véget értek, fontosak voltak az adott időben. De ma már tudom, miért nem voltak társak, ő pedig miért az.
Miért?
Mert lelki társ. Nála éreztem először, hogy nemcsak bizonyos dolgokat szeret bennem, hanem ért is, pedig más nyelvet beszélünk. Hiába egy másik nemzet, egy más kultúra gyermeke, valamiért mégis ő hasonlít hozzám a legjobban.
Milyen a kislányotok?
Külsőre tiszta apja, szőke, kék szemű, magas kislány. Majdnem mindent meg lehet beszélni vele és nagyon kreatív. De ha hallják hisztizni, megkapom, hogy elkényeztetem. Legkésőbb hajnalban egymás mellett kötünk ki, az igaz… Azt terveztük a férjemmel, hogy minden héten egyszer kettesben leszünk, és havonta elmegyünk egy hosszú hétvégére, de még sosem sikerült.
Milyennek találod a német embereket?
Nem igaz, amit tartanak róluk, hogy ridegek, de az tény, hogy az utolsó kapukat nehezen nyitják. Mirko családja viszont inkább olyan, mint egy olasz família.
Nem érzed magad elszigetelődve?
Nem, mert nyitott vagyok és kíváncsi. Van egy hétfős lánycsapatunk, minden héten tartunk egy gyerekes találkozót és havonta egy csaj-estét. De mostanában sokszor tör rám a honvágy, szóval még nem tudom hogyan lesz, de két-három évet szeretnénk még maradni.
És ha hazajössz? Visszatérsz a tévébe is?
Lehetséges, azzal a különbséggel, hogy már nem a műsorvezető szeretnék lenni, aki néha ír, hanem az író, aki olykor műsort vezet.
Mikor születik a következő könyv és a következő gyerek?
A gyerek akkor, amikor a jóisten adja, de szeretnénk, hogy legyen. A könyv az jobban tervezhető. Lassan nekikezdek, csak még két helyszín között gondolkodom. Az egyik Róma…
